2020 mérföldKÖNYVei: az év abszolút kedvenc olvasmányai & évzáró összegzés

2020 nem volt egy „szar év”. Persze, tegyük félre az álszenteskedést: én is jókat röhögök az évet mindenféle válogatott borzalmakhoz hasonlítgató mémeken, mert hát azt talán mindannyian beláthatjuk, hogy 2020 – finoman szólva is – egy kihívásokkal teli év volt, Fredrik Backman szavaival élve pedig „a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk”. Azonban ha kizárólag a szart, a nehézségeket, az akadályokat, a fájdalmakat látjuk meg az évben, akkor még értelmetlen is volt. Igen, tudom, hatalmas közhely, de mégiscsak igaz: még a legnagyobb szenvedések is taníthatnak nekünk valamit - ha hagyjuk. Ha a folytonos ellenkezés, háborgás és (jogos) kiakadások mellett (merthogy az is teljesen oké, ha éppen rosszul érezzük magunkat; dühösek, szomorúak, feszültek vagyunk, és ezt kifejezzük) megnézzük azt is, hogy mit vihetünk magunkkal az adott helyzetből, hogyan töltekezhetünk, mit taníthat egy-egy nehézség. Ez nem csupán lehetőség, hanem, úgy gondolom, felelősség is - saját magunkkal szemben.

Mert az a helyzet, hogy 2020 nem volt egy szar év. Csak azért, mert az évszám utolsó számjegye nulláról egyesre változik, nem szűnnek meg varázsütésre a problémáink.  De akkor – és csakis akkor – lehet egy új kezdet, egy új lehetőség esztendője, ha magunkkal visszük mindazt, amit ez az év tanított. Nem csupán a jövő évre, hanem egész hátralévő életünkre.

Az alábbi bejegyzésben megmutatom, hogy 2020-ban melyek voltak azok a könyvek, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám, amelyek a legtöbb útravalót adták, amelyek a legerősebb kapaszkodókat jelentették, és amelyeket nagyon jó szívvel tudok ajánlani saját, szubjektív olvasmányélményeim alapján ebben a – globális-társadalmi és magánéleti perspektívából is – „kihívásokkal teli” évben.

A könyvek gyerekkorom óta nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben, de – hogy ilyen drámaian fogalmazzak – 2020-ban egyenesen életmentőek voltak számomra. Oké, van ebben egy enyhe túlzás, de tényleg csak egy enyhe. Legalábbis, azt gondolom, életbevágóan fontos dolog megtalálni önmagunkat. Ebben a folyamatban – amelynek még közel sem értem a végére – kétségtelenül kiemelkedő szerepe van az irodalomnak (is), mint egyfajta reflexiós felületnek, iránytűnek, feszültséglevezetőnek és... még sorolhatnám napestig.

A hosszas felvezetés után pedig – végre – rá is térek arra a részre, ami miatt valószínűleg Te is ide kattintottál: magukra a könyvekre.

 

MÉRFÖLDKÖNYVEK, AVAGY MEGHATÁROZÓ OLVASMÁNYÉLMÉNYEIM 2020-BÓL

FREDRIK BACKMAN: MI VAGYUNK A MEDVÉK

Jobb későn, mint soha, tartja ugye a mondás, én pedig az idei évben több olyan szerzőt is felfedeztem, akik nem ismeretlenek a „könyvkedvelők” körében, nálam azonban valamiért csak most jött el ezen írók ideje. Ilyen például Fredrik Backman is, akinek a neve – spoiler – elő fog még kerülni ebben a válogatásban. 2020-at ugyanis egyebek mellett nem csupán Backmannal indítottam (Mi vagyunk a medvék), hanem vele is zártam (erről pedig később), és ó, milyen jól döntöttem. Már így tudat alatt. A Mi vagyunk a medvék hangulatában talán leginkább Rowling Átmeneti üresedését idézi számomra, mégis nagyon egyedi, nagyon „backmani”. Ez utóbbi jelzőt nem nagyon tudnám definiálni, azonban ha valaki csupán néhány oldalt olvasott már Backmantól (érdemes!), az tudni fogja, hogy mit takar. És hogy miről szól? Egy kisváros, Björnstad lakóiról. Reményről, fájdalomról, generációkon át öröklődő traumákról, barátságról, szerelemről, az életről. Sorsokról. Következményekről. Felelősségről.

SUZANNE COLLINS: AZ ÉHEZŐK VIADALA-TRILÓGIA + ELŐZMÉNYREGÉNY

Nos, igen, 2020 tartogatott néhány olyan gyöngyszemet is számomra, amelyek sokak számára már talán „lerágott csontnak” számítanak (bár ennek a kifejezésnek szerintem nincs is létjogosultsága az irodalomban), nálam mégis most jött el az idejük. Ilyen egyebek mellett Suzanne Collins népszerű trilógiája is, amely a tavaszi koronavírusos időszak berobbanásakor kihúzott az olvasási válságomból. Isteni szerencse, hogy épp idén jelent meg a sorozat előzménykötete, az Énekesmadarak és kígyók balladája is, így majdhogynem egy huzamban olvashattam el a négy kötetet. És imádtam. Érdemes adni egy esélyt a (könyv)sorozatnak, ha még nem kerítettél rá sort, akkor is, ha a filmek és/vagy a komoly népszerűsége okán van benned valamiféle ódzkodás.

MATT HAIG: MIÉRT ÉRDEMES ÉLETBEN MARADNI?

Matt Haig nem csupán elképesztően jópofa gyerekkönyvek szerzője, hanem a depresszió közeli ismerője is. A Miért érdemes életben maradni? című kötetével azt mutatja meg, hogyan köthetünk békét saját démonainkkal. Vannak azok a könyvek, amelyeknél azt érzem, ha ezt minden ember elolvasná, egész biztosan jobb hely lenne a világ – na, így voltam ezzel a kötettel is. Matt Haignek – akárcsak Backmannek – is van egy nagyon jellegzetes és nagyon szerethető írói stílusa, amelynek köszönhetően elképesztően „olvasmányossá” tesz olyan kedvesen könnyed témákat, mint a depresszió, szorongás, pánikbetegség. Gyakorlatilag azt vettem észre, hogy olvasás közben szinte mosolygott a lelkem. Ilyen egy jó könyv.

Bővebben ITT írtam a könyvről.

GREGORY MAGUIRE: A BOSZORKÁNY

Óz világa nagy kedvencem, legyen szó akár a klasszikus, szó szerint mesebeli Ózról, akár egy kifordított, a tündérmeséktől a legtávolabb álló Óz-történetről - mint például Gregory Maguire ezen regénye. Vannak, akik úgy gondolják, hogy egy ismert mese „újraírása” mintegy megszentségteleníti az eredeti történetet azzal, hogy kifordítja önmagából, és rámutat arra, hogy a jóságos tündér valójában egy szociopata zsarnok, a közutálatnak örvendő ’gonosz’ voltaképp ugyanolyan esendő ember (vagy bármilyen lény), mint mi vagyunk, a varázslényekkel benépesített színes világ mögött pedig egy kegyetlen elnyomó rendszer áll. Gregory Maguire arra vállalkozott, hogy az L. Frank Baum eredeti történetében hálátlan mellékszerepre kényszerített Gonosz Nyugati Boszorkány, azaz Elfaba élettörténetét helyezi középpontjába, annak átgondolására késztetve az olvasót, hogy mit jelent ’jónak’, illetve ’rossznak’ lenni?

Bővebben ITT írtam a könyvről.

FELDMÁR ANDRÁS: SZEMÉLYES ÉS SZEMÉLYTELEN / A LÉLEK RUGALMASSÁGA / FÉLELEM, DÜH, AGRESSZIÓ ÉS SZEX

Feldmár András ugyancsak az idei évem „nagy felfedezése”. Bár már régóta tervezek tőle olvasni, valamiért – nyilván nem ok nélkül – még csak most jött el az ideje. Idén rögtön négy könyvét is olvastam (ebből egy – A lélek rugalmassága – Büky Dorottyával közös), amelyből, mint azt a példa mutatja, hármat is muszáj volt kiemelnem a legmeghatározóbb olvasmányélményeim között. Nem „kell” Feldmár minden gondolatával egyetérenünk ahhoz, hogy jó legyen a könyveit olvasni, a lényeg az, hogy bizonyos mindnyájunkat érintő témák kapcsán elindítson bennünk egy olyan, gyakran újfajta gondolatfolyamot, amelyből mi magunk vonjuk le a saját konklúzióinkat. Nem azt mondja meg, hogy miként kapcsolódjunk ezekhez a mindannyiunk életében jelen lévő témákhoz, hanem egyszerűen arra ösztönöz, hogy járjuk körbe többféle irányból, és valahogyan kapcsolódjunk hozzájuk.

A lélek rugalmasságáról ITT írtam bővebben.

ELIZABETH MACNEAL: BABÁK VÁROSA

Művészet, megszállottság, világkiállítás, vajas brandy és vombatok (VOMBATOK!) a viktoriánus Londonban. Ez néhány szóban a Babák városa. Ez a – véleményem szerint méltatlanul és indokolatlanul alulértékelt – regény egy igazi gyöngyszem. Baljós és némileg morbid hangulatával zseniálisan passzol az őszi-téli időszakhoz. Elmélyülést igénylő, valóban az érzékekre ható, lassan hömpölygő történet. Forró fűszeres tea mellé, ráérős bekuckózáshoz ajánlom elsősorban, amikor minden figyelmedet neki tudod szentelni, amikor röpke megmerítkezés helyett valóban mélyre merülnél egy történetben. És azt mondtam már, hogy van benne egy Gunievere nevű VOMBAT? Imádom!

FÁBIÁN JANKA: A KÖNYVÁRUS LÁNY / JULIE KÖNYVKUCKÓJA

Ha őszinte akarok lenni – és miért ne akarnék? –, be kell valljam, Fábián Janka neve sokáig inkább riasztóan hatott rám. Hát hiába, az előítéletek. Valamiért azt feltételeztem, hogy biztosan nem nekem szólnak a történetei, hogy számomra túl giccses, túl romantikus, túl valamilyen lesz, ami nem én vagyok. Fenntartásaim egészen addig kitartottak, amíg meg nem pillantottam, hogy új regényének középpontjában a könyvek lesznek. Na, mondanom se kell, itt elvesztem. A könyvárus lány-sorozat (amelynek épp mostanság jelent meg a második része) sokkal több és sokkal jobb, mint vártam. Imádom, amikor sikerül lerombolni bennem egy-egy teljesen indokolatlan prekoncepciót, és emelem kalapom Fábián Janka előtt, hogy ez olyannyira sikerült neki, hogy egyenesen a kedvenceim közé repült a kis könyvárus lány, Julcsi története. A két regény varázslatos, bekuckózós hangulatával, szerethető karaktereivel, ugyanakkor mély érzéseivel, keserédes részleteivel belopta magát a szívembe. Tipikusan „letehetetlen” olvasmányok, amelyek észrevétlenül viszik magával az olvasót.

A könyvárus lányról ITT írtam bővebben.

EDWARD CAREY: KICSI

A Madame Tussaud életéről szóló, a valóság ihlette, de fiktív történet kapcsán úgy fogalmaztam: a bizarr még sosem volt ilyen bájos. És tényleg, a féltéglának is beillő, morbid illusztrációkkal gazdagon megpakolt regénynek van valamiféle Tim Burtonös hangulata: egyszerre morbid, mégis bájos, kissé gusztustalan, mégis annyira kedves, súlyos, de egyben könnyedén humoros, és persze végtelenül szerethető. Na meg olvasmányos is – ez sem hátrány egy könyvnél, különösen ha az majdnem 530 oldal.

Bővebben ITT írtam a könyvről.

DEBORAH FELDMAN: UNORTODOX

Talán senkinek sem kell bemutatnom az idei évben nagyot robbant Unortodoxot, mindenesetre ha csak a Netflixről ismernéd, akkor érdemes elolvasni is, mert egészen másfajta élményt tartogat a könyv. A sztori nem csupán egy, a legtöbbünk számára ismeretlen világ kulisszái mögé vezeti az olvasót, hanem valódi fejlődéstörténet is, amelyben együtt szorongunk, izgulunk, sírunk és nevetünk a könyv főszereplőjével, magával a szerzővel. Zárt vallási közösség, látszatboldogság, korai házasság, elnyomás, traumák és hagyományok keverednek Deborah Feldman bátor memoárjában. A könyv legfőbb üzenete számomra az, hogy ugyanúgy fuldokolhatsz a saját, elvileg „szabad” életedben, a környezeted, a családod, a társadalom elvárásaitól, ahogyan Deborah tette az ő helyzetében, és ugyanolyan belső kétségbeeséssel keresheted a saját utadat. Ezeket a párhuzamokat meglátni igazán felszabadító élményként hatott rám, és ebből fakadóan rendkívül motiváló olvasmányélményt jelentett.

Bővebben ITT írtam a könyvről.

VIKTOR E. FRANKL: AZ ÉLET ÉRTELMÉRŐL

A holokauszttúlélő pszichiáter, Viktor Frankl előadásai alapján készült aprócska, gyönyörű kötet csalóka: azt gondolhatnánk, hogy egy gyorsan olvasós, könnyed eszmefuttatás lehet arról, hogy mi is voltaképp az élet értelme. Nos, ez nem így van, a könyv ugyanis amilyen apró, annyira tömény, nagy mennyiségben pedig könnyen megfekszi a gyomrot – így érdemes lassan, elmélyülten olvasni a megannyi magvas gondolat egyfajta esszenciáját. Viktor Frankl segít abban, hogy megtanuljunk perspektívát váltani, arra motivál, hogy „keretezzük újra” az élethez, a nehézségekhez, a másokhoz és magunkhoz való hozzáállásunkat. Az a fajta gondolatébresztő írás, amelynél szinte mondatról mondatra megállunk egy hosszabb-rövidebb pillanatra, hogy elidőzzünk, átgondoljuk az olvasottakat, elgondolkodjunk azon, hogy az adott gondolat miként kapcsolódik saját életünkhöz. Frankl azt mondja, nem nekünk kell feltenni az élet értelmére vonatkozó kérdést, hanem mi magunk vagyunk a megkérdezettek - az élet intéz kérdést hozzánk, létünk pedig maga a válasz. Az „élet értelme” tehát döntéseinken múlik, azon, hogy miként reagálunk, hogyan állunk hozzá az élethez. Nincs egyfajta „instant értelem”, mi magunk adunk értelmet a dolgoknak, ebben áll a szabadságunk, és egyben kötelességünk emberként.

A KEDVENCEK KÖZÖTT IS KIEMELKEDŐEK

IRVIN D. YALOM: SZERELEMHÓHÉR

Első olvasmányom Yalomtól gyönyörű példája annak, hogy mennyire sok dolgot tanulhatunk önmagunkról mások történetein, nehézségein, élethelyzetein keresztül. A népszerű pszichiáter-író ebben a könyvében tíz esetét mutatja be: tíz nagyon különböző embert, nagyon különböző élethelyzetekben, nagyon különböző dilemmákkal – és mégis ott van a közös pont, emberségünk. Mindannyian hibázunk, mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és mindannyiunknak megvan a maga „csomagja”, amellyel a magunk módján kell kezdenünk valamit. A Szerelemhóhér nem csupán egy nagyon tanulságos könyv, hanem az is kiderül belőle, hogy Yalom íróként is remekel, kifejezetten élvezetes olvasmány, amelyet az ember legszívesebben egy huzamban befalna. Érdekes megfigyelni, hogy miként tudunk kapcsolódni egy-egy olyan szereplővel (klienssel), akit a történet elején esetleg kifejezetten távolinak, vagy egyenesen ellenszenvesnek találtunk, hogyan találjuk meg vele a közös pontot, mikor kezdjük igazán megérteni az illetőt, és hogyan ismerünk magunkra egy-egy történetben. Emellett Yalom arra is megtanít, hogy csak az nem hibázik, aki nem próbálkozik, és ez teljesen rendben van. A felelősséget azonban vállalnunk kell minden tettünkért, és nincs semmi szégyellnivaló abban, ha azt mondjuk: ez most nem jött össze. Nem dől össze a világ, ha hibázunk, ha visszautasítanak, ha zsákutcába kerülünk, ha nemet mondunk (vagy ha nekünk mondanak nemet), ha szembenézünk a legnagyobb félelmeinkkel.

SISSEL-JO GAZAN: TINTAGOMBA

2020 egyik legnagyobb meglepetése számomra egyértelműen a Tintagomba volt. Amikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt, hogy mennyire zseniális regénybe fogok pillanatokon belül belecsöppenni. A könyv egy egészen különleges, évtizedeket felölelő kulturális és lélektani nagyutazás története, amelynek során figyelemmel kísérhetjük, ahogy egy lány nővé érik, a dán street art kultúra és a különböző politikai ideológiák pedig összefonódnak. Ez már így önmagában is roppant érdekes koncepció, mindezek mellett azonban még családi titkoknak is a nyomába eredünk, nem mellesleg pedig a gombák (bizony!) is fontos szerepet töltenek be a regényben, egyfajta keretet adva a történetnek. A ’80-as évek graffiti kultúrája, hippik és házfoglalók, szélsőséges bal- és jobboldali ideológiák, generációkon átívelő családi titkok és traumák, barátságok, szerelmek, útkeresés, sok-sok gomba, a művészet ereje, az időn és téren átívelő eszmék örökérvényűsége, és persze: a szabad élet utáni mérhetetlen vágy. Ez mind a Tintagomba. Elképesztően sokszínű és összetett – mint maga az élet.

LORI GOTTLIEB: AKARSZ BESZÉLNI RÓLA?

Lori Gottlieb író és terapeuta voltaképp egyesíti a nem hagyományos értelemben vett önismereti műfajt a memoárral. Teszi mindezt rendkívül olvasmányosan; humorral, öniróniával, bölcs gondolatokkal gazdagon megpakolva, hol könnyeket csalva az olvasó szemébe, hol heves helyeslő bólogatásra késztetve, hol pedig megnevettetve az olvasót. Emellett arra is remekül rávilágít a könyv, hogy a mentális egészségünkkel foglalkozni mennyire alapvető ahhoz, hogy ne csupán létezzünk, hanem valóban éljünk.

A könyvről ITT írtam bővebben.

EVA GARCÍA SÁENZ DE URTURI: A FEHÉR VÁROS CSÖNDJE

A fehér város csöndje egy hangulatos helyeken játszódó, legendákban, mitológiában, rituálékban, és súlyos titkokban – na meg persze kegyetlen gyilkosságokban – bővelkedő, a múltat és a jelent összefonó, roppant izgalmas krimisorozat első része, amely egyenesen a baszkföldi Vitóriába repíti az olvasót, és több mint hatszáz oldalon keresztül viszi a cselekmény megannyi szálát, mi pedig azon gondolkozunk mindeközben, hogy vajon mikor fogunk aludni, ha egyszer nem tudjuk letenni a könyvet, amíg a végére nem érünk a rejtélyeknek?!

A könyvről ITT írtam bővebben.

HANS RATH: KELL EGY PSZICHOLÓGUS, MONDTA ISTEN / AZ ÖRDÖG IS CSAK EMBER

Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem Hans Rath Dr. Jakob Jakobi-sorozatát, azt mondanám: lélekfröccs. A Kell egy pszichológus, mondta Isten egy – minden értelemben – csodás, vallás(osság)független, kedves, léleksimogató regény, számtalan útravaló átgondolkodnivalóval magáról az életről, valamint az életben betöltött szerepünkről. A felszínen szórakoztató és könnyed, ám a minőségi humorral átszőtt történet mögött mély mondanivaló rejlik. A szerző azonban az olvasóra bízza, hogy mennyire ereszkedik a könyv hatására mélyre, a befogadón múlik, hogy mit visz belőle magával, mennyire hagyja magát megérinteni, miként hagyja kibontakozni az ajándékba kapott „gondolatmagvakat”. A cím ne tévesszen meg senkit: a regény nem vallásról szól, nem is arra épül, annak ellenére, hogy Isten (vagy egy magát Istennek képzelő személyiségzavaros bohóc? – ezt a kérdést döntse el az olvasó) az egyik főszereplője. Sokkal inkább azokról a dilemmák és értékek állnak a középpontjában, amelyeket a történetbeli Abel Baumann/Isten figurája közvetít. Az én lelkemnek elképesztően jól esett ez a könyv, gyakorlatilag egy ültő helyemben olvastam el, annyira magával ragadott, és annyira jó érzés volt elidőzni ebben a különös, némileg backmani hangulatot árasztó, némileg Az élet csodaszép c. klasszikust megidéző, mégis egészen egyedi, kellemesen simogató atmoszférában. Ha neked is jól jönne egy „lélekfröccs”, jó szívvel ajánlom a Kell egy pszichológus, mondta Istent, valamint folytatását, az egy fokkal könnyedebb, de legalább ugyanannyira szórakoztató Az ördög is csak embert, amely – ki gondolta volna? – az ördög karakterét helyezi középpontjába.

KEPES ANDRÁS: A BOLDOG HÜLYE ÉS AZ OKOS DEPRESSZIÓS

„Léteznék-e, pontosabban: én volnék-e azok nélkül a találkozások és kapcsolatok nélkül, aki most vagyok?” – teszi fel a kérdést Kepes András új könyvében. Szamárfülek tömkelege, aláhúzások és komplett oldalak bejelölése: ez bizony annak a jele, hogy Kepes András könyve azon kevesek közé tartozik, amelyeket egész biztosan újra fogok olvasni. A rövidke kötet amolyan balzsam a léleknek, amely nem akarja megváltani a világot, mégis, igazán szerettem Kepes soraiban elmerülni, elmerengeni az élet „nagy dolgain”, amelyek valójában egészen kis dolgok. Amiket hajlamosak vagyunk szőnyeg alá söpörni, vagy épp a büszkeségünkre hivatkozva figyelmen kívül hagyni. Azt mondani, hogy bocsánat. Elismerni, hogy tévedtem. Belátni, hogy nem fogom megváltani a világot. Kimondani, ha fáj. Elfogadni. Ott lenni.

FREDRIK BACKMAN: HÉTKÖZNAPI SZORONGÁSOK

Ahogy azt a legelső ajánlóban ígértem: visszatérek még Backmanhoz. Van abban valami nagyon szép, hogy épp ez a könyv volt 2020-ban az utolsó (befejezett) olvasmányom. Reménytelibb lezárását nem is remélhettem volna ennek a furcsa esztendőnek. Nem csupán az év kedvenc könyvei közé furakodott be pofátlanul az utolsó pillanatban, hanem – kérdés nélkül – életem mérföldkönyvei közé is. Ritkán puffogtatom azt a közhelyet, hogy „ha csak egyetlen könyvet olvasol el a héten / hónapban / évben / egész életedben / egyéb tetszőlegesen behelyettesíthető időszámítás, akkor ez legyen az”, de most kénytelen vagyok ismét megtenni. Mert ez tényleg az a könyv, amit nem érdemes kihagyni. Annyi mindent adott, hogy kifacsarta belőlem még a szavakat is, túlcsordulnak bennem az érzelmek. És azt is megtanította, hogy ez is rendben van, emberek vagyunk, esendőek, tele hétköznapi szorongásokkal. És még újfajta szorongásokat is magunkra veszünk önként és dalolva – hát, kétségtelenül idióták vagyunk. Szóval nem, nem találom a szavakat, amelyek kellően kifejezhetnék azt, hogy mi mindent kaptam a regénytől, mert nagyjából mindent.

ITT viszont van egy halom zseniális idézet a könyvből, amelyek teljes mértékben magukban foglalják az „esszenciáját”, ha kedvet kaptál hozzá – amit a nevetségesen félresikerült és értelmetlen ajánlóm ellenére remélek –, érdemes beleolvasgatni.

 

ÉVZÁRÓ GONDOLATOK

 

2020 nem volt egy szar év.

Rendben van, ha padlóra küldött. De dönthetünk úgy, hogy felállunk, magunkhoz öleljük, átvesszük a tanításait és tovább megyünk.

Viktor Frankl szavaival élve:

„Az inger és a reakció között van egy rés. Ebben a résben hatalmunkban áll dönteni a reakciónkról. A reakcióban található a fejlődésünk és a szabadságunk.”

Kívánok minden kedves olvasómnak – még azoknak is, akik nem túl kedves kommenteket hagytak nekem – olyan új évet, amely bővelkedik „rés-felismerésekben”.

És nevetésben. Az nagyon fontos.