2018/06/19

Elvetemült pszicho-thrillert keresel? ✦ J.D. Barker - A negyedik majom



Ó, de hiányzott már egy jó kis elvetemült thriller az életemből! A negyedik majom tökéletes választás azok számára, akik valami kőkeményen beteg sztorira vágynak, ami azonban mégsem öncélú, viszont fordulatos, és amelyben bizony izgalomból sincs hiány.


J.D. Barker egy nagyon izgalmas koncepciót mutat be lélektani thrillerében, amilyennel én még nem nagyon találkoztam, csavart egyet a jól bevált pszicho-thriller recepten, és szerencsére valami egészen izgi dolog született belőle, amely igen hamar beszippantja a gyanútlan olvasót.

A sztori ugyanis úgy kezdődik, hogy hosszú évek kitartó nyomozása után végül váratlanul elkapják az ismert Négy Majom Gyilkos fantázianevű sorozatgyilkost (már ha tényleg ő az?) – méghozzá annak köszönhetően, hogy a pasast elüti egy autó, és ezzel a mozdulattal rögtön meg is hal. A zsebében azonban ott rejtőzött egy napló… És ezzel elkezdődik az izgalmas utazásunk, amely egyszerre két szálon fut: fokozatosan megismerjük a gyilkos múltját egészen a gyerekkoráig visszautazva, miközben a jelen cselekményei is pörögnek, a gyilkos ugyanis már elrabolta újabb áldozatát, a nyomozók pedig versenyt futnak az idővel, hogy – többek között a napló segítségével – megtalálják a lányt. Ehhez kapunk egy egész szimpatikus nyomozógárdát, élén Sam Porter nyomozóval, aki amolyan tipikus zsaru karakter, de ennek ellenére is (vagy éppen ezért?) egész szimpatikus.


A cselekmény igen pörgős, nem csupán hamar beszippant a regény, de ennek köszönhetően jó eséllyel igen hamar a végére is érünk, pedig azért annyira nem rövid (416 oldal), de ezt szinte észre sem vesszük.

Röviden tehát: aki egy nagyonbeteg, némileg innovatív, fordulatos pszicho-thrillerre vágyik, annak feltétlenül ajánlom a könyvet. (A Victoria Bergman-trilógia rajongóinak pedig egyenesen kötelező!)


A nők remekül kezelték a fájdalmat, az érzelmeket viszont nem. A férfiak remekül kezelték az érzelmeket, a fájdalmat viszont nem. Bizonyos esetekben a két dolgot nehéz volt elkülöníteni egymástól, de nem voltak azonosak.
4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése