Na kérem: így néz ki, amikor egy könyv tökéletes összhangban van
kívül-belül. Kitűnő példa arra, hogy mennyire szerves részét képezi egy
történetnek a tálalása is. Az egyébként igen terjedelmes Kicsi ugyanis pontosan
azt a hangulatot tükrözi, amelyre az ember belelapozva asszociál. Tényleg
minden a helyén van. Edward Carey szó szerint megbolondította illusztrációval
ezt az egyébként sem mindennapi, a szó jó értelmében groteszk és morbid
regényt.
Nem csak történelem és/vagy Madame Tussaud kedvelőknek.
Ha egyetlen mondatban kellene
megfogalmazni, hogy mit is tud a Kicsi,
akkor azt mondanám, hogy Margaret Atwood (mellesleg kell-e nála jobb „ajánlólevél”?)
ezt tökéletesen összefoglalta a borítón: Bizarrul elbűvölő történet. Ez elsőre semmitmondónak tűnhet ugyan,
de mégis tűpontos megfogalmazása a regénynek.
ÉN PEDIG MÉG AZT IS HOZZÁTENNÉM, HOGY EGY ERŐS TIM BURTONÖS HANGULATA IS VAN, SZÓVAL SEMMI MEGLEPŐT NEM MONDOK AZZAL, HOGY A KÖNYV EGYSZERRE MORBID, MÉGIS BÁJOS, KISSÉ GUSZTUSTALAN, MÉGIS ANNYIRA KEDVES, SÚLYOS, DE EGYBEN KÖNNYEDÉN HUMOROS, ÉS PERSZE: VÉGTELENÜL SZERETHETŐ. NA MEG OLVASMÁNYOS IS – EZ SEM HÁTRÁNY EGY KÖNYVNÉL, KÜLÖNÖSEN HA AZ MAJDNEM 530 OLDALAS.
A Kicsi egyébként nem életrajzi könyv, de a valóság ihlette és sok-sok kutatás előzte meg. Bevallom, én nem
vagyok valami nagy Madame Tussaud szakértő, így nem fogom tudni ebből kiindulva
elemezgetni a könyvet – de őszintén szólva, szerintem teljesen lényegtelen,
hogy mennyi a valóságtartalma, hiszen nem állítja magáról, hogy életrajzi
regény lenne. Careyt minden bizonnyal megihlette Madame Tussaud (avagy Anna
Marie Grosholtz) élete és személyisége, és - nagyon helyesen - hagyta, hogy
elragadja a fantázia birodalma, hogy aztán egy kifejezetten élvezetes, komplex
történetet alkosson, amelyet mellesleg tizenöt évig (!) írt.
A regény Madame Tussaud, avagy
Marie, avagy Kicsi egész életét végigkíséri, egészen kisgyermekkorától elkezdve
élete utolsó napjaiig, amely során Svájcból indulunk, hogy aztán eljussunk a
közel sem olyan festői Párizsba, majd egyenesen a nem is annyira pompás
Versaillesba – és még annál is tovább. Igazi utazás ez, amelyet sorsfordító találkozások és elképesztő
személyiségfejlődés kísér, a gyanútlan olvasó pedig csak úgy falja a
sorokat.
Mint már említettem, a könyvnek szerves részét képezik az
illusztrációk is. Edward Carey annyira tökéletesen
ragadja meg rajzaiban ezt a némileg bizarr hangulatot, amelytől időnként
szinte felfordul az ember gyomra (de mégsem öncélú!), hogy arra közhelyesen
ugyan, de tényleg csak annyit mondhatok: le a kalappal.
A KÖNYVET JÓ SZÍVVEL TUDOM AJÁNLANI EGYRÉSZRŐL AZOKNAK, AKIKET ÉRDEKEL MADAME TUSSAUD ÉLETE, VAGY ÉPP A 18. SZÁZADI FRANCIAORSZÁG, MARIE ANTOINETTE VILÁGA, A FRANCIA FORRADALOM, DE AZOKNAK IS, AKIKET EZEK UGYAN NEM HOZNAK KÜLÖNÖSEBBEN LÁZBA, ELLENBEN SZERETIK EZT AZ ELLENTMONDÁSOKKAL TELI, SÖTÉT, MÉGIS BÁJOS HANGULATOT, VALAMINT A KITŰNŐ STÍLUSBAN MEGÍRT, KOMPLEX, HOSSZÚ ÉVEKET ÁTFOGÓ TÖRTÉNETEKET.
(Tipp:
bár minden könyvnél igaz ugyan, de ennél különösen ajánlom a módszert –
sétáljatok be egy könyvesboltba, lapozzátok fel a regényt, hogy beszippantson ez
a különös atmoszféra, olvassátok el az első fejezetet - mindössze 4 oldal -, és
ha ez eddig szimpi, akkor garantálom, hogy a további 524 oldal sem fog
csalódást okozni.)
„Van a viaszfejekben valami melankolikus: soha nem születtek meg, és bár megragadják az életet, az élet mégis elhúzódik tőlük.”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése