2018/06/06

KÖNYVHÉT 2018 ✦ friss megjelenések & könyvajánló


Már azt hittétek, hogy idén nem készülök Könyvheti ajánlóval? De bizony, végül - így igen csak last minute, tekintve, hogy csütörtökön indul - ez is megszületett! Na de lássuk is, hogy milyen friss megjelenésekkel készülnek a kiadók, mire érdemes kedvezményesen lecsapni a 2018-as Könyvhéten?



- Amit idén egyébként június 7-11. között rendeznek meg a Vörösmarty téren. Le ne maradjatok!

Agave Könyvek


Dennis Lehane // Titokzatos folyó


Dennis Lehane mára kultikussá vált regénye három, Boston egyik munkások lakta részében felnőtt férfi barátságáról szól. Gyerekkorukban olyasvalami történt, ami mindhármuk életét gyökeresen megváltoztatta, és ez még akkor is kísérti őket, amikor egyikőjük lányát brutálisan meggyilkolják. A regény cselekménye lélegzetelállítóan robog az elkerülhetetlen és tragikus végkifejlet felé, ahogy a főszereplők külön-külön birkóznak meg belső démonaikkal. Lehane kiválósága nemcsak a hibátlan nyomozati eljárás leírásában rejlik, hanem abban is, ahogy megindítóan és mégis felesleges szentimentalizmus nélkül tárja elénk a három férfi fájdalmas történetét egy olyan városnegyedben, amely hozzájuk hasonlóan jobb sorsot érdemelt volna.


Juszra Márdini // Pillangó


Egy ​fiatal szír úszóversenyző felejthetetlen története arról, hogy hogyan mentette meg menekülttársait a vízbe fúlástól, és jutott ki Magyarországon keresztül a riói olimpiára.
A fiatal szír menekültlány, Juszra Márdini egész életében úszóversenyzőnek készült, amíg a háború véget nem vetett békés, boldog gyerekkorának. Arra kényszerült, hogy a családját és a hazáját hátrahagyva Európában próbáljon új életet kezdeni nővérével, Sarával. Egy olyan országban, ahol nem kell attól rettegnie, hogy bombák hullanak az égből a medencébe vagy az otthonába. Juszra mindvégig elszántan küzdött azért, hogy ne kelljen feladnia úszóversenyzői karrierjét. 2015 nyarán egy zsúfolt gumicsónakban tartott Görögország partjai felé a háborgó tengeren, és amikor a csónak motorja tönkrement, nem volt más választása: beugrott a vízbe a nővére mellé, majd két társukkal együtt három és fél órát töltöttek a vízben, hogy biztonságban partra segítsék a csónakot, megmentve ezzel a többi menekült életét. Juszra a menekültválság kellős közepén jutott el Németországba Szerbián, Magyarországon és Ausztrián át. Rendkívüli részletességgel elmesélt történetében megelevenednek a tudósításokban látott drámai képek, és betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan élte meg egy kamaszlány ezt az életveszélyes utazást. Berlinbe érve Juszra továbbra is keményen harcolt, hogy valóra váljon mindaz, amiről gyerekkora óta álmodott. Elszántságát végül siker koronázta: 2016-ban indult a riói olimpián az Olimpiai Menekültcsapat tagjaként, és tavaly Magyarországra is visszatért az úszóvilágbajnokságra. Azóta jószolgálati nagykövetként járja a világot, hogy megossza az emberekkel inspiráló élettörténetét, és emlékeztesse őket: a menekültek hétköznapi emberek, akiket a háború borzalmai kényszerítettek arra, hogy elhagyják a hazájukat.

Christopher Moore // Noir


San Francisco, 1947 nyara. Nem mindennap esik meg, hogy egy olyan titokzatos, szőke hölgyemény, mint Stilton – igen, a sajtról kapta a nevét – besétál abba a lekoszlott kocsmába, ahol „Kétbütykös” Sammy Tiffin csapolja a piát. Szerelem ez első pohárra, de mielőtt Sammy rárepülhetne, megjelenik egy tábornok, akinek bizonyos lányok kellenek bizonytalan célokra.
Közben gyanús tárgyat észlelnek a Csendes-óceán partján, majd egy titokzatos valami lezuhan az Új-Mexikói sivatagban, egy Roswell nevű helyen. Csakhogy legalább ennyire bizarr dolgok történnek San Franciscóban is, és amikor Sammy egyik üzleti terve becsődöl, a kiszemelt barátnő pedig gyanús körülmények között eltűnik, a férfi elég sok furcsasággal kénytelen szembenézni, hogy megtalálja a nőt.
Christopher Moore új könyve a második világháború utáni San Franciscóban játszódik, kötekedő kocsmatöltelékek, ódivatú ópiumbarlangok és rasszista rendőrök között. A regény Raymond Chandler világát idézi, csak éppen a szereplőgárda inkább hasonlít Tapsi Hapsira és társaira. Nagyon noir, nagyon Moore.

Veres Attila // Éjféli iskolák


Magyarország, ahogy még sosem láttuk.
Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.
15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.

John Scalzi // Fejvesztve


John ​Scalzi a legújabb regényében az e-sportok kíméletlen világába vezet minket
A hilketa egy pörgős, erőszakos sportág, amelyben a játékosok kardokkal és csatabárdokkal esnek egymásnak. A játék célja, hogy letépjük az ellenfél fejét, majd átjuttassuk a gólvonalon. Ezt hús-vér testben élő sportolókkal lehetetlen lenne megcsinálni. De ebben a csapatjátékban „szrípiók”, vagyis robotszerű, Haden-szindrómások által vezérelt testek csapnak össze egymással, úgyhogy mindent szabad. Senkinek nem esik bántódása, de a brutalitás valódi, és a közönség imádja.
Egészen addig, amíg az egyik játékos holtan nem esik össze a pályán.
Balesetről vagy gyilkosságról van szó? A hadenesek ügyeivel foglalkozó FBI-nyomozók, Chris Shane és Leslie Vann nekilátnak felderíteni az igazságot – és eközben eljutnak az egyre népszerűbb hilketa sötét oldalára is, ahol vagyonokat lehet nyerni és veszíteni, és ahol a játékosok és a tulajdonosok mindent megtesznek a győzelemért, mind a stadionokban, mind a pályán kívül.

Neil Gaiman · Michael Reaves · Mallory Reaves //  Az ​örökkévalóság kereke

A népszerű Köztesvilág-trilógia befejező része
Joey Harker soha nem akart vezető lenni. De most, hogy a Dereséj a küszöbön áll, mindenki tőle várja a megoldást, ezért muszáj a sarkára állnia, ha meg akarja menteni a Köztesvilágot, a Multiverzumot és minden egyebet is a kettő között.
Az örökkévalóság kereke a Köztesvilág-trilógia fordulatos és letehetetlen befejezése, benne idő- és térugrásokkal, mágiával, természettudománnyal és egy fiatal fiú átalakulásával, akinek gyermekből férfivá kell válnia ahhoz, hogy beteljesítse a végzetét.

