George Orwell – Állatfarm
[Animal Farm: A Fairy Story]
Szégyen és gyalázat! Hogy ezt a könyvet még csak most
olvastam először. Na de jobb később, mint soha, ugyebár.
Mi mással is kezdhetném, mint, hogy leszögezzem: ez a
könyv kétségtelenül zseniális. Orwell maga is egy zseni, ezt eddig is tudtam,
de időnként nem árt azért az emlékeztető.
Valójában nem tudom, mennyire van értelme, hogy erről a
könyvről írjak, mert feltételezem, hogy nagyjából mindenki ismeri, de talán egy
újabb vélemény nem fog megártani. Esetleg egy figyelemfelhívás azok számára,
akik már tervezték az elolvasását, csak aztán feledésbe merült a dolog.
A könyv voltaképp egyfajta tündérmese, ahogy Orwell
maga is definiálja, de nem éppen a megszokott értelemben. Mert hát mi más is
lehetne beszélő állatokkal a középpontjában? Mégis, itt sokkal-sokkal többről
van szó.
Az Állatfarm röviden és velősen bemutatja egy diktatúra
kialakulásának fázisait, működését, és hatásait. Ennyi, és nem több. Ezt
viszont baromi ütősen, remek érzékkel, és éppen ezért ijesztő pontossággal
teszi. Hogy mitől is ráz ki a hideg az olvasása során? Attól, hogy bár a könyv
1945-ben íródott, mégis elképesztően aktuális.
A történetben egy gazdaság, a Major életét ismerjük
meg, amelyet Mr. Jones irányít, a könyörtelen gazda. Az állatok békésen, ám nem
különösebben boldogan tengetik itt életüket, amikor egy nap a nagy tekintélyű
disznó, Őrnagy összecsődíti az állatseregletet, és megosztja velük
ideológiáját, mely szerint az ember csak minden rossznak a forrása, kihasználja
és elnyomja az állatokat, és egyszer eljön a Forradalom, amikor végre
megszabadulnak az állatok az emberek elnyomásától, és végre szabadon, saját
köreikben, saját szabályaik szerint élhetnek. Gondolatait éljenzés követi, és megszületik az Állatizmus
eszméje. Az ötletgazda hamarosan meghal, és helyét elsősorban két másik disznó,
Hógolyó és Napóleon foglalja el.
A Forradalom kitörése, és Mr. Jones elűzése
után eleinte minden nagyon szépen alakul, az állatok élvezik önállóságukat, és
megalkotják saját Hétparancsolatukat, amely kezdetben így szól:
1. Aki két lábon jár, az ellenség.
2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő.
Idővel azonban érdekesen módosulnak az egyes
parancsolatok, ám a bölcs disznók vezetősége mindig ügyesen kimagyarázza a
dolgot, az állatok pedig elhiszik, hogy valójában ők emlékeztek rosszul. A két
vezető disznó, Hógolyó és Napóleon között annyira elmélyülnek az ellentétek,
hogy egy nap Napóleon a betanított kutyái segítségével egyszerűen elűzi
Hógolyót, és kizárólagos vezetőnek nevezi ki magát. Innentől kezdve egyre
inkább belesüppedünk a diktatúrák jellegzetességeibe, lépésről lépésre. A
fejadagok csökkennek, a munkaidő és a fegyelem növekszik, de hála a disznóknak,
az állatok elhiszik, hogy bizony-bizony, tényleg jobban élnek. (Na, most
komolyan, ugye mennyire ismerős helyzet?)
És hogy mi lesz mindennek a vége? Elképesztő
pontossággal vázolja fel nekünk Orwell, ijesztő kilátásokat bemutatva.
Ha hinnék a kötelező olvasmányok intézményében, ezt
azonnal ráraknám a listára. De mivel nem hiszek, így csak annyit mondok: igen erősen ajánlós könyv. Rövidke, ám annál tartalmasabb.
Ijesztő. Felkavaró. Szomorú. De igaz.
„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL”
5/5
*****
VálaszTörlés