2019/06/11

18 könyv, amire érdemes odafigyelni a Könyvhéten

Hatalmas sebességgel közeledik a Könyvhét, amelyet idén rendhagyó módon a Duna-korzón rendeznek meg június 13-17. között (a rendezvény természetesen ezúttal is ingyenes!), én pedig ennek örömére hoztam is egy gigantikus olvasmányajánlót csupa olyan könyvvel, amelyet nemrégiben olvastam vagy jelenleg olvasok, és ajánlok; illetve olyanokkal, amelyek roppant ígéretesnek tűnnek. Csak azért, hogy még inkább bőség zavara álljon fel…


Vessétek bele magatokat a könyvhegyekbe!


AMIKET MÁR OLVASTAM, ÉS JÓ SZÍVVEL AJÁNLOK





Tayari Jones könyve számomra abszolút a szíven ütős kategória, amely tökéletesen passzol az olyan kedvenceim közé, mint a Bíborszín vagy épp a Madonna prémkabátban. Zseniális könyv, ami picikét ugyan megtapossa az ember szívét-lelkét, de amolyan fájdalmasan szükséges módon.


Bővebben >>itt<<




Első olvasmányom Csernustól - amely a Könyvhétre fog megjelenni - szerencsére megcáfolta az előítéleteimet, és nem csak egy nagyon kellemes meglepetésnek bizonyult, hanem felért egy jókora motivációs seggberúgással is. Tette ezt oly módon, hogy mégsem éreztem azt a bizonyos földbedöngölős stílust, ami miatt sokaknak ellenérzésük van a pasival szemben. Ha úgy érzitek, itt az ideje végre valóban élni, nem másoknak megfelelni, nem felszínesen létezni, nem csak úgy lézengeni a nagyvilágban, nem szorongani, akkor ez egy elengedhetetlen olvasmány.


Bővebben >>itt<<




AMIKET JELENLEG OLVASOK





Ezekkel az ún. életstílus könyvekkel” engem abszolút meg lehet fogni, még akkor is képes vagyok szeretni őket, ha amúgy nem is kifejezetten jók. Szerencsére azonban Beth Kempton esetében még csak kompromisszumokat sem kell kötnöm - annak ellenére, hogy a Japánhoz köthető wabi sabi jelenségről ír nem japánként. A belső béke elérésére mindannyian vágyunk, akár beismerjük, akár nem, ez a könyv pedig remek olvasmány a témában. Persze helyettünk nem végzi el a munkát, és tuti receptet sem ad ennek eléréséhez, de egy élvezetes, hangulatos, hasznos kiegészítő lehet a belső utazásunk során. Nem csak hygge-lagom-sisu rajongóknak!


Bővebben >>itt<<





Ezen poszt írásakor még igencsak az elején tartok ennek a különleges, új interjúkötetnek, de nagyon hamar beszippantott - holott nem vagyok Szabó Magda rajongó. Már az első oldalak olvasása után az jutott eszembe, hogy ez a könyv remek kiegészítője az ugyancsak nem olyan régen megjelent Gurul a sok-sok pillanat c. fotóalbumnak, a kettő együtt nagyon érdekes képet rajzol ki méltán népszerű írónkról. Rajongók gyűjteményébe már-már kötelező darab(ok), ugyanakkor számomra úgy is érdekes, hogy viszonylag keveset tudok Szabó Magdáról, és még sok könyvét nem is olvastam. A könyv még akár Szabó Magda egyfajta füves könyveként” is felfogható, holott csak mesél az életéről. Mégis, ezekből a beszélgetésekből is sok dolog derül ki, mind az írónő életéről, mind az élethez való hozzáállásáról. Érdekes.


Bővebben >>itt<<




Új KULT Könyv a 21. Század Kiadó roppant népszerű világirodalmi sorozatában! Csak, hogy néhány kulcsszót említsek az egyébként zseniálisan eltalált borító mellé: családon belüli erőszak, fejlődésregény, párkapcsolati kérdések - mindez természetesen szépirodalmi igényességgel megírva, gondolatébresztő módon tálalva. Azt hiszem, az egyik legjobb dolog, ami - fogyasztói oldalról - a hazai könyvpiaccal történt az elmúlt időszakban, az az, hogy a 21. Század Kiadó elindította a KULT Könyvek sorozatát.