Wesley Chu // Időostrom

A Föld mérgező, gyéren lakott pusztaság. Így tökéletes menedék a hatóságok elől egy szökésben lévő egykori kronotrop számára.
James szövetségesei azok a tudósok, akiket a korábbi évszázadokból mentett ki. Elise Kim, aki hisz benne, hogy megmentheti a Földet, ha kap rá elég időt. Grace Priestly, az időutazás tiszteletreméltó feltalálója. Levin, James mestere és korábbi üldözője, aki mostanra maga is kegyvesztett lett. És az elfrethek, egy leigázott emberi törzs, akik elkeseredetten hisznek benne, hogy James és barátai meggyógyíthatják haldokló otthonukat.
De James ellenségei sem tétlenkednek. A kapzsi nagyvállalatok által irányított, tudatlanságba taszított Naprendszer teljes hadereje készenlétben áll, miközben rettegve várják James következő lépését. Kuo, a végsőkig elszánt és kegyetlen biztonsági főnök pedig lándzsára akarja tűzni James fejét, és szándéka elérésében semmi sem állíthatja meg.



21. Század Kiadó


Bill Clinton · James Patterson // Az elnök eltűnt



Mi történne, ha egy napon arra ébredne a világ, hogy eltűnt az amerikai elnök? 

Egyszerűen nyoma veszett a Fehér Házban, a világ legjobban őrzött épületében. 
És mi történne, ha ezt a képtelen történetet a világ legsikeresebb élő krimiszerzője írná meg és társszerzőként a volt amerikai elnököt, Bill Clintont jegyezhetnénk? 
Nos, alighanem az történne, ami a valóságban is történik: a rajongók izgatottan számolják a napokat a könyv júniusi megjelenéséig. 
2018 egyik legjobban várt újdonsága az amerikai könyvpremierrel egyidőben érkezik meg a magyar boltokba is!



William R. Forstchen // A harag napja

Egy átlagos őszi reggelen Bob Petersen megérkezik kiskamasz lányával a portlandi gimnáziumba, ahol tanárként dolgozik. Nem hagyják nyugodni a gyanús eseményekről szóló reggeli híradások, és amikor az iskoláját több másikkal együtt támadás éri, a balsejtelemből valóság lesz: fegyveresek rontanak az épületbe, hogy lemészároljanak mindenkit – gyereket, tanárt egyaránt.

A The New York Times bestsellerszerzője, William R. Forstchen iszlamisták kegyetlen, kiterjedt és összehangolt akcióját vizionálja regényében. A terrorista csoportok iskolákat és autópályákat támadnak meg, gyakorlatilag megbénítva ezzel az Egyesült Államok életét.
Az Egy másodperccel később, az Egy évvel később és Az utolsó nap nemzetközi bestseller szerzője valójában Amerika felkészületlenségéről és gyengeségéről ír ebben a komoly vitákat kiváltó regényében, erőteljesen kiállva amellett, hogyha az állam nem védi meg a polgárait, akkor nekik kell megvédeniük magukat.


Jordan B. Peterson // 12 szabály az élethez


Dr. Peterson a torontói egyetem megbecsült tanára, klinikai pszichológus és hivatásos provokátor, aki könyvével az egész világot zavarba hozta. A 12 szabály az élethezhónapokig listavezető volt az Amazonon, tarolt a világ sikerlistáin, többek közt a USA Today, a Wall Street Journal, a The Washington Post és a The New York Timestoplistájának első helyezettje volt. Közel 40 ország megvásárolta a kiadás jogait.


Dr. Peterson viccesen és nagyon komolyan, meglepően és tanulságosan, egyenesen, olykor kifejezetten bántóan fogalmaz. Az olvasó valószínűleg nem fog vele mindenben egyetérteni – a gyerekneveléssel kapcsolatos elveivel például kifejezetten nehéz azonosulni –, de könyvével olyan vitathatatlan értékeket képvisel, mint a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás joga.



Tasmina Perry // Ház medencével


Valaki ​hazudott. Valaki meghalt. 

EGY HALÁLOS NYÁR 
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg. 
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni… 
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES 
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?



Tóth Gábor Ákos // Végtelen nyár


Noha ​a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást! 

Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe. 
A betelepülő kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal? 
A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért. 
Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban.



Paul Auster // Brookliny balgaságok


Az elvált, nyugdíjas Nathan Glass már nem vágyik másra, csak magányra és névtelenségre, ezért visszavonul gyerekkora helyszínére, Brooklynba.

Csakhogy találkozik rég nem látott unokaöccsével, Tommal, aki valaha akadémiai ambíciókat dédelgetett, ám most taxisofőr, majd annak barátjával, a kétes múltú antikvárius Harryvel, és hamarosan azt veszi észre, hogy egy összeesküvés részese, amelynek tárgya egy hamisított kézirat, célja pedig a bosszú.

Paul Auster ebben a regényében a tőle megszokottnál melegebb, derűsebb hangon mesél kallódó emberekről, akiknek élete nem úgy alakult, ahogy remélték, akik már lemondtak a jövőről, de a jövő még korántsem mondott le róluk.




Paul Auster // New York trilógia



New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a modern egzisztencialista regény csúcsteljesítménye, Kafka és Borges követője.


Mert miközben a detektív a nyomokat követi, valójában azt deríti fel, mit jelent emberi lénynek lenni. 


Bónusz:


Dedikálások:

Június 9. szombat
15 óra  Kordos Szabolcs
16 óra  Rónai Egon
17 óra  Tóth Gábor Ákos


június 10. vasárnap

16 óra  Hermann Irén



HVG Könyvek


R. D. Laing // Az élmény politikája - Az édenkert madara


Annak ​ajánljuk ezt a könyvet, aki valami újat és meglepőt szeretne hallani a pszichoterápiáról, és a pszichiáteri munkáról, nem pedig azt, amit már úgyis tud. Milyennek látom a Te viselkedésedet? Te milyennek látod az enyémet? Én mit gondolok arról, hogy Te milyennek látod az én viselkedésemet, és Te mit gondolsz arról, hogy én milyennek látom a tiédet? Ilyen és sok más hasonló kérdést tesz fel Ronnie Laing, a XX. századi pszichiátria nagymestere. Laing komolyan vette a hippokráteszi esküt: az orvos célja nem az, hogy „jót tegyen, hanem az, hogy megbizosodjék arról, nem tesz rosszat” Megkérdezi azt is, miért szakadt el az ember saját belső világától, miért kapaszkodik görcsösen a külvilágba, amelytől pedig nem sok jót remélhet? Ha pedig valakinek elege lesz ebből a külvilágból, hátat fordít neki és elvonul saját belső világába, miért bélyegezzük őrültnek, s miért akarjuk mindenáron kirángatni onnan – holott hagyhatnánk, hogy végigvigye útját a saját lelkében, s önerőből visszatérjen közénk.




+

Brian R. Little // A titokzatos én


Dr. ​Brian R. Little, az Én, jómagam és a többiek című könyv szerzője, nemzetközileg elismert tudós és előadó, szakterülete a személyiség-lélektan és a motiváció pszichológiája. Kutatásai, amelyekben azt vizsgálja, hogyan befolyásolják mindennapi személyes célkitűzéseink és „szabad személyiségvonásaink” életünk folyását, nagyban hozzájárultak az emberi boldogulás mikéntjének megértéséhez és sikeres alkalmazásához. Little professzor jelenleg a Cambridge-i Egyetem tanára, ahol a Pszichológia Tanszék jólléttel foglalkozó intézete, a Well-being Institute munkatársaként, valamint a társas környezetet vizsgáló kutatócsoportja vezetőjeként dolgozik. Emellett részt vesz az egyetem Judge Üzleti Iskolájának és Pszichometriai Központjának a munkájában is. 
Korábban a McGill, az Oxfordi és a Harvard egyetemeken tanított. Rendkívül népszerű volt személyiségkurzusa a Harvardon, ahol három egymást követő évben választották „kedvenc professzoruknak” a végzősök. Kanada és az Egyesült Királyság között ingázva dr. Little az ottawai Carleton Egyetem professor emeritusa, de az egész világon tart előadásokat a személyiség-lélektan, a motiváció és a jóllét témaköreiben.

