Lehetne, hogy ezt a könyvet elolvassa mindenki? | Szamer - Rakka-naplók

Szamer – Rakka-naplók

[The Raqqa Diaries]

Amennyire apró ez a furcsa, ám fájdalomtól és kétségbeeséstől lüktető könyvecske, legalább annyira fontos olvasmány. És nem teszem hozzá, hogy szerintem, mert nem, hiába szubjektív az ember véleménye, ezt én most tényszerűen, kérdőjelek nélkül állítom.

És alá is támasztom itt nagy hirtelenjében. A könyv igaz történet, egy fiatal szíriai férfi története, méghozzá egy olyan férfié, akit ma sajnos a magyarok ijesztően nagy része azon nyomban megbélyegezne, merthogy „menekült”. Vagy mert szíriai. Vagy mert muszlim. Vagy mert… annyi mindent rásüthetnénk, olyan jelzőket, amelyek mára abszolút negatív csengést kaptak, pedig ezek valójában nem határozzák meg az embert, senki nem lesz kevesebb vagy több általuk, csak más.

Miért ijesztő, ha valaki más?

Elkanyarodtam, igen, de az a helyzet, hogy eléggé fel tud bőszíteni a tudatlanságból táplálkozó ítélkezés és az ebből fakadó gyűlölködés, amely - így a kormánypropaganda által sulykolt Soros-plakátok szürreális világában - úgy tűnik, pillanatok alatt el tud harapózni.

Szóval a könyv nagyon érdekes, számomra rettentő sok új információt tartalmazott. Nem igazán voltam tisztában azzal, hogy Szíriában milyen volt az élet mielőtt megszállta az Iszlám Állam, de Szamer leírásából kiderül, hogy előtte sem volt rózsás a helyzet – enyhén szólva -, csak akkoriban az Aszad-rezsim tartotta rettegésben az embereket, ami aztán az ISIS Rakkába érkezésével és önkényesen kikiáltott kalifátusának létrejöttével még magasabb szintre lépett. (Amúgy javítsatok ám ki, ha rosszul dolgoztam fel az infókat, még a könyv elolvasása után is azt érzem, hogy bőven vannak hiányosságaim a témában.)

Szamer beszámol arról, hogy hogyan épült ki szinte pillanatok alatt az újfajta diktatúra, amely megtévesztő módon, az iszlám vallás nevében kényszerítette az emberekre a saját szabályait. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra, hogy elgondolkodjunk egy nagyon fontos kérdésről. Az ott élők túlnyomó része – a szerző, Szamer is – eleve az iszlám vallás híve, amely egyébként a közhiedelemmel ellentétben egy ugyanolyan ártalmatlan dolog, mint bármelyik másik vallás, amíg az át nem fordul fanatizmusba. A megtévesztő nevű Iszlám Állam azonban fogta az iszlám vallást, és úgy kiforgatta annak jelentését és tanításait, hogy azt simán a legdörzsöltebb ügyvédek is megirigyelhetnék, és átformálta valami kegyetlen és következetlen dologgá, amelynek elsősorban az a célja, hogy folyamatos rettegésben tartsa az embereket (ugyanúgy az iszlám vallásúakat, mint az átlag nyugati embert), és amelynek valójában vajmi kevés köze maradt a valódi iszlám valláshoz.

Szamer részletesen beszámol arról, hogy környezetében hogy tűnnek el egyik pillanatról a másikra a barátai, rokonai, akiket gyakran koholt vádak alapján, és sokszor nyilvánosan megalázva, brutális kegyetlenséggel végeznek ki. Az ISIS ugyanis nem viccel: aki nincs velük, az ellenük van. Pont. Aki pedig ellenük van, azok számára csak némi idő kérdése, hogy eljöjjön az igazságtalan és végtelenül durva vég.

A helyzet egyre tarthatatlanabbnak tűnik, tüntetésekről, forradalomról szó sem lehet, hiszen azt is kivégzéssel büntetik, ha valaki megpróbál kapcsolatba lépni a nyugati médiával. De még azt is, akiről csak ezt állítja valaki. A mérce természetesen kettős – ahogy az a tisztességes diktatúrák esetében lenni szokott -, ugyanis a Daesh (más néven ISIS, elsősorban arab nyelvterületeken használják ezt a rövidítést, és Szamer is gyakran így hivatkozik rá) embereire jóval enyhébb szabályok vonatkoznak, ameddig teszik a dolgukat, azaz rettegésben tartanak és kizsákmányolnak mindenkit. Egyre többen kényszerülnek menekülésre, ha nem akarják, hogy kivégezzék őket és családjukat, és – bocsássátok meg a kissé morbid szóhasználatomat – Szamer számára is egyre jobban szorul a hurok, míg egy nap eljön az idő, amikor nincs más választása, ha életben akar maradni, és a családját sem szeretné további veszélybe sodorni: menekülnie kell. Ami kőkemény meló, nem abból áll, hogy felpattan a biciklijére, és elkerekezik egy szomszédos országba, hanem életveszélyes mutatvány, amelyből ijesztően sokan nem is kerülnek ki élve.

Így lesz tehát „menekült”. Félelmetes, ugye? Vagy lehet, hogy mégsem ő a terrorista, akitől olyan nagyon félni kéne, hanem azok az emberek, akik elől menekülni kényszerült? Lehet, hogy mégsem kéne meggondolatlanul mindenkit megbélyegezni, akinek más a bőrszíne, a vallása, vagy a szülőföldje, mint nekünk?

Ugye milyen veszélyes dolog ítélkezni?

„Miután végighallgatott, először nem akart segíteni az ügy politikai természete miatt. Ahelyett, hogy díjazta volna apám bátor helytállását, azt mondta, apám csak saját magát okolhatja, és hogy nem kellett volna belefolynia „vezetői ügyekbe”. Senkinek nem szabadna kritizálnia a kormányhivatalokat, ha pénzt lopnak az országtól, tette hozzá. Végül is lehet, hogy ezeknek a hivataloknak azért van szükségük a pénzre, hogy palotákat építhessenek, amelyek „kulturáltabbá teszik az országot”.”

4.5/5