Rena Olsen – Egy szót se szólj!
[The Girl Before]
Őszintén szólva tényleg nem gondoltam volna, hogy
ennyire zseniális könyvet fogok olvasni, amikor először kezembe vettem Rena
Olsen regényét. Nagyon hamar rájöttem azonban, hogy egy nem mindennapi darabhoz
van szerencsém.
A kiadók előszeretettel harangozzák be úgy a
könyveiket, hogy ez aztán tényleg „letehetetlen”, így ez már számomra szinte
üres frázissá vált, de itt vagyok én most, és azt mondom, hogy az Egy szót se
szólj! valóban – kis túlzással – letehetetlen. De legalábbis nagyon nehezemre
esett letenni.
Amennyi krimit és thrillert olvasok, már tényleg nem
sűrűn fordul elő, hogy egy-egy darab ennyire megfogjon, és tényleg a szívemhez
nőjön. Meg is kell becsülni az ilyen pillanatokat - márpedig velem most ez
történt.
Na de mitől tudott ennyire jó lenni Rena Olsen könyve?
Példának okáért azért, mert a nő kétségtelenül tud írni (és ez az első
regénye!), van fantáziája (nem is akármilyen), és – nagyon fontos – nem csupán
ért a témához, hanem látszik, hogy szívügye is.
A könyv egy fiatal nő - akit nevezzünk most Clara
Lawson-nak – életét mutatja be, aki csak saját maga számára él átlagosan. Ő
ugyanis egy egészen különleges világban nőtt fel, számára a gyermekkereskedelem
és a prostitúció teljesen normális. Clara egy olyan nő, akinek tényleg
meggyőződése, hogy helyes és boldog életet él, amíg egy nap rá nem szakad a
valóság, és szembe kell néznie azzal, hogy amit eddig feketének gondolt,
valójában fehér, és megannyi bűn szárad a lelkén.
A gyermekkereskedelem szövevényes rendszerébe egészen
alapos bepillantást kap az olvasó, és megismerhetjük azokat az embereket is,
akik mindezt irányítják. Rá kell jönnünk, hogy az, akit velejéig romlottnak
gondolunk sem velejéig romlott, létezik emberi oldala is, ezáltal pedig
folyamatosan váltakoznak bennünk az érzések: hol gyűlöljük az illetőt, hol
megvetjük, hol pedig egyenesen megsajnáljuk. Kifejezetten szeretem, amikor egy
író nem akarja a szánkba rágni, mint egy rossz mesénél, hogy ő itten gonosz, ő
meg itten jó, mert egész egyszerűen nem ilyen fekete-fehér az élet. Az embereknek vannak jó és rossz dolgaik,
és nagyjából attól függ, hogy hogyan könyveljük őket, hogy ezek milyen arányban
vannak. Ahogy a könyv is rámutat, senki sem lesz ok nélkül „gonosz”. Nagyon
könnyű egy embert mindössze néhány tette alapján megítélni, de ez sosem lesz
helyes, egészében kell látnunk a képet, a hátterét, a motivációkat. Ilyenkor
pedig eszünkbe juthat, hogy amikor napvilágra kerül egy-egy sokkoló hír, az
emberek annyira hajlamosak önjelölt igazságosztót játszva zsigerből
meglincselni az illetőt, amikor fogalmunk sincs, hogy mi vezette őt idáig. És
akkor jön egy-egy olyan könyv, mint az Egy szót se szólj!, ami picit megállítja
és elgondolkoztatja az embert, hogy hahó, persze, hogy ez nem oké, de nézzünk
már a dolgok mögé, mielőtt ítélkezünk.
Elkalandoztam, igen.
A könyv szerkezete szempontjából a múlt és a jelen
rövidke fejezetei váltogatják egymást, ami szerintem kifejezetten szerencsés
választás volt, azzal együtt, hogy a múltban viszont úgy ugrálunk, hogy abban
ember legyen a talpán, aki logikát talál. Egyszer Clara kisgyermekkoráig
megyünk vissza, máskor mindössze közvetlenül a letartóztatás előtti időkig,
utána pedig a nő tinédzser éveit ismerhetjük meg. Ez így úgy tűnhet, hogy
nehezen követhető, de valójában annyira adja magát az egész, hogy egy
pillanatra sem zavarja össze az embert, nagyon is átlátható.
Annak is örülök, hogy a regény nincs összecsapva, de
feleslegesen túl hosszúra sem nyúlt, pont annyira mélyedünk bele, amennyire az
ahhoz szükséges, hogy teljes képet kapjunk. Én már-már irreálisan gyorsan
ledaráltam, köszönhetően a már korábban említett „letehetetlenségének”. A végére csupán annyit tartogatok: olvassátok! De tényleg, megéri.
„Ha megbántottunk valakit, a lelkét sokkal inkább meggyógyítja az egyenes beszéd és az őszinte bocsánatkérés, mint egy pár fülbevaló.”
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése