Szórakoztató skandináv ifjúsági krimi ✦ Lars Joachim Grimstad - Eltűnt gyerekek

Olvastatok már skandináv ifjúsági krimit? Számomra az Eltűnt gyerekek volt az első a műfajban – de egész biztosan nem az utolsó - már csak azért sem, mert frissen és ropogósan megérkezett már a könyv folytatása is! Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka, hogy ennyire tetszett egy ifjúsági regény (amiket ritkán olvasok, mert alapvetően annyira nem az én világom), és arra jutottam, hogy ennek egyik legfőbb oka az lehet, hogy a szerző nem nézi hülyének a gyerekeket, bátran nyúl olyan témákhoz is, amelyek ifjúsági könyvekben viszonylag ritkán vannak ilyen formában tálalva.

Emellett azonban megmarad a regény „gyermeki oldala”, de valahogy mégsem érezzük bugyutának vagy egyszerűnek. Ha nyitottak vagyunk a játékosságra, minden bizonnyal felnőtt fejjel is élvezni fogjuk a könyvet.

Érdekes egyébként ahogy Lars Joachim Grimstad (többet le nem írom a nevét, úgyhogy a továbbiakban LJG) az egyensúllyal játszik: itt van nekünk egy alapvetően ifjúsági regényként definiálható könyv, amely egyúttal mégiscsak egy krimi, amiben van bizony - bár finoman - erőszakosság is, és amely foglalkozik olyan témákkal is, mint a politika (sőt, én még világpolitikai utalásokat is véltem benne felfedezni), de közben úgy tálalja, hogy az egyáltalán ne legyen se száraz, se erőltetett, se sok, csak szimplán jópofa. És persze itt van a terejdelme (370 viszonylag sűrűn teleírt oldal), ami megint csak „rácáfol” arra, hogy ez egy ifjúsági regény. Szóval LJG tök érdekesen játszik ezzel az egész ifjúsági/felnőtt könyv témával, amelynek köszönhetően számomra egészen kortalanná válik a regény, és a tizenéves korosztály ugyanúgy élvezheti, mint a felnőttek – akikből pedig a könyv képes lehet kihozni a játékosabb énjüket, ha kellően nyitottak rá.

illusztris társaságban

Na de a sztoriról is beszéljünk egy keveset: főszereplőnk Finn, az újonnan megválasztott (pocakos, kopaszodó ex-taxisofőr) miniszterelnök fia, aki épp csak kezdi megszokni ezt az új helyzetet: új otthon, új iskola és egy új testvér – akit ajándékba kapott a család. Hogy mi?! Szóval egy dolgot nem vitatok: szürreális elemekben is bővelkedik a könyv, ez azonban cseppet sem öncélú. Úgyhogy igen, fogadjuk el, hogy a Fahr család egy távoli ország diktátorától (hmm..:)) ajándékba kapott egy gyereket, és  közel sem ez a legfurcsább az új fiúban. Mindenesetre Finn egészen jó barátságba kerül új testvérével, egyúttal pedig igyekszik beilleszkedni az új iskolába is, ami nem éppen könnyű. Főleg akkor nem, ha egyik furcsaság követi a másikat, és a felnőttek mindezzel nem igazán óhajtanak érdemben foglalkozni. Gyerekek tűnnek el búcsúleveleket hátrahagyva, amivel a rendőrség nem sokat tud (és akar) kezdeni, ellenben Finn és új barátai furcsállják a helyzetet, és amikor személyes érintettségük is lesz az ügyben, nincs mese, saját kezükbe veszik az ügyet.

Számomra a könyv leginkább jópofa volt, élveztem az olvasását, és éppen emiatt nagyon hamar a végére is jutottam. Nem mondom, hogy akkora csavarok voltak benne, mint egy jól sikerült pszicho-thrillerben, de tényleg tudott meglepetéseket okozni, emellett pedig olyan jól esett kicsit elmerülni ebben a kissé szürreális, de azért ahhoz képest még egészen életszerű világban a (többnyire) szimpatikus karakterek között. És ahogy korábban már említettem, a könyv folytatása is megjelent már Napkirály címmel (és majdnem ugyanilyen remek borítóval).↓

„...létezik egyáltalán olyan, hogy „normális család”? Lehetséges, hogy egy kissé minden család furcsa a maga módján. Az is lehet, hogy valójában az a normális, ha egy család egy kissé nem normális. Milyen unalmas volna, ha minden család egyformán normális lenne!”

4/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