Souad Mekhennet // Azt mondták, egyedül jöjjek


Souad ​Mekhennet, a Németországban született és tanult újságírónő, egész életében egyensúlyozott neveltetésének két oldala, a muszlim és a nyugati között. Úgy döntött, közvetítő hangja lesz e két kultúrának, amelyek túl gyakran értik félre egymást. 
Lenyűgöző és megkapó könyvében elkísérhetjük Mekhennetet azokba a német városnegyedekbe, ahol a 9/11 végrehajtói radikalizálódtak, azokra az iraki környékekre, ahol szunniták és síiták fordultak egymás ellen, a török-szíriai határra, ahol mindennapos az Iszlám Állam jelenléte. Észak-Afrikában járva bemutatja, miért nem váltotta be ígéreteit az arab tavasz, Londonban felfedi az Iszlám Állam hírhedt kivégzője, „Dzsihád John” kilétét, majd Nyugat-Európában azt kutatja, miért lesznek a fiatalokból dzsihádista terroristák. 
Származásának köszönhetően Mekhennet felkereshette az al-Káida, a tálibok, az Iszlám Állam és szövetségeseik belső köreinek tagjait – amikor azt mondták neki, menjen egyedül egy interjúra, sosem tudta, mi várja, amikor megérkezik. Souad Mekhennet megbízható kalauzként viszi magával az olvasót a komor címlapsztorik mögötti emberi történetek világába, amiket nem fogunk egyhamar elfelejteni.

Anders Ericsson · Robert Pool // Csúcsteljesítmény

Vajon a velünk született adottságaink döntik el, miben lehetünk tehetségesek? 
Valóban 10 ezer órát kell gyakorolnunk ahhoz, hogy szakértővé váljunk valamiben? 
Hogyan segíthetjük hozzá a gyerekeinket, hogy csúcsteljesítményt érjenek el?

Anders Ericsson egész pályafutása során sakkbajnokokat, hegedűvirtuózokat, élsportolókat és memóriaművészeket tanulmányozott. A Csúcsteljesítményben három évtized mítoszromboló kutatásait egyesíti hatékony tanulási stratégiává, amely alapvetően különbözik mindattól, amit hagyományosan gondolunk az új képességek megszerzéséről. Akár a munkahelyünkön szeretnénk kitűnni, akár sportolói vagy zenészi teljesítményünkön javítanánk, akár gyermekünk tanulmányi előmenetelében kívánunk segítséget nyújtani, Ericsson forradalmian új módszerei megmutatják, hogyan fejlődhetünk szinte bármilyen, számunkra fontos készség terén.

Dan Ariely · Jeff Kreisler // A (túl)költekezés pszichológiája

Bár ​a pénzről számokban, értékekben és mennyiségekben gondolkodunk, amikor arra kerül a sor, hogy használjuk is a pénzünket, sokkal inkább hallgatunk a szívünkre, mint az eszünkre. Az érzelmek meghatározó szerepet játszanak a pénzügyi viselkedésünk alakításában, és gyakran önmagunk legnagyobb ellenségeivé tesznek, amikor megpróbálunk spórolni, értéket teremteni vagy felelősen költekezni. Dan Ariely a tőle megszokott módon megkérdőjelezi a pénzzel kapcsolatos legalapvetőbb feltételezéseinket, legszentebb meggyőződéseinket, és elmagyarázza, hogyan tudjuk felülbírálni az ösztöneinket, hogy jobb pénzügyi döntéseket hozzunk.

A hétköznapi élet apró pillanatain (a fájdalommentes hitelkártyás költésektől a családi költségvetés csapdáin át a nyaralási költekezések csábításáig) mutatja be, hogyan ver át minket a saját fogyasztási szokásainkban való vak bizalom, és miért fizetünk erre többnyire rá. A kötet számtalan esettanulmányából és anekdotájából megtudhatjuk, miként dolgoznak ellenünk az érzelmeink, milyen illúziók rabjai vagyunk, és miként tudjuk legyőzni tudattalan félelmeinket, vágyainkat, hogy javítsunk a pénzügyi tudatosságunkon.
Az életünk fontos kérdéseit tárgyaló kötet egyszerre magával ragadó, probléma központú, praktikus, ugyanakkor szellemes és személyes is.

Simon Sinek · David Mead  · Peter Docker // Találd meg a miérted!

Tisztában vagyunk vele, miért tesszük nap mint nap, amit teszünk?
Mi a megoldás, ha a miértünk nem kapcsolódik a jelenlegi munkánkhoz?
Hogyan hangoljuk össze csapatunk tagjainak miértjét szervezetünk közös törekvéseivel?

A munkánkban megtalálni a kiteljesedés lehetőségét nem kiváltság, sokkal inkább alapjog. Csak úgy végezhetjük lelkesen a feladatainkat, és tudjuk inspirálni a csapatunkat, ha megtaláljuk és megértjük a tevékenységünk célját.

Simon Sinek sztártanácsadó Kezdj a miérttel! című TED-előadása és könyve után Peter Docker és David Mead közreműködésével végre elkészített egy gyakorlati útmutatót. A Találd meg a miérted! bemutatja, hogyan alkalmazhatjuk a miért-koncepciót a mindennapi életben. Jól felépített gyakorlatok, illusztrációk és lépések segítenek felfedezni saját legbelső motivációnkat. Akár életünk első pozíciójában szeretnénk kiteljesedni, akár egy vállalat vagy más szervezet vezetőjeként, saját és csapatunkkal közös miértünk megtalálása a tartós siker és inspiráció záloga.


Szerelem - A vonzalom pszichológiája 

Miért mindig ugyanabba a típusba szeretek bele?
Mitől lesz sikeres az első (második és harmadik) randi?

Hogyan tartsuk párkapcsolatunkat egyensúlyban sok év együttélés után is?
A kötet tudományos kutatások és eredmények segítségével mutatja be a párkapcsolatok és a szerelem működését. Megtudhatjuk, milyen tényezők határozzák meg szerelmi életünket, az önismereti tesztekkel pedig nemcsak saját, hanem partnerünk motivációit is felmérhetjük.
Ez a közérthető és könnyed stílusban megírt könyv tematikusan tekinti át a különböző élethelyzeteket, és gyakorlati tanácsokat ad a szerelemmel ismerkedőknek éppúgy, mint a rutinos randizóknak, a házasságban élőknek és a válás után újrakezdőknek is.

Devorah Heitner // Képernyőtudatos család

Hogyan ​teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb tevékenységek között? 

Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének mentorálásába? 
Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis biztonságban digitális szokásait?

Sokszor úgy érezzük, gyerekünk le sem teszi a kezéből a mobiltelefont, és jogos lehet a félelmünk, hogy a digitális eszközök elvonják a figyelmét a fontosabb dolgokról, esetleg számítógépfüggővé válik. Mégis tehetetlenek vagyunk, a kémkedés vagy a folytonos zsörtölődés pedig csak ártana a kapcsolatunknak.