Bővebben >>itt<<



AMIKET OLVASNÉK





Újabb sorozatgyilkosos thriller?! Naná, hogy KELL! Az csak hab a tortán, hogy állítólag a 4MGY regények, valamint a Dracul szerzőjének, J.D. Barkernek a stílusára is emlékeztet a könyv, és külföldön már egész jó kis kritikákat kapott. A történet középpontjában egy házaspár áll. Egy átlagosnak tűnő házasság, amely idővel némileg ellaposodott, ideje hát felrázni… És hát mi rázhatná fel jobban az embert, mint a gyilkolás? Kétségtelenül elég betegnek tűnik a sztori, úgyhogy engem máris megvett magának.


Bővebben >>itt<<




„Egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza” - szól a fülszöveg, én pedig erre csak annyit tudok mondani: ide vele! Ha ez nem lenne elég, akkor hozzáteszem azt is, hogy a történet az '50-es, '60-as években játszódik, amit én speciel imádok, méghozzá az amerikai lápvidéken. Lápvidékes történethez már volt szerencsém (A lápkirály lánya), és meglehetősen élveztem, úgyhogy nagyon úgy néz ki, hogy ennek a regénynek minden egyes eleme azért kiált, hogy elolvassam. (Halkan pedig azt is megjegyzem, hogy Reese Witherspoon népszerű könyvklubja ezt választotta a hónap könyvének tavaly szeptemberben.)


Bővebben >>itt<<




Emlékeztek még mit össze áradoztam a Bíborszínről (leánykori nevén Kedves Jóisten)? Tavaly szeptemberben írtam a könyvről, és konkrétan úgy fogalmaztam, ha csupán egyetlen könyvet olvastok el idén ősszel, akkor az legyen a Bíborszín”. Azóta sem változott az álláspontom, sőt egyenesen azt gondolom, hogy minden_egyes_nőnek el kéne olvasnia a könyvet. Nos, ezúttal a Bíborszínben feltűnt egyik mellékszereplő, Tashi történetét ismerhetjük meg részletesen. Ez pedig várhatóan nem lesz egy könnyed téma, ugyanis a rettentően kegyetlen női beavatási szertartások világába kalauzolja az olvasót. Alice Walker egyenesen így fogalmaz könyve kapcsán: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a nők elnyomásának. Ezt a történetet senki sem fogja szeretni, de remélhetőleg elfelejteni sem tudja majd senki.”


Bővebben >>itt<<




A regény központi témája az intézményesített női elnyomás elleni fellépés, ami újabb vérbeli minden nőnek el kell olvasnia típusú könyvnek tűnik, így hát nem is kérdés, hogy felkerült a listára. Mindemellett a legutóbbi (és talán eddigi egyetlen?) dél-koreai olvasmányom, a Nemes teremtmények nagyon mélyen érintett, egyúttal pedig felkeltette az érdeklődésemet a dél-koreai könyvek iránt, amelyet korábban nem gondoltam volna.


Bővebben >>itt<<




Csak annyit mondok: újabb skandináv krimi, újabb Camilla Läckberg, és micsoda könyvborító! Tudom, tudom, nem ez a lényeg, de hogy őszinte legyek: amennyire szeretem a skandináv krimiket, számomra többnyire legalább annyira kiBORÍTÓak a borítóik (bocs a remek szóviccért). Bár Camilla Läckberg regényei azért a szebb kiadások közé tartoznak, az Aranykalitka magasan viszi a prímet, ami a küllemet illeti. A tartalom pedig hasonlóan ígéretesnek tűnik: a látszólag tökéletes életet élő nő hirtelen mindenét elveszíti, ám úgy dönt, ezt nem hagyja ennyiben… Más jellegűnek tűnik, mint a Fjällbacka-sorozat, de engem felcsigázott.


