Békebeli angol teadélután | Agatha Christie - A Bertram szálló

Agatha Christie – A Bertram szálló

[At Bertram’s Hotel]

Mostanában sok recenziós példányt olvasok, és már nagyon vágytam arra, hogy elvárások nélkül, csak saját szórakozásomra újraolvassak valami régi kedvencet. A Bertram szálló ugyan nem a kedvencem Agatha Christie-től, az író viszont határozottan nagy kedvencem, Miss Marple meg igazán megunhatatlan. Ez a könyv pedig most annyira jól esett a kis lelkemnek, mint éhezőnek egy falat kenyér. Vagy mint ebben az embertelen kánikulában egy felfrissülést hozó hidegfront.

A Bertram szálló egy tipikusan olyan könyv, amely ugyan – szerintem – nem tartozik Agatha Christie legjobbjai közé, mégis teljesen kikapcsolja az embert, és segít megfeledkezni kicsit a problémákról. És persze hiába olvastam már – nem is egyszer -, a végére valahogy most sem emlékeztem, ezt különösen szeretem Agatha Christie-ben.

A Bertram szálló tehát egy Miss Marple-sztori, de egyébként meglehetősen kevés szerep jut itt az öreglánynak, inkább csak egyfajta keretet ad a történetnek. A szálló pedig maga a megtestesült békebeli Anglia, valódi ötórai teával, komornyikkal, és admirálisokkal. Ez a hangulat pedig nem csak az olvasót vonzza be, hanem a szálló vendégeit is, akik imádják, hogy hiába múlik az idő, a Bertram cseppet sem változott. Miss Marple kislánykori emlékeit felidézendő száll meg rövid időre a Bertramban, és kezdetben rémesen élvezi az utánozhatatlan hangulatát – míg rá nem jön, hogy ami már-már túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, az lehet, hogy valóban nem is igaz.

Mindeközben pedig érkeznek a különböző vendégek, kisasszonyok, egyházi személyek, egy fiatal lány, egy nevelőnő, na és persze idővel a rendőrség is. De hogy jutunk el idáig? Az egész úgy indul, hogy egy szeleburdi (milyen jó szó!) kanonok egy nap egyszerűen felszívódik a szállóból. Eközben egy fiatal lány furcsa tervet készít. Az igazgató tenyérbe mászóan nyájas. A cselédlány pedig mintha csak egy színdarabból lépett volna ki. Sok-sok apró tényező, egyik sem túl gyanús, de kicsit mind az, hogy áll össze a kép vajon? És hogy jön ide egy ír postakocsi kirablása?

Agatha Christie-nek ugyan nem a legerősebb regénye A Bertram szálló, ám kétségtelenül remek a hangulata, amely nagyon jól tud esni az embernek, ha könnyed kikapcsolódásra - és persze hamisítatlan angol hangulatra - vágyik. Persze bármikor megállja a helyét, de rövidsége és stílusa miatt elsősorban igazi strandkönyv. Én pedig most azt hiszem, újraolvasok még néhány Agatha Christie-t…

„Megtanultam (amit egyébként, azt hiszem eddig is tudtam), hogy az ember sose mehet vissza, és nem is szabad soha megpróbálni, és hogy az élet lényege az, hogy tovább halad előre. Az életben csak egyirányú közlekedés van, nem igaz?”

4/5