Könyvértékelő: Caroline Kepnes - Te

Caroline Kepnes – Te

[You]

Első megállapítás: Ez a könyv b-e-t-e-g. Mondom ezt mindenfajta vádaskodástól vagy lesajnálástól mentesen, puszta ténymegállapításként.

Második megállapítás: Ez a könyv elérte a célját. Ugyanis adott a mi kis főszereplő pszichopatánk, aki iránt a könyv elejétől a végéig sokkal inkább éreztem sajnálatot és együttérzést, mintsem megvetést.

Harmadik megállapítás: Ez a könyv aktuális. Bemutatja a közösségi média függő társadalom gyengéit, valamint hogy milyen könnyen elvezethetnek az apró digitális lábnyomok az egyén bukásához. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy mennyire félrevezető lehet a virtuális élet egyre nagyobb térnyerése, és mennyire képes bedarálni az embereket a környezetüknek való kényszeres megfelelési vágy.

Habár alapvetően azt gondolom, hogy egy könyv értékéből erősen le tud vonni, hogyha a) túlságosan központi elemként jelennek meg a különböző közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Instagram, stb.), valamint b) tele van SMS és e-mail részletekkel, vagy c) indokolatlanul sok márkajelzéssel van telepakolva, - és a Te esetében mind a három pont együttesen teljesül – ezúttal mégis így kapunk teljes képet.

A pszichopata gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi.*
A pszichopatánkat ez esetben Joe Goldbergnek hívják, és ő maga meséli el legújabb románcának történetét: az elejétől a végéig.

Joe egy könyvesboltban dolgozik, és amikor egyik nap beállít a fiatal író, Beck, a férfi szinte azonnal beleszeret. Nála pedig a szerelem tényleg nem ismer határokat. Rendkívül kreatív – és nem kevésbé sokkoló – módon férkőzik rajongása tárgyának közelébe, mindent megtud róla, talán még annál is többet, mint amennyit Beck tud saját magáról. Követi, vizsgálgatja, elemzi. Teszi mindezt oly módon, hogy senki még csak gyanút sem fog.

Ártalmatlannak tűnik. Amíg furcsa dolgok nem kezdenek történni Beck körül.

Joe mindent feláldoz, hogy a lány kedvére tegyen, és kezdi egyre jobban behálózni. Ugyanakkor időközben arra is kezd fény derülni, hogy Beck sem az a tökéletesen tökéletlen lány, akinek elsőre tűnt, és ő maga is küzd saját démonaival.

De vajon hol húzódik meg a határ, és mikor érjük el azt a pontot, amikor végérvényesen és visszafordíthatatlanul nincs tovább?

Ki is tulajdonképpen a beteg?

Maga a sztori nem különösebben újszerű, hiszen bőven találkozhatunk olyan történetekkel, amelyek során a főszereplő rajongása beteges formát ölt, és valami gyönyörű egyik pillanatról a másikra mocskossá válik. Mégis azt gondolom, Caroline Kepnes – mellesleg első kötetes író – ügyesen nyúlt egy már létező témához, és hatásosan csomagolta azt új köntösbe. Izgalmas könyv, amely ötvözi a klasszikusan fordulatos, mozgalmas elemeket egy beteg elme torz eszmefuttatásainak lélektani vetületeivel.

Bizonyos szempontból egyébként emlékeztet A nekrofil c. könyvre: mindkettőben a valamilyen módon kóros elmeállapotú főszereplő szemszögéből járjuk végig a társadalom által megpecsételt betegségnek a fázisait – ez pedig empátiát vált ki az olvasóból, sokkal kevésbé ítélkezünk fölöttük.

Hogy ne csak pozitívumokat mondjak, azért találtam kivetnivalót is a regényben, ugyanis néhány kisebb logikai bakit (vagy inkább megkérdőjelezhetőséget) felfedezhetünk, ha éppen kötekedős kedvünkben vagyunk.

Bevallom, amilyen feszült hangulatú a könyv, számítottam volna nagyobb csavarokra, ami elmaradt, de így talán „életszagúbb” – már amennyire egy ilyen történetnél ezt el tudjuk képzelni. Ezzel együtt kapunk jó néhány nagy pofont a történet során, de mégsem eget rengető módon.

Ahogy a fülszöveg remekül megfogalmazta: ez egy „perverz módon romantikus thriller”, és jobb jellemzést ki se lehetne találni. Borzongató, ugyanakkor szívszorító, ijesztő, és mégis valahol nagyon szomorú.

4.5/5

*definíció forrása: Wikipédia