Dr. Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő szerint az analóg világban szerzett élettapasztalatunk ma, a digitális térben is érvényes és nélkülözhetetlen. A különböző korosztályok nevelésében könnyen alkalmazható stratégiák segítenek, hogy ezzel is bővítsük a gyerekeink digitális tudását még akkor is, ha nem vagyunk túlságosan jártasak a képernyők világában. A gyakorlati példákban bővelkedő, a legfrissebb kutatási eredményeket összegző Képernyőtudatos család igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. Ha pedig sikerrel járunk, családunk mindennapjai is kiegyensúlyozottabbakká és harmonikusabbá válhatnak.

Eric Weiner // A zsenialitás földrajza

Miért ​növekszik robbanásszerűen a kreativitás egyes helyeken? 
Miért képesek a géniuszok olyan jól boldogulni rendetlenség és káosz közepette is? 
Tényleg séta közben jutnak eszünkbe a legjobb gondolatok? 
Vajon mi köze van az osztrigáknak a skót felvilágosodáshoz, és a reneszánsznak a pestisjárványhoz? 
Eric Weiner azokat a helyeket – például az ókori Athént, a Szung-dinasztia korabeli Kínát, a középkori Firenzét vagy napjaink Szilícium-völgyét – látogatja meg és mutatja be fesztelen és bölcs humorral, ahol a korabeli férfiak és nők virágzó civilizációt teremtettek. Föld körüli utazása során arra keresi a választ, miként indult virágzásnak a kreatív zsenialitás az adott helyen és korban, és vajon hogyan kamatoztathatnánk a tanulságokat a jelenben. 
A zsenialitás földrajza provokatív és szórakoztató könyv, olyan szellemi kalandozás, amely megváltoztatja az alkotó zsenialitásra vonatkozó felfogásunkat, és elősegítheti a kreativitás kultúrájának kialakítását. A kreatív zsenialitás ugyanis nem magán-, hanem közügy; sőt nem egyszerűen genetikai kérdés, és még csak nem is a kemény munkához van köze, sokkal inkább egy olyan kultúra gyümölcseként kell értelmeznünk, amely ösztönzi az eredeti gondolkodást. 


Belső Nóra // Hullámvasúton


Lehet-e ​bipoláris zavarral normális életet élni? 

A 22 éves Emma esete „szokványos”, de élete, mint minden bipoláris zavarral küzdő páciensé, tele van szokatlan észlelésekkel, történésekkel. Sem ő, sem a családja nem érzi, hol van a határ, ahol segítséget kell kérnie. A lehetséges tragédia közelsége azonban felnyitja a szemét, és elmegy terápiába. A könyvből megismerhetjük a bipoláris zavart, a pszichiátriai terápiás munka lépéseit és az orvos gondolkodását is.

Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött? 

Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az életközepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.

Bónusz:

Dedikálások:
Június 9., szombat
16:30-17:00 Kánai András dedikálja Holnap történt című könyvét
17:00-17:30 Kornai János dedikálja Látlelet című könyvét
17:30-18:00 Bőhm Kornél dedikálja „Sem megerősíteni, sem cáfolni…” című könyvét
18:00-18:30 Singer Magdolna dedikálja Érző férfiak című könyvét
Június 10., vasárnap
16:00-16:30 A terapeuta esetei: Dr. Belső Nóra dedikálja Hullámvasúton - Élet bipoláris zavarral című könyvét és Deliága Éva dedikálja Ketten háromfelé - Válás gyerekkel című könyvét
Gyerekprogram:
2018. június 10., 16:00-16:30
Ismerd meg a kerti madarak, a tengeri és az éjszakai állatok hangját!
Hogyan kommunikálnak a sünök?
Mit közöl a fülemüle a hajnali énekével?
Ismered a hosszúszárnyú bálnák dalát?
Ismeretterjesztő játék nyereményekért a HVG Könyvek Junior lapozható hangoskönyveivel.

Európa Kiadó


Sabahattin Ali // Madonna prémkabátban


Egy zárkózott, török fiatalember. Egy pezsgő világváros. Egy nagy szerelem. Sabahattin

önéletrajzi ihletésű kisregényének főhőse, Raif a húszas években érkezik Berlinbe, ahol a
virágzó kultúra, a pezsgő politikai élet, a zsúfolt lokálok, vagyis a nagyvárosi élet tipikus
díszletei között a szerelemmel is megismerkedik. Sabahattin érzékeny, finom szerkezetű
kisregénye egy másik élet elszalasztott lehetőségéről szól, és egy minden normát felrúgó,
lefegyverzően őszinte nőről. Ez a török klasszikus 60 évvel a születése után váratlanul
világsikerré vált: több mint 20 nyelven kiadták, és milliós példányszámban fogy, Törökországban is reneszánszát éli, mai Rómeó és Júlia történetként rajonganak érte. A mű korát messze megelőzően tekint az úgynevezett „férfias” és „nőies” jellemvonásokra.

Jayne Ann Krentz // Titkos nővérek


A tizenegy éves Madeline és Daphne a legjobb barátnők: titkos nővérek. De egy éjszakán olyan szörnyűség történik velük, aminek hatására Madeline nagymamája az USA egyik

végébe menekíti az unokáját, Daphne édesanyja meg a másikba a lányát. Ami történt, arról soha nem szabad beszélniük. 
Tizennyolc évvel később a titok kipattan, így egyre több embernek kell meghalnia.
Jayne Ann Krentz szokás szerint mesterien keveri a krimit és a szerelmet.


Csepelyi Adrienn // Belemenés


A Belemenés mindazoknak szól, akik rajongtak már életükben. Akik érezték már úgy, hogy nem kezdődhet el nélkülük egy meccs, egy koncert, egy előadás, mert az életük múlik rajta, hogy ott legyenek. Akiket egy kicsit mindenki őrültnek tart, akik tudják, milyen először belépni egy stadionba vagy koncertterembe, akik kukultak már meg egy-egy idoljuk láttán. Regény azoknak, akik a szó nemesebbik értelmében bolondultak már bele valamibe.

Barna Imre // Pont fordítva


„Most hadd mondjak csak annyit: komoly tárgyakról szólnék – művekről és fordításokról,
okos és buta szerzőkről és fordítókról, műhelyélményekről, fordítás és interpretáció, fordítás és közélet viszonyáról – komolyakról tehát, de nem ˃˃úgy˂˂. Hanem pont fordítva” – írta a szerző a Magyar Narancsban 2013 óta megjelenő tárcasorozata bevezetőjében. Kötetünk ezekből és más írásokból állt össze.

Umberto Eco // Pape Satan


A mindenáron látszani akarásról és az internetről, a mobilról és a gonosz mostoháról, a
templomosokról és Verne Gyuláról, az izraeli latinistákról és a derékszögről, Proustról és a
jó öreg Holdenről, a Véletlenről és az Intelligens Tervezésről, és a dugóhúzóforma térről és a Nagy Testvérről, a jópofa Arisztotelészről és az ismeretlen asztaltársról, Berlusconi
„daddy”-ről és a kis Marináról, a médiapopulizmusról meg a hülyékről, és arról is, persze,
hogy Napóleon nem létezett. A megszokott ecói gesztussal tartva hű tükröt e rémes világ
elé, de – az olvasó szerencséjére – megannyi támpontot, kapaszkodót is kínálva.

Ivan Turgenyev: Senilia – Prózaversek


Felejthetetlen portrék a feleségét gyászoló kocsislegényről, vagy Jegoruskáról, a „becsületes lélekről”, aki még azt is megbocsátja, hogy ártatlanul felakasztják, rossz költőkről és gonosz kritikusokról. Látomások a múzsáról, a halál közeledtéről, a világ végéről.
Feltámadott a nagy Pán! – erre a varázsigére nimfák, driádok és bacchánsnők hada népesíti be az erdőt, egy régi verssor a rózsáról az első szerelmet idézi, az „azúr világ” virágos messzeségéből édes női hangok szállnak.
Mulandóság és szépségek emléke, csüggedés és életöröm, vágy és lemondás, szeretet és
barátság, zaklatottság és nyugalom – egy emberélet minden kérdése ott kavarog a
költemények hol tökéletesen komponált, hol tört melódiáiban.


Fumax Kiadó


Victoria Schwab // Egy kegyetlen dal

Egy ​városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban
A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.

Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.
August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni. Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el. A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.

Neil Gaiman // Death - Halál

Mit gondolnál az életről, ha a Halál lenne a nővéred?
Sápadt, fiatal lány fekete ruhában. Ajkán huncut mosoly. Fejébe húzva kalap. Nyakában ősi szimbólum. Elsőre bárki lehetne, egy egyszerű járókelő a sok közül. Aztán amikor már azt hiszed, szerencsésen megúsztad azt az iménti balesetet, kézen fog, hogy mutasson valamit…

Ebben az igényes kivitelű kötetben az élő Halál a főhős. De jobb, ha elfelejted a csontvázakat, a kaszát és a fekete csuklyát – ez a Halál kézen fog és kacagva rángat magával egyik kalandból a másikba.
Neil Gaiman, a Sandman: Az álmok fejedelme és az Amerikai istenek többszörösen díjnyertes, New York Times-bestseller írója visszatér a Sandman-világba, hogy ezúttal Morpheus nővére, a játékos, kedves Halál szemszögén keresztül mutassa meg azt. A kezdet és a vég, szerelem és félelem, élet és halál – minden más színt kap a kötet lapjain, amelyben immár klasszikussá vált képregényeket vehet kezébe az olvasó, először magyar nyelven.

Kathy Reichs // Hamvadó csontok

Tempe ​Brennan törvényszéki antropológus elé váratlanul egy fiatal, alig tizenéves lány csontváza kerül. Ez azonban több, mint a szokásos megbízatásai egyike: gyermekkori legjobb barátnőjét idézi fel benne, aki minden magyarázat nélkül tűnt el az életéből. A lezáratlan múlt és a szakmai felelősség sem hagyja nyugodni – nem is beszélve a rejtélyes elváltozásokról, amiket a csontokon felfedez.

Az égkék szemű Ryan nyomozó eközben több eseten is dolgozik: három eltűnt személy és három azonosítatlan holttest után nyomoz. Mind lány és tizenéves. A munkájához szüksége van Tempe segítségére, noha kapcsolatuk a nő exférjének felbukkanása miatt a végéhez közelít. Lehet, hogy a csontváz csak egy újabb az ifjú áldozatok sorában? Vagy Tempe túlreagálja a helyzetet, és nincs is kapcsolat az ügyek közt? Megérzéseit követve ismét saját kezébe veszi a nyomozást, miközben magánéleti viharai közt lavírozva próbálja elkerülni a teljes összeomlást.
A kutatás eredménye azonban felkészületlenül éri. Vajon fent tudja tartani szakmai távolságtartását és meg tudja oldani az ügyet, vagy végképp maga alá temeti őt a múlt?

GABO / Ciceró


Papp Dóra // Bolyongó

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. 
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…


Matt Haig // Ha megáll az idő

Tom Hazard veszélyes titkot rejteget: hiába tűnik átlagos negyvenegy éves férfinak, egy ritka betegségnek köszönhetően évszázadok óta életben van. Előadott Shakespeare-rel, hajózott Cook kapitánnyal és koktélozott Fitzgeralddal – de most már leginkább úgy szeretne élni, mint bárki más. 
Tom az életben maradáshoz mindig új identitást vesz fel, és ezúttal tökéletes álcát választ: történelemtanárként kezd dolgozni egy londoni középiskolában, ahol úgy mesélhet a gyerekeknek a háborúkról és boszorkányüldözésekről, mintha nem is lenne ezekről személyes tapasztalata. Megpróbálhatja megszelídíteni a múltat, de az bármelyik pillanatban utolérheti. Egyvalami pedig tilos számára: nem eshet szerelembe.

Ha megáll az idő korokon átívelő és kortalan romantikus történet arról, milyen érzés elveszíteni és megtalálni magunkat, és arról, hány életet kell leélnünk, mire megtanulunk élni.

Lőrinczy Judit // Elveszett Gondvána

Néhány hét alatt bejárható tartomány a világ, amelynek határán túl megzavarodik a valóság. Abe Kaledon, a fiatal tudós ezt a különös sávot kutatja, ám elmélete a határ természetéről felborítja a tartomány szívének, Sadness Springs városának kényes hatalmi egyensúlyát. A melankólia forrásaira épült városban a munkások és vezetők, emberek és hártyások között feszülő ellentét forrpontra jut: Abe felfedezése és a titokzatos iparmágnás, Gustavo Omerigo expedíciója olyan titkokat szabadít el, amelyeket nem lehet többé elrejteni.

Lőrinczy Judit, az Ingókövek szerzője új regényében egy társadalmi feszültségektől terhes városból vezet el egy olyan birodalomba, ahol a valóság törvényei érvényüket vesztik.

Julie Cohen // Együtt

Meglepő ​szerelmi történet egy pusztító titokkal a múltban.
Robbie és Emily évtizedeken óta együtt élnek. Mára ízületeik berozsdásodtak, és a látásuk sem a régi – de szerelmük az évek során mit sem veszített erejéből. 
Egy átlagosnak tűnő reggelen Robbie, mint mindig, a felesége, Emily mellett ébred. Felkel, felöltözik, kávét főz, megeteti a kutyáit, ahogy bármikor máskor is tenné. De aztán egy levelet hagy Emily éjjeliszekrényén, és egyetlen tettével összetöri a szívét. 
Miközben visszafelé haladunk az időben egészen 1962-ig, Robbie cselekedetei egyre érthetőbbé válnak, ahogy megismerjük a pár történetét, akik szörnyű titkor rejtegetnek, és bármit megtennének, hogy sose derüljön ki.


Maggie O'Farrell // Vagyok, vagyok, vagyok

Egy ​csupa halálközeli élményből összeállított, rendkívüli memoár Nagy-Britannia egyik bestsellerszerzőjétől.
Maggie O’Farrell meghökkentő memoárja, a Vagyok, vagyok, vagyok az írónő életét szakaszokra tagoló és meghatározó halálközeli élményeket veszi sorra. Gyerekkori betegségét, amely egy egész évre ágyhoz kötötte, és amelyből senki sem hitte, hogy felépülhet. Kamaszkori menekülésvágyát, amely kis híján tragédiában végződött. Találkozását valami beteg lelkű személlyel egy elhagyatott ösvényen. És mindegyik közül a legriasztóbb: mindennapos küzdelmét azért, hogy megóvja lánya életét – aki számára a könyvet is írta – attól a betegségtől, amely hihetetlenül sebezhetővé teszi az élet számtalan veszélyével szemben. A tizenhét különálló találkozás Maggie-t különböző életkorokban és különféle helyszíneken ábrázolja, életét éles, spontán pillanatfelvételek sorozataként mutatva be. Feszes prózája vibrál az energiától, a visszafogott érzelmektől. O’Farrell felkavaróan adja vissza azt az érzést, hogy a veszély mindig a közelünkben ólálkodik, emellett azonban rávilágít az élet értékére, szépségére és rejtélyeire is.


Gayle Forman // Eltévedtem

Egy kis híján végzetes baleset egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között. 
Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben. 
Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret. 
Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója. 
Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni.

Gayle Forman legújabb regénye, az Eltévedtem megrázó, sőt katartikus történet a szerelem elvesztéséről, a szerelem megtalálásáról, az önismeretről és az önámításról.

Joe Hill // A szív alakú doboz

Judas ​Coyne-nak volt egy spéci gyűjteménye: egy régi akasztófakötél… egy boszorkány beismerő vallomása… egy mexikói halálpornó-video… Számtalan rajongója éppúgy ismerte a korosodó death-metal rocksztár hátborzongató ízlését, mint hírhedett ifjúkori ballépéseit. Ám a legrémületesebb, legvalószínűtlenebb darabra éppen most tesz szert, jóformán a szemünk előtt – egy internetes árverésen olyasmit kínálnak, aminek képtelenség ellenállni:

Árverésre bocsátom nevelőapám kísértetét…
Egy szó, mint száz: Jude ezer dollár fejében büszke tulajdonosa lesz egy halott ember öltönyének, melyben állítólag egy nyughatatlan szellem kísért. Jude-nak persze semmi oka félni ettől. Kísérti őt sok minden a múltból is – anya- és gyermekverő apa, kíméletlenül eldobott szeretők, elárult, cserbenhagyott muzsikustársak. Eggyel több mit számít? 
Csakhogy amit a UPS egy szív alakú fekete dobozban leszállít neki, az nem közönséges, képzeletbeli szellem. Az a legvéresebb valóság. 
Egyik pillanatról a másikra a legváltozatosabb helyeken kezd felbukkanni az öltöny korábbi tulajdonosa: a folyosón… a hálószobaajtó mögött… Jude imádott Mustangjának hátsó ülésén.. az ablakon túl… a tévékészülék képernyőjén… Mintha várna valamire (vagy valakire) – és egyik csontos keze egy láncon függő, fényes borotvát himbál… 

Bónusz:

  • Leárazott könyvek (50%)
  • Dedikálások a Cicerónál:
Június 9.:
15.00 Hajdú-Antal Zsuzsanna
16.00 Papp Dóra
Június 10.:
16.00 Frank Márton

Jaffa Kiadó


Dr. Csernus Imre // A harcos


Dr. ​Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek – mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, vagy olvasta könyveit. A csupa szív, szókimondó doki régóta segít a lelki gondokkal küzdőknek. De vajon tudjuk-e, neki milyen problémái voltak és milyen ember valójában? A határozott módszerekkel dolgozó pszichiáter ugyanolyan bevállalós és szigorú, ha a saját belső békéjéért kell harcolnia? Milyen kemény lelki munka állhat a kacskaringós, szellemi és érzelmi akadályokkal teli életút mögött, amelyet bejárt? 


A harcos című könyvben olyan őszintén vall önmagáról, a személyiségéről, a gondolatairól, az életét és a munkáját meghatározó értékekről, mint korábban még soha. Ebben az élet- és lélekrajzban nyíltan beszél drogos múltjáról, a szüleihez fűződő viszonyáról, párkapcsolati kudarcairól és sikereiről, az emberhez méltó életről és a halálról vallott felfogásáról. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki híres módszere, miért döntött úgy, hogy az egészségügyben eltöltött huszonöt év után abbahagyja a rendelést, és helyette inkább előadásokon igyekszik átadni az embereknek mindazt, ami az arcukra csalhatja az igazi, boldog mosolyt. Kiderül, szerinte mit jelent szívből élni, szívvel élni. Szó esik örömteli és fájdalmas élményekről, és arról a szenvedélyről is, amely ma kitölti a napjait: a vendéglátásról. Megismerkedhetünk élete új helyszíneivel: az egri Almagyar Érseki Szőlőbirtokkal és borterasszal, a Depresso kávéházzal. Végül a noszvaji gasztrokulturális hellyel, a Csendülővel, ahol a lélek elcsendesedhet, a test és a szellem pedig felfrissül. A kötetből tehát az is kiderül, milyen harcok vezetnek az ember igazi békéjéhez.


Katja Pantzar // Sisu és én


Katja, ​a fiatal, tehetséges újságírónő Torontóban él és dolgozik. Jó állása van, önálló lakása, menő kocsija, divatos cuccai. Mégis majd minden estéjét a kollégáival koktélozgatva tölti bárokban, klubokban, és másnap fejfájással, szorongással ébred. Érzi, hogy változtatnia kellene az életen, így, amikor munkalehetőség kínálkozik Finnországban, kapva kap az alkalmon. Nem idegen országba költözik, hiszen a szülei finn származásúak, ő is beszéli a nyelvet, többször járt már ott. Ám látogatóba érkezni valahová vagy ott élni – ég és föld a különbség! Katja egy, számára merőben új életszemlélet és életstílust fedez fel, amelynek alapja és mozgatórugója a sisu, a bátorságról, eltökéltségről, szívósságról alkotott sajátos finn elképzelés. Kollégái és ismerősei példáját követve ezentúl reggelente nem autóba ül, hanem biciklire pattan, és elteker a munkahelyére, akár mínusz tíz fokban is, megmártózik a tenger jegébe vágott lékben, és utána beül melegedni és egy jót beszélgetni a szaunába, amely a finn társasági élet egyik központja. 


A sisu titkát kutatva ráébred, hogy a hétköznapokban meghozott egyszerű döntésekkel, apró lépésekkel juthat el ahhoz, hogy megváltoztassa önmagát és az életét. Megérti, hogy egy erdei séta valóságos gyógyír lehet, hogy a mozgás orvosság, a testi bajokra éppúgy, mint a lelkiekre, éppen ezért amit az ember megtehet, azt ne bízza másra, takarítson, lapátoljon havat, gereblyézzen. Felismeri, hogy nem kell mindig új terméket venni, hogy a bolhapiacokon remekül lehet vásárolni, hogy az eredeti ár töredékéért vett használt design kanapé éppoly kényelmes, mint a méregdrága új, hogy „a több kevesebb” elvét szem előtt tartva a környezetet és a pénztárcáját is kíméli. Megtanulja, hogy ha szorít a farmerja, ne kevesebbet egyen, hanem mozogjon többet, felejtse el a divatos diétákat. 

Katja Pantzar humorral fűszerezett, élvezetes és tanulságos művében az olvasóval együtt újra bejárja az utat, amely bizonytalan, rosszkedvű, depresszióra hajlamos régi önmagától elvezette új, energikus, kiegyensúlyozott, sikeres énjéig. Könyvéből mi is megismerhetjük azokat a módszereket, amelyekkel – éljünk bárhol, és szembesüljünk bármilyen kihívással – életünk szerves részévé tehetjük a reménynek, kitartásnak és bátorságnak ezt az ősi és bizonyítottan bevált filozófiáját. Megtanulhatjuk, hogy merüljünk el önmagunkban a bennünk rejtőző sisut keresve, hogy aztán egy új, nyugodt, simogató hullám hátán bukkanjunk ismét felszínre, testileg és lelkileg újjászületve.

Sándor Anikó // Thaiföldi feleség


A ​lány gyönyörű volt, kicsi és törékeny. Azt írta a hirdetésben, hogy tanítónő Bangkokban, és valami rejtélyes okból kifejezetten magyar férjet keresett… 

Éppen ez volt, ami az első pillanatban felkeltette a férfi érdeklődését. 
Még aznap írt neki. 
Korábban is eszébe jutott már, hogy ki kéne próbálnia az életet valahol máshol, egy idegen országban. A környezetéből sokan elmentek, Bécsbe, Londonba, de őt nem vonzotta Európa. 
Mi lenne, ha megnézné Ázsiát? 
Az interneten videókat keresett Vietnámról, Indonéziáról, Kambodzsáról, akkor botlott a nemzetközi társkereső oldalba, és a lány hirdetésébe. Néhány levélváltás után eldőlt: Thaiföld lesz az úticél! 
A családjában mindenki kövér és rosszkedvű, jó volt képzelődni, milyen lenne, ha a krákogó anyja helyett ez a szépség ébresztené reggelente. 
Már fél éve minden nap órákat beszélgetett az interneten a thai lánnyal, amikor egy este, Messengeren keresztül megkérte a kezét. 
Akár a befejezése is lehetne ez egy tündérmesének. Ám a történet, amelynek szálai a magyarországi rendszerváltásig nyúlnak vissza, és ami napjainkban is folytatódik, valójában csak itt kezdődik.

Szabó Magda // Nekem a titok kell


Szabó ​Magda édesapja halála után örökségként Szabó Elek legértékesebb kincsét, svájci szerszámosládáját és a fiókjában talált rézsípot meg cirmos üveggolyót vitte magával Budapestre. Ha a golyót a fénybe tartotta, mindig más színnel ragyogott fel. 

Mint a cirmos üveggolyó, olyan ez az eddig napi- és hetilapokban, folyóiratokban rejtőzködő, kötetben még soha meg jelent írásokat tartalmazó könyv. Sokszínű. Novellák, tárcák, vallomások, interjúk, levelek, versek – megannyi műfaj, megannyi téma és forma. 

Hol szikár és mégis torokszorítóan drámai, hol megkapóan lírai novelláiban a sorsfordító pillanatot ragadja meg, amikor valakinek az élete más irányt vesz. Az eszmélés pillanatát, amikor megszólal az a bizonyos belső hang. Pontosan dokumentált, tárgyszerű vagy éppen játékos, humoros tárcáiban, amelyek új minőséget hoznak a műfajba, „utazik”. Utazik a hazában, Magyarországon, és utazik az emberi lélek mélyére, amelynek oly kiváló ismerője. Új helyeket, tájakat, városokat fedez fel. És persze embereket, ismeretleneket, akiknek a titkát kutatja. Varázslatos gyerekkorát, mozgalmas életének és pályájának fontos állomásait felidézve váratlan őszinteséggel saját magáról vall, önnön titkait tárja az olvasó elé az interjúkban és vallomásokban. 1938 és 1942 között született verseiből egy, társát és útját kereső, „ezüst sikert álmodó”, „arany csodára váró” érzékeny, fiatal nő bonyolult érzésvilága bontakozik ki. A neki és az általa írt levelek pedig magánéletéről adnak hírt, ahol „rossz meg jó vegyesen” fordul elő. 

Az Urbán László összeállította Nekem a titok kell című kötet az újdonság és meglepetés erejével hat, még közelebb hozva az olvasóhoz Szabót Magdát, az embert és az írót.

Kalas Görgyi // Magyar tengeri gasztrokönyv


A balatoni gasztronómia már régen túlmutat a hekk-lángos-főtt kukorica hármasán, az utóbbi időben a tó környékén számos, jó minőségű standételt kínáló hely nyílt. Kalas Györgyi, az Index gasztronómiai újságírója éveket szánt arra, hogy felkutassa ezeket a büféket, éttermeket, és megismerje azokat az embereket, akik beindították ezt az örömteli változást. A Magyar tengeri gasztrokönyv új ízeket és kezdeményezéseket mutat be, rengeteg balatoni történetet mesél, miközben minden balatoni étkezéshez kötődő kérdésre válaszol. Nemcsak az derül ki belőle, hol ehetjük a legfinomabb ételeket, hanem feltárul előttünk az egész balatoni gasztrovilág. 

Ez az a könyv, ami minden Balaton-imádónak kötelező, és azoknak is, akik még nem a Balaton szerelmesei, mert a kötetet megismerve ők is azok lesznek!


Athenaeum Kiadó


Cecelia Ahern // Lantmadár

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.
Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.
Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.

Rhiannon Navin // Egyetlen gyermek

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb. 
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.


Benyák Zoltán // Az utolsó emberig

Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. 
A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. 
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. 
Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.


Animus Kiadó


Fredrik Backman // Egymás ellen

Van ​egy város az erdő sűrűjében, távol mindentől. Szívós és szorgalmas emberek lakják, akik tudják, hogy az élet se nem könnyű, se nem fair. De bármilyen nehéz idők is járnak, van egy dolog, ami lelket önt beléjük, és elfeledtet minden mást: a hoki. 
Az előző szezonban történt tragikus események utáni hónapokban járunk. A két barátnő, Maya és Ana egy eldugott szigeten tölti a nyarat, megpróbálják kizárni a külvilágot, de semmi nem úgy alakul, ahogy remélik. Björnstad és a szomszédos Hed közötti rivalizálás a pénzért, a hatalomért és a túlélésért folytatott őrült küzdelemmé fajul, ami a két hokicsapat egymás elleni meccsén tetőzik. Egy fiatal játékos legféltettebb titkáról lehull a lepel, és a város ismét választásra kényszerül. Azt mondják majd, hogy ebben az évben Björnstadba látogatott az erőszak, bár ez hazugság. Az erőszak már rég itt volt.

A regény önálló folytatása a Mi vagyunk a medvék című, világsikert aratott kötetnek. Viszontláthatjuk benne mindazokat, akiknek életébe Backman remek, éleslátásról és együttérző lélekről tanúskodó történetszövésének segítségével már betekinthettünk. Magával ragadó könyv a hűségről, a barátságról és a mindennel dacoló szeretetről.

Marc Elsberg // Zero

London. A nyílt utcán halálos lövés ér egy tizennyolc éves fiút, aki egy okosszemüveg segítségével azonosított és üldözni kezdett egy körözött bűnözőt. Cynthia Bonsant újságírónő kutatni kezd az ügyben, amely elvezeti őt az ünnepelt közösségi oldalhoz, a Freemeehez. A feltörekvő alkalmazás adatokat gyűjt és elemez – és ennek révén jobb, sikeresebb életet ígér milliónyi felhasználójának. Csak egyvalaki figyelmeztet használatának veszélyességére, és arra, micsoda hatalommal ruházunk fel egy ismeretlen szervezetet adataink önkéntes átadásával: Zero, a világ legismertebb internetes aktivistája. Ahogy Cynthia egyre mélyebbre ás az online világ sötét mechanizmusában, ő maga is üldözötté válik. Márpedig egy kamerákkal és okoseszközökkel teli világban nincs menekvés…

Yrsa Sigurðardóttir // Örvény

Egy iskolában tíz éve elástak egy időkapszulát. A benne található fogalmazásokban a diákok leírták, milyennek képzelik a jövőt. Csakhogy a gyermeki elképzelések közé egy fenyegető üzenet is került, amely hat, monogrammal jelölt ember halálát jövendöli.
Huldar, aki elvesztette vezetői pozícióját a rendőrségnél, úgy véli, ezzel a piti üggyel akarják távol tartani a valódi nyomozói munkától. Ugyan valószínűtlennek tartja, hogy bárki valóra váltaná kamaszkori fantáziáit, a biztonság kedvéért a gyerekpszichológus Freyja segítségét kéri, hogy kideríthesse, valós-e a fenyegetés. Nemsokára döbbenetes dolgok történnek: levágott testrészeket találnak egy kertben, majd meghal egy férfi, akinek monogramja egyezik a fenyegető üzenetben található egyik monogrammal. Megkezdődik a versenyfutás az idővel: Huldarnak és Freyjának meg kell találnia az üzenet íróját, azonosítania kell a potenciális áldozatokat és a gyilkost, amíg nem késő.

