Egy beismeréssel kezdem: nem vagyok egy nagy novelláskötet-fogyasztó. Ennek ellenére folyamatosan igyekszem tágítani a komfortzónámat, így az utóbbi időkben egyre többet olvasok, bár a regényeket valószínűleg sosem fogja letaszítani a trónról.
Az alábbi posztban négy egészen különböző novelláskötet-élményemet mutatom be, amelyek között talán mindenki találhat a maga ízlésének megfelelő darabot.
LÉGRÁDI GERGELY // NAPFÉNYTETŐ
Muszáj azzal kezdenem, hogy imádom Légrádi Gergely novelláskötetének borítóját, ami egyébként konkrétan az egyik mininovellához kapcsolódik, de számomra egyébként is kifejezi azt a különös, elvont stílust, amit íróként képvisel. Ugyanis ha valamit nem lehet Légrádi Gergelyre mondani, az az, hogy szájbarágós lenne. Az egészen rövidke - időnként mindössze néhány sorból, máskor 5-6 oldalból álló - történeteit ugyanis már-már extrém módon nyitva hagyja az olvasó előtt. Aki nem szereti az ilyesmit, az messziről kerülje a Napfénytetőt, mert itt aztán tényleg kimaxoljuk azt a bizonyos „döntse el az olvasó, hogy hogyan értelmezi az olvasottakat” dolgot.
Ennél fogva pedig el is jutunk odáig, hogy akkor kinek ajánlanám a kötetet. Mert, hogy nem mindenkinek, az kétségtelen. Elsősorban azoknak, akik gyakorlott(abb) novellaolvasók, és