Bővebben >>itt<<




A Jaffa Kiadó elég komoly mennyiségben készül újdonságokkal a Könyvhétre, ezek közé tartozik a Láthatatlan elkövetők is, amelynek azt hiszem, már az alcíme mindent elmond: Nők a magyarországi nyilas mozgalomban. A történész Pető Andrea korábban írt már könyvet a II. világháború alatt Magyarországon elkövetett nemi erőszakról is, és legújabb könyve is hasonlóan megosztó és felkavaró témának tűnik, főleg mivel állítólag krimiszerűen izgalmas” elemzést kapunk a női elkövetővé válásról, ami egy rendkívül gondolatébresztő kérdés. Nehéz erről politizálás nélkül nyilatkozni, így nem is mondok egyelőre semmit, csak annyit, hogy nekem rettentően felkeltette az érdeklődésemet.


Bővebben >>itt<<




Igazán impozáns, különleges kötettel is készül az Agave Kiadó, az Elektronikus állam ugyanis egy gazdagon illusztrált, társadalmi sci-fivel kevert disztópia egy svéd szerzőtől. Többet egyelőre nem is mondanék, beszéljen helyettem a beleolvasó, amelyet IDE kattintva értek el.


Bővebben >>itt<<




Újabb John Updike könyvvel készül a 21. Század Kiadó. A szerző negyedik regénye az emberi döntéseket állítja középpontba; azt, hogy mi alapján választjuk meg közvetlen környezetünket, és milyen stratégiák mentén éljük életünket.


Bővebben >>itt<<




Fel a kezekkel, hányszor találkoztatok már ezzel↑ Facebookon a legkülönbözőbb csoportokban? Humoros társadalomkritika, amivel valószínűleg - különböző okok miatt - mindannyian tudunk azonosulni. Olvassátok el a Könyvutca ajánlóját, nekem meghozta a kedvem!


Bővebben >>itt<<




Természetesen egy családregény sem maradhat ki a sorból, mert a családregények jók! A Jótét lelkek pedig nem csupán csodaszép borítójával kelti fel a figyelmet, a történetben is van bizony potenciál: egy nagyon életszagú regénynek tűnik, amely azt a kérdést boncolgatja, hogy mit jelent jó embernek lenni.


Bővebben >>itt<<



Ha szívszorítóan kegyetlen történetre vágytok, az Elveszett lelkek otthona meglehetősen ígéretes választásnak tűnik, ezt pedig csak fokozza az, hogy a regény valós eseményeken alapul. A szerzőt Kanada egyik legsötétebb időszaka inspirálta, amely számomra abszolút ismeretlen volt korábban: az ‘50-es évek környékén rengeteg árvaházi kisgyerekbe rúgtak még egyet a hatóságok azzal, hogy - egyházi közreműködéssel (!) - értelmi fogyatékosnak nyilvánították őket a nagyobb állami támogatás reményében. Az egyébként is nehéz helyzetben lévő gyerekek sorsát ezzel az aktussal végképp megpecsételték, gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe taszítva őket. Ezt az időszakot eleveníti fel Joanna Goodman regénye, amelynek középpontjában az egyik árva kislány, Elodie áll.


Bővebben >>itt<<




Ezúttal rendhagyó módon beválogattam egy receptkönyvet is, mert miért is ne. A Smörgås ugyanis azonnal felkeltette a figyelmemet, nem csak azért, mert már a címe (és a borítója) alapján tudjuk, hogy ez bizony egy skandináv könyv, tehát nagy baj már nem lehet, hanem azért is, mert nagyon szimpatikusan közelíti meg a gasztronómia kérdését, amely szorosan kötődik a hygge/lagom/sisu típusú életstílusokhoz is. A smörgåsbord annak a bizonyos érezzük jól magunkat skandináv módra életérzésnek a gasztronómiai megfelelője lehet, és a vendéglátás laza, könnyed módjait mutatja be, csupa egyszerű, de nagyszerű finomsággal.


Bővebben >>itt<<




Történelmi regény boszorkányságról, kortárs magyar szerző tollából. Van itt mindenféle fincsiség a boszorkányságon túl is: szerelmi bűbáj, gyerekgyilkosság, vérfertőzés, cselszövés, erotika és orgyilkosság. Kell még valamit mondani?


Bővebben >>itt<<


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése