Kezdjük mindjárt azzal, hogy A Farm se nem disztópia, se nem
hasonlítható A Szolgálólány meséjéhez.
Igen, igaz ugyan, hogy alapvetően nem áll messze ezektől, de Ramos egészen más
megközelítésben tálalja a történetét, amely egyaránt játszódhat a jelenben és a
(nagyon is közeli) jövőben, és amely végeredményben egy gyökeresen más
hangulatot eredményez. Ez nem jobb vagy rosszabb – egész egyszerűen más. Azért is emelem ezt ki, mert a
legnagyobb csalódást a regény kapcsán az jelentheti, ha egy újabb
Szolgálólány-szerű disztópikus regényt várunk. Ne tegyük, ennek a könyvnek nem
ez a célja, ellenben számtalan morális dilemmát felvet, és kérdések elé állítja
az olvasót is.
A történet középpontjában egy luxuswellnessközpont áll, amelyben a nap 24
órájában személyi edzők, egészséges kaják, és persze csodálatos panoráma
gondoskodik arról, hogy ez itt élők a lehető legjobb körülmények között töltsék
idejüket – és még fizetséget is kapnak ezért. A „bökkenő” csupán annyi, hogy a
9 hónap lejártával át kell adniuk a frissen megszületett gyereküket. A Golden Oaks (azaz a Farm) ugyanis voltaképp
egy luxus színvonalú béranya-létesítmény, amelyben a nap minden percében
megfigyelés alatt állnak a nők, mindenhez engedélyt kell kérniük, és
alapvetően az Ügyfelüknek vannak - minden tekintetben - kiszolgáltatva.
Kép forrása: Unsplash |
A REGÉNY ÜGYESEN SZÖVI A TÖRTÉNET SZÁLAI KÖZÉ A KÜLÖNBÖZŐ - NAGYON IS AKTUÁLIS - TÁRSADALMI PROBLÉMÁKAT: A BEVÁNDORLÓK KÉRDÉSE, SZEGÉNYSÉG ÉS GAZDAGSÁG PÁRHUZAMBA ÁLLÍTÁSA, TÁRSADALMI EGYENLŐ(TLEN)SÉG, GYERMEKVÁLLALÁS, MEG ÚGY EGYÁLTALÁN: SZÁMTALAN ERKÖLCSI-MORÁLIS DILEMMA MERÜL FEL, AMELY NEM KÉNYSZERÍT ÁLLÁSFOGLALÁSRA ÉS NEM AD HELYES (VAGY HELYTELEN) VÁLASZOKAT, MINDÖSSZE GONDOLKOZÁSRA KÉSZTETI AZ OLVASÓT.
A Farm egyébként egészen zavarba ejtett, miután elolvastam. Ritka az, hogy nem
jön azonnal egy zsigeri érzés, hogy hány pontra értékelem az adott művet, egy
felismerés, hogy mit adott nekem a könyv, mik a pozitívumai és negatívumai
számomra, meg úgy egyáltalán: mi az összbenyomásom az olvasmányélmény kapcsán. A Farm esetében azonban eleinte semmi nem jött. Oké, befejeztem, és most mi történik? Tetszett? Nem tetszett? Mit adott
igazából? Fogalmam sincs. Nagyjából egy egész napig ülepedett bennem az
érzés, mire végre felszínre bukkantak a gondolataim a regény kapcsán.
AZT MÁR ELŐRE LESZÖGEZEM, HOGY KIFEJEZETTEN SZERETTEM OLVASNI: GÖRDÜLÉKENY STÍLUS, TÖBBFÉLE NÉZŐPONT, KELLEMES ATOMSZFÉRA JELLEMZI A KÖNYVET, AMELY HAMAR BESZIPPANTJA AZ EMBERT, ÉS AKKOR IS SZÍVESEN KÉZBE VESSZÜK, AMIKOR TÉNYLEG CSAK 2-3 OLDAL FÉR BELE MONDJUK KÉT MEGÁLLÓ KÖZÖTT.
Ugyanakkor mintha végig vártam volna valami katartikus megvilágosodást,
fordulatot, vagy bármit – ami végül sosem következett be. Nem, ez nem az a könyv, amely földhöz vágja az
embert, nincsenek túlzottan meghökkentő fordulatok, vagy megdöbbentő
felismerések. A Farm valahol egy
nagyon is „hétköznapi” könyv, alapvetően a szó pozitív értelmében. Mégis, az a
helyzet, hogy bennem maradt némi hiányérzet. Nem zavaró, nem mondanám, hogy ez
hazavágta volna a komplett olvasmányélményt, pusztán úgy érzem, hogy tényleg annyira zseniális maga a koncepció és
annyira sok réteg van benne a könyvben, hogy – ilyen közhelyesen fogalmazva
– ebből valamivel többet ki lehetett volna hozni, azzal együtt, hogy mégis megőrzi
ezt az „elérhető”, hétköznapi jellegét.
Kép forrása: Unsplash |
És persze nem mehetünk el szó nélkül
a csodálatos borító mellett sem, amelyet Féder Márta tervezett (aki többek
között olyan borítócsodákat alkotott meg, mint A mérgezett nő, Az epertolvaj, az Ahol a folyami rákok énekelnek, a Maddaddam-trilógia, vagy éppen a Pedig olyan szépen éltek – hogy csak néhány kedvenc borítómat
említsem). Szóval a könyvre már önmagában is jó érzés ránézni, elolvasása után
pedig egészen újfajta mélységeket fedezhetünk
fel a szofisztikáltan szuggesztív – női méheket ábrázoló – borítón.
Az eredeti borító is hasonlóképpen diszkréten szuggesztív a stilizált várandós női alakokkal. (Kép forrása: goodreads.com) |
Összességében tehát, ha félretesszük az elvárásainkat, A Farm bár nem zseniális, de egy
nagyon is jó, morális értelemben „rágódós” könyv, amelyet feltétlenül
ajánlok azoknak, akik kedvelik a gondolatébresztő, de mégsem szó szerinti
értelemben ütős, inkább amolyan visszafogott
és társadalmilag érzékeny történeteket.
„- De a szabadsághoz elengedhetetlen a pénz – jegyzi meg Reagan már-már könyörgő hangon. – És az benne a fura, hogy a túl sok pénz épp az ellenkező hatással van. Önmagában is egy ketrec, érted?”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése