Végtelenül szép, holott egyáltalán nem akar az lenni ✦ Sally Rooney: Normális emberek

Az a helyzet, hogy a Normális emberek jött, és azzal a mozdulattal le is döntött a lábamról. Ez ugyanis az a könyv, amellyel, ha csak picit is azonosulni tud az ember, akkor jó eséllyel imádni fogja. Nem azért, mert annyira „jó” olvasni. Nem, néha kifejezetten szívfacsaró a maga egyszerűségével, ugyanakkor végtelenül igaz és mély. Nem mond semmi újat – de amit mond, azt egy egészen új megközelítésben teszi.

Sokat agyaltam azon, hogy vajon mi is lehetett az oka annak, hogy ennyire szerettem ezt a könyvet. Sally Rooney egészen friss hangon szól hozzánk egy jól ismert témáról. Bár a regény voltaképp két fiatal szerelmi és magánéletét követi figyelemmel, komoly könnyelműség lenne részünkről ezt romantikus könyvnek bélyegezni, mert szó sincs erről.

ROONEY HIHETETLENÜL JÓL ÉRTI AZ EMBEREK LELKÉT, ÉS AMI A LÉNYEG: EZT ÁT IS TUDJA ADNI.

A Normális emberek – többek között – arra mutat rá, hogy voltaképp minden, ami egyszerű, mégis mennyire bonyolult, és közben minden, ami bonyolult, valahol mégis mennyire egyszerű. Az egyszerűségben ott van a bonyolultság, a bonyolultságban pedig az egyszerűség, és ezeket nem lehet szétválasztani. Rooney pedig fogott két fiatalt, Mariannet és Connellt, hogy bemutassa nekünk azt, hogy minden élethelyzetben fellelhető a bonyolultság, ugyanakkor az egyszerűség is.

A REGÉNY ANNAK ELLENÉRE – VAGY ÉPPEN EMIATT? – VÉGTELENÜL SZÉP, HOGY EGYÁLTALÁN NEM AKAR AZ LENNI.

Most nem akarom ismét az egyszerűség-bonyolultság dolgot emlegetni, mert így is kicsit sok lett a filozofálgatás, de higgyétek el: a Normális emberek tényleg egy igen különös, mégis egészen remek olvasmány, amelyre ha ráhangolódik az ember fia/lánya, akkor a lelke mélyét képes megfogni. Az enyémet legalábbis sikerült.

Egyébként a fülszövegben egy tűpontos megfogalmazást találhatunk, amely valóban a regény esszenciáját ragadja meg: „bámulatos és bölcs fejlődésregény, egy magasfesztültséggel lesújtó első szerelem története”. Boncolgathatjuk ezt tovább, de igazából felesleges. A lényeg, hogy olvassatok Sally Rooneyt.

„Bár mindig örül, ha Marianne jól néz ki, különös együttérzés ébred benne, amikor betegnek néz ki, vagy csúnya a bőre, mint amikor egy meccsen sorra hibázik valaki, aki egyébként jól szokott játszani. Ettől valahogy szebbnek tűnik.”

5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