Dicsértessék a digitális diktatúra | Dave Eggers - A Kör

Dave Eggers – A Kör

[The Circle]

Dave Eggers – mellesleg nem véletlenül többszörös díjnyertes író - A Körrel úgy alkotott valami hihetetlenül erőset, hogy közben valójában semmi különösebben újat nem mutatott, hanem szimplán a jól ismert, végtelenül nyomasztó orwelli világot helyezte egy még aktuálisabb, modernebb, agyondigitalizált, és mesterségesen (vagy azt is mondhatnám, megtévesztően) szabad környezetbe.

Amitől mégis ennyire ütős lehetett a könyv, az annak a kettősségének köszönhető, hogy egyszerre vázol fel egy steril módon aberrált, utópisztikus, végletekig modernizált világot, valamint nyújtja az elérhetőség aggasztó érzetét.



Amitől azt érezzük, hogy ez az önkéntes agybaj, tűnjön bármennyire is távolinak, mégis csupán karnyújtásnyira van tőlünk. Hogy szabad akaratunkból – módszeres agymosással kiegészítve – hajtjuk igába a fejünket, és tesszük mindezt abban a tökéletes meggyőződésünkben, hogy ez az abszolút szabadság, vagy, ahogy Eggers nevezi: a tökély. Így zárul be a Kör.

Bevallom, eleve van egy perverz vonzódásom a hasonló témájú könyvek iránt, pedig hihetetlenül nyomasztóak és zsigeri módon ijesztőek tudnak lenni, miközben folyamatosan tehetetlenség-érzettel párosul az olvasási élmény. Tényleg, mi ebben a jó? Valahogy azonban mégis megnyugtat a tudat, hogy vannak olyanok, akik látják az ebben rejlő veszélyeket, és a könyv által talán (remélhetőleg...) még több embert elgondolkoztatnak. Közben pedig mégis frusztrál, hiszen tudom, hogy valahol nem tehetek semmit. Egyszerűen ilyen irányba halad a világ, és lassanként „fejlődés” címén teljesen elborult, és abszolút ember- és természetidegen környezetben fogunk élni. És milyen élet lesz az?

Túllépve a semmitmondó filozofálgatásomon, magáról a történetről is ejtenék néhány szót, bár nehéz ezt ilyen formában összefoglalni. A huszonnégy éves Mae Holland – akivel különösen jól tudtam azonosulni eleinte, életkorából kifolyólag – történetét ismerhetjük meg, aki egyszerű, ám komoly ambíciókkal bíró kisvárosi lányként egy protekcióval rendelkező barátnő által bekerül a híres-neves céghez, a Körhöz. A Kört valami olyasminek képzeljük el, mint a Google és Facebook szerelemgyerekét, egy hú de dolgozó-barát multi, ahol minden, de tényleg minden a közösségi média körül forog – és amely lassan fölemészt mindent és mindenkit maga körül, amelyet az emberek önkéntesen és mosolyogva nem csak hagynak, hanem támogatnak is.

Szóval Mae kezdetben igen lelkes, ám valahol érezzük, hogy a lelke mélyén azért vannak aggályai, ahogy egyre jobban bedarálja őt a Kör. Ő ezeket azonban módszeresen elnyomja magában, míg végül egyre inkább azonosulni tud magával a Körrel, mint eszmével, és meggyőződése lesz, hogy ezek az ő saját gondolatai. A Kör pedig megállíthatatlan, folyamatosan és elképesztő iramban terjeszkedik és von az irányítása alá mindent és mindenkit. Kezdetben, a demokrácia nevében csak néhány politikus, később azonban egyre többen – köztük Mae is – válnak átláthatóvá, ami azt jelenti, hogy folyamatosan kis kamerát hordanak a nyakukban, amely élőben közvetít mindent maguk körül. Az emberek pedig megbabonázva nézik, kommenteket fűznek hozzájuk, zingelik, és küldik a mosolyokat (ez a lájk Kör-megfelelője). Lassan már másról sem szól az élet, csak a külsőségekről, ki mit gondol, mit csinál, miért csinálja.

Ahogy egyre inkább kezd eldurvulni a dolog, érezzük, hogy valaminek történnie kell. Ez így nem mehet a végtelenségig. De vajon tényleg nem mehet a végtelenségig?

Ennél többet nem szeretnék elárulni, mert félő, hogy spoilereznék, de akinek idáig felkeltette az érdeklődését a sztori – és őszintén remélem, hogy minél több emberét -, annak feltétlenül ajánlom elolvasásra A Kört. Mert igaz ám, hogy témájából kifolyólag tényleg nyomasztó egy könyv, mégis a stílusa gördülékennyé teszi, és amennyire könnyen emészthető lehet egy ilyen jellegű könyv, azt Eggers mind kihozta belőle. Hogy szórakoztasson is, amellett, hogy erőteljesen elgondolkoztatásra készteti az olvasót. Én őszintén élveztem az olvasását, miközben időnként a hideg futkosott a hátamon.

A Kör tagadhatatlanul Orwell 1984-ének világából indul ki (és nincs is ezzel semmi baj), egyértelműen érezhető rajta Aldous Huxley Szép új világának, vagy akár azt is megkockáztatom, hogy Vonnegut Gépzongorájának hatása, de mégis úgy gyúrta össze ezeket az elemeket, hogy közben adott valami újat, a közösségi médiától már-már betegesen függő társadalom korában valami mééég aktuálisabbat is, és hasonlóan borzongatót. Két Facebook-görgetés között inkább olvassátok A Kört.

„Itt nincsenek elnyomók. Nem kényszerít senki, hogy ezt csináld. Önként csatolod magadra a pórázt. És önként válsz társadalmilag teljesen autisztikussá. Már nem is érzékeled az alapvető emberi kommunikáció jeleit. Ülsz az asztalnál három emberrel, aki mind rád néz, és beszélgetni próbál veled, te meg a kijelzőt bámulod, és valami idegent keresel Dubajban.”

5/5