2016/03/27

Könyvértékelő: Chuck Palahniuk - Beautiful You

Chuck Palahniuk – Beautiful You

Hajaj.

A Beautiful You egyfajta disztópia: kalandozások egy szexuálisan erősen túlfűtött, de azon már jóval továbbmutató, szürreális, abnormális, feje tetejére állított világban, ahol a férfiak kiéhezett, tehetetlen „zombikká” redukálódtak, vagy radikális, gyűlölködő hordákban gyülekeznek, a nők pedig felszívódtak és önkéntelen kéjelgések közepette vergődnek élet és halál határán.

Erős, mi?

Ez az első Palahniuk könyvem, így eredeti nyelven olvastam, hogy maximálisan átjöjjön az a bizonyos „Palahniuk-stílus”, amelyről sokan ódákat zengenek - de magyarul is megjelent ám, bár tény, hogy sokkal kevésbé szép - ellenben jóval szuggesztívebb - borítóval.

Belecsapva a közepébe, azt kell mondjam, hogy bármennyire is torz világképet vetítettem előre, a könyv mégis teljesen hétköznapian indul. Mondhatni, már-már kissé klisé módon romantikus csajregénynek tűnhet, de ahogy haladunk előre a történetben szépen nyomon követhető ív vezet az átlagosból egy elborult, bizarr világba, amely nem csupán feszegeti a határokat, hanem jócskán túl is lépi azokat.

Történetünk középpontjában a húszas éveiben járó Penny Harrigan áll, aki egy nagymenő New York-i ügyvédi iroda ranglétrájának alsó fokáról próbál egyre feljebb emelkedni. Penny megtestesíti az igazi limonádéregények tipikus főszereplőjét: ő az a kissé Bridget Jonesra hajazó karakter. Egy nap azonban felívelni látszik a csillaga, legalábbis magánéleti téren, amikor szó szerint belebotlik a világhírű, különc milliárdosba, C. Linus Maxwellbe. Ekkor megtörténik a lehetetlen: a férfi randevúra hívja. Mondom, tiszta klisé eddig, nem? A hangsúly az eddigen van.

Miután párocskánk kellően összemelegedik, kezdetét veszi az események szürreális irányba történő fordulása. Maxwell speciális, nőknek szóló szexuális játékszereken dolgozik, amely a Beautiful You név alatt fut. Nem egyszerű játékszerekről van azonban szó, ugyanis Penny – mint Maxwell aktív tesztalanya – megtapasztalja, a különböző eszközöknek, krémeknek, és tablettáknak köszönhetően olyan földöntúli, halálközeli élvezetet tapasztal meg, amelyhez foghatót sosem érzett. Ez pedig nem feltétlenül jó. Maxwellnek többször szinte a halál torkából kell Pennyt kiragadnia, ugyanis olyan sokk éri a szervezetét, amelyet nem tud befogadni.

Pennynek és Maxwellnek pontosan 136 nap után – csakúgy, mint Maxwell korábbi szeretői esetében - elválnak útjaik, a Beautiful You termékek pedig csakhamar kereskedelmi forgalomba kerülnek. A nők sáskaként vetik rá magukat az innovatív játékszerekre, és szinte egyik pillanatról a másikra függők lesznek.

Na ebből a helyzetből alakul ki a korábban már felvázolt, abszurd világ, amely a könyv végéhez közeledve egyre inkább science fictionös elemeket is kezd mutatni.

Természetesen itt még közel sincs vége a történetnek, de ha az eddigiek nem rettentették el a kedves olvasót, akkor rábízom a továbbiak felfedezését, amely igazi beteg módon ínyenc fogásokat tartogat még.

Gondolhatnánk, hogy olyasmi ez a könyv, mint a szürke árnyalatai, de akkor nem sikerült megértenünk igazán a könyv lényegét. Palahniuk könyvében görbe tükröt állít a modern fogyasztói társadalom elé, melyet megannyi popkulturális utalással fűszerez meg.

Engem némileg emlékeztet a könyv Robert Merle - Védett férfiak c. regényére - ami szerintem több, mint zseniális -, bár nem sokban. Tulajdonképpen mindkettőben valamelyest hasonló dolgok történnek, de egészen más stílusban, más célból és módon.

Maradt azonban néhány kérdőjel bennem a könyvvel kapcsolatban. Ezek felfoghatók logikai bakiknak is, de persze könnyedén elképzelhető, hogy csak számomra nem áll össze a dolog.
Itt van például Penny – egyértelműen Maxwell hatására kialakult – márkafüggősége, aki annak ellenére, hogy pont Maxwelltől igyekszik megszabadulni, mégis Louis Vuitton táskával a hátán, Prada övvel a derekán mászik fel egy hegyre (!), Nepálban (!), hogy felkeressen egy ősöreg, vak, remete szexboszorkányt (!). Képzeljük már el. Viszont éppen ennek szürrealitása folytán gondolkoztam el azon, hogy meglehet, hogy ez egy újabb görbe tükör a már meglévő görbe tükrön belül, amolyan „Inception-módon”. Húha.

Mindenesetre kétségtelenül igen érdekes olvasmány volt. Mindenféle értelemben.


A jövő gyakran meggyötri azokat, akik túl sokat várnak az élettől.

4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése