Richard Kadrey – A végítélet kis doboza
[The Everything
Box]
A végítélet kis doboza is egyike azon könyveknek,
amelyek azt a célt szolgálják elsősorban számomra, hogy kilépjek a
komfortzónámból, és a megszokott, jól bejáratott műfajokon és stílusokon kívül
valami új felé is nyissak időnként. Ebből kifolyólag tehát a könyvet úgy fogom
értékelni, hogy előre leszögezem: az ilyesmi abszolút nem a stílusom - de láss
csodát, ezzel együtt mégis tetszett.
És mi az, ami abszolút nem a stílusom? Különböző
természetfeletti, mutáns lények például. Amiből tényleg nincs hiány a
regényben. Ellenben Kadrey olyan ötletes lényeket és jópofa karaktereket
alkotott, hogy mégis élveztem róluk olvasni, és vártam, hogy legközelebb milyen
furcsasággal rukkol elő. A pasi stílusa pedig lehet ugyan, hogy időnként kicsit
erőltetett, de baromi vicces tud lenni a maga váratlan trágárkodásával és
időnként elég meghökkentő hasonlataival. Én legalábbis többször felröhögtem.
Egyébként szinte végig azt éreztem a könyv olvasása
során, hogy ez a sztori sokkal inkább filmre kívánkozik, mint könyvbe, elég
látványos dolgot lehetne kihozni belőle az elvetemült humor kedvelői számára.
Mert hát na, lássuk be, A végítélet kis doboza nem éppen nevezhető kifinomult
humorú, „értelmiségi könyvnek” – feltételezve, hogy egyáltalán létezik ilyen.
De nem is baj, mert kellenek ilyesmik is.
A sztori egy
bizonyos rejtélyes dobozka körül forog, amelyet egyes angyalok már 4000 éve
üldöznek, bizonyos szekták csak pár hete, egy maréknyi piti kis bűnöző pedig
csak néhány napja, és bár valójában senki sem tudja, hogy mit is tud ez a
doboz, ez mégsem gátolja meg őket abban, hogy mindent megtegyenek annak
érdekében, hogy megszerezzék. Teszik mindezt egy alternatív Los Angelesben,
ahol a korábban már említett természetfeletti lények sem ritkák, bár sokan
mégis tagadják létezésüket.
Emlékszik még valaki a Sátánka – Pokoli poronty (eredeti címén Little Nicky, bár szerintem a magyar cím sokkal frappánsabb) című
filmre még valahogy a kétezres évek elejéről? Na, engem valamiért hangulatában
arra emlékeztetett Kadrey könyve: beteg humor, elvetemült karakterek, furcsa
lények, és úgy összességében nem azért fogjuk szeretni, mert komolyan vehető.
Úgyhogy, aki nyitott az ilyesmire, annak érdemes tennie
egy próbát Kadrey regényével, mert egy dolgot garantáltan teljesít: kikapcsolja
az ember agyát. Aki meg nem nyitott, annak meg azért - néha nem árt feszegetni a határainkat, időnként jó is kisülhet belőle.
„Qaphsiel elgondolkodott. Elfelejtette, milyen nehéz a modern halandóknak elfogadni azt, hogy égi lények járnak közöttük. Képzeletük arra a hitre korlátozódott, hogy a macska a legjobb állat, léteznek földönkívüliek, Jim Morrison és Amelia Erhart együtt élnek Párizsban, és a Föld közepéből jött hüllőemberek irányítják az összes kormányt. Ezek közül csak egyik volt igaz, de próbáld ezt elmagyarázni a halandóknak. Qaphsiel tisztában volt vele, hogy az sem segít bizonyítani isteni eredetét, hogy olcsó műanyag szandált és használt főiskolai dzsekit visel, közben pedig egy babzsákon imbolyog.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése