Morális dilemmák és az Üdvhadsereg ✦ Jo Nesbø - A megváltó

Jo Nesbø – A megváltó
[Frelseren]

Mindig nagy-nagy elvárásokkal kezdek Nesbø-t olvasni, nálam ugyanis kétségtelenül ő a skandináv krimik műfajának elsőszámú képviselője, bár tény és való, hogy akadnak komoly kihívói – például Jussi Adler-Olsen se kutya azért.

A megváltó a Harry Hole-sorozat hatodik része (nálam csak az ötödik, mert az első részt kihagytam). Ez idáig a sorozat majd’ mindegyik része hozta is, illetőleg túlszárnyalta az elvárásaimat (a Vörösbegy mondjuk témájából kifolyólag annyira nem tudott megfogni, bár ennek sem vitatom nagyszerűségét), és előre lelövöm a poént: ez a könyv sem okozott csalódást. Sőt, sőt! Imádtam.

A felállás a következő: karácsony előtt járunk és Oslo kellős közepén az ünnepi forgatagban agyonlövik az Üdvhadsereg egyik tisztjét. S bár az elkövető ott állt a tömegben, mégsem látta senki. Hogy lehet ez? Erre a kérdésre a történet vége felé kapjuk meg az igencsak érdekes és meghökkentő választ, ami számomra abszolút tudott újat mondani.

A történet végig elképesztően fordulatos, oda kell figyelni, különben könnyen lemaradunk. Az Üdvhadseregből - mint a könyv központi témájából - kifolyólag nagyon érdekes erkölcsi kérdéseket is felvet a regény, remek dialógusokra bukkanhatunk, miközben mégis végig feszült és pörgős marad a történet. A cselekmény rendkívül izgalmas, a sztori érdekes, és Nesbø-től megszokott módon megismerhetjük a dolgok mozgatórugóját is, a motivációkat. Annyi minden történik ebben a könyvben, hogy abból egy gyengébb író akár három könyvet is simán kihozhatna. Engem mindig elképeszt, ahogy Nesbø képes átlátni a cselekmény szálait, hiszen annyi – látszólag eltérő – szál fut, s ezek mégis itt-ott valahogy összeérnek, és végül egy kerek egészet alkotnak.

Rengeteg szereplő tűnik fel hosszabb-rövidebb időre, s noha néhol látszólag értelmetlennek tűnhet jelenlétük, végül mégis minden értelmet nyer – ott ahol nem is számítanánk rá. Harry Hole nyomozó karaktere könyvről-könyvre kiforrottabb és a maga elcseszett módján szerethetőbb. Szokott módon nagyjából háromféle élethelyzetben találkozhatunk vele: egyrészről az aktív nyomozásos szakaszban, aztán ettől kissé eltávolodva a rendőrkapitányság falai között, szakmai berkekben, és végezetül a magánéletében. Meg kell mondjam, egyik sem piskóta.

↑ néhány külföldi kiadás (angol, thai, német) borítója ↑

A regény abszolút mellőz mindenféle öncélú, felesleges brutalitást, amellyel túl sok skandináv krimi próbálja magára felhívni a figyelmet. Ezzel együtt, könnyed olvasmánynak semmiképp sem nevezhetnénk.

A könyvet bátran ajánlom azoknak is, akik nem olvasták a sorozat korábbi részeit. Nem minden lesz így elsőre teljesen érthető, de nem nehéz „felzárkózni”.

Oké, még ne mondjak ilyeneket, de azért már lassacskán közeledik a karácsony, ez a könyv pedig igazi ünnepi fogás - már persze nem a kis szívet melengető fajtából, én mégis elsősorban erre az időszakra tudnám ajánlani. És hogy kinek? Mindenkinek!

„A kételkedés a hit árnyéka. Ha nem kételkedne, nem lenne képes hinni sem. Ugyanez a helyzet a bátorsággal is, főtiszt. Ha nem lenne képes félni, nem tudna bátor sem lenni.”

4.5/5