Mogi Ken // Az ikigai kis könyve

Az ikigai egy gondolkodásmód, amely képes megváltoztatni az életünket. Egy csoda, amely megmutatkozik a japánok rekordszámba menően hosszú élettartamában és tudatosságában, valamint az ország szépségében. 
Ez az élettapasztalattal és bölcsességgel teli, lenyűgöző könyv végigvezet bennünket a teljes és egészséges élet útján. Megmutatja, hogyan hozzuk ki a legtöbbet mindennapjainkból – legyen szó a karrierünkről vagy a szabadidőnkről. 


Továbbá...


Harvard Business Review Pszichológia sorozat // Rugalmasság [Édesvíz Kiadó]

Az ​igazi vezetőket az különbözteti meg a többiektől, hogy a megsemmisülésből töltekezve törnek újra a csúcsra. Hogyan képesek egyesek mindenkinél gyorsabban talpra állni a mindennapi kudarcok, szakmai válságok vagy éppen magánéleti problémáik után? Mit csinálnak másképp? Miben jobbak ők nálunk, átlagembereknél?
A Rugalmasság című könyv a sikeres emberek kivételes rugalmasságának és kitartásának nyomába ered. A Harvard Business Review szakmai cikkeiből tallózva összegyűjti és bemutatja azokat a kulcsfontosságú személyiségvonásokat, amelyek révén mi is megerősödve lábalhatunk ki nehéz élethelyzetekből. Megtanít arra, hogyan szoktassuk rá agyunkat, hogy hatékonyabban kezelje a hétköznapi stresszt, és taktikai tanácsokkal szolgál azok számára is, akik a „nagy visszatérést” tervezik.
Konfrontálódunk-e a helyzettel, ami ledöntött minket, vagy minél gyorsabban magunk mögött hagyjuk és a jövő lehetőségeire fordítjuk a figyelmünket? Mi alapján döntsünk, mit mérlegeljünk? A legtöbbet ezen a ponton tanulhatunk a sikeres emberek hozzáállásából. 

Bajzáth Mária // A rabbi és az oroszlán [Kolibri Kiadó]

A Népmesekincstár Plusz soron következő, 70 zsidó mesét, legendát és történetet összegyűjtő válogatáskötete több évtizedes hiányt pótol. A csodákkal és hittel teli, ravasz és bölcs, olykor szívfacsaró, máskor humoros történetek az élet legfontosabb kérdéseit és a jellegzetes zsidó ünnepeket járják körül. 
A rabbi és az oroszlán Bajzáth Mária mesepedagógus és budapesti zsidó iskolák együttműködésében jött létre, hogy a mesék megbízható és helyes ismereteket tükrözzenek a zsidó kultúráról, és egyúttal vallási hovatartozás nélkül, szülők és a gyerekek számára irodalmi élményt is nyújtsanak.

Fodor Marcsi · Neset Adrienn // 50 elszánt magyar nő [Bookline]



Ötven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők, akik a leleményességüknek és a kitartásuknak köszönhetően mindig kimásztak a legmélyebb gödörből is, és közben sem feledkeztek meg arról, mit diktál az emberség. 
Izgalmas életutak, példaértékű történetek múltból és jelenből – a jövőnek. 
A kötetben szerepel többek között Szent Erzsébet, Zrínyi Ilona, Hugonnai Vilma, Veres Pálné, Teleki Blanka, Kovács Margit, Fischer Annie, Dévény Anna, Lubics Szilvia és Polgár Judit.


V. E. Schwab // A Fényigéző [Kossuth Kiadó]

V. E. Schwab a Mágia Árnyalatai trilógia magával ragadó, pompás fináléjában eldönti a négy mágikus London közötti küzdelmet.
Londonok buknak el, királyságok virágoznak fel, mialatt sötétség söpör végig a Maresh Birodalmon – s a mágia törékeny egyensúlya immár a múlté. A Gyülekező árnyak folytatásában a már megismert főhősök, Kell antari és Szelina Bard, valamint régi ellenségeik sorsa új fordulatot vesz.

Bjørn Berge // Eltűnt országok nyomában [Cser Kiadó]

Birodalmak ​születnek és omlanak össze. Új országok jönnek létre, majd néhány év múlva felbomlanak. Eltűnt országok történelme kel életre e könyben Bjørn Berge lenyűgöző elbeszélése révén. 
A szerző kalandos felfedezőútra viszi az olvasót a világ minden tájára, őserdőkön és sivatagokon keresztül, a városok lüktető életétől egészen a kihalt sztyeppékig. Olyan országok elfeledett történetét mutatja be, amelyek 1840 és 1970 között egy hónapig, egy évig, esetleg néhány évtizedig léteztek, majd eltűntek. Rejtélyes nevet viselnek: Heligoland, Tripolitánia – és vajon mi a története az 1932 és 1945 között létező Mandzsukuónak vagy a csak 1920-ban létező Allensteinnak? 
Az Eltűnt országok nyomában térképek és bélyegek segítségével kézzelfoghatóvá teszi a földrajzot és elevenné a történelmet. Emellett anekdotákat és szemtanúk leírásait szövi bele a szövegbe abból az időből, amikor Knut Hamsun a későbbi Batum gyarmaton bolyongott, és Antoine de Saint-Exupéry postarepülők pilótájaként állomásozott a Juby-fokon.


John Ruskin // Válogatott írások [Typotex Kiadó]

John Ruskin a XIX. századi vezető angol műkritikusa és művészeti írója volt, aki írásai révén olyan befolyással rendelkezett, amely napjainkban már egyenesen elképzelhetetlen egy kritikus számára. Túlzás nélkül állítható, hogy a modern festészetről szóló kötetei meghatároztak az akkori művészeti közgondolkodást. Az első világháború után érdemeiről (például Turner felfedezéséről) aztán kevés szó esett, s visszahúzódott a művészeti irodalom történetének hátsó soraiba.
Ma, amikor Ruskin prófétai és ízlésdiktátori allűrjei már régen történetivé váltak, előtérbe kerül művészetelméleti gondolkodásának vizsgálata, s egyre nagyobb érdeklődéssel vetik szövegeit tüzetes elemzés alá.
Hatása Magyarországra még élete során eljutott, főművei közül 1896-ban jelent meg a Velence köveinek teljes magyar fordítása, ezt még két további kiadás követte. Jelen kötet a Ruskin-életmű alapvető fontosságú, magyarul eddig még nem hozzáférhető műveiből közöl válogatást 95 év után.

Kasie West // A távolság relatív [Menő Könyvek]


A ​tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. 
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát. 
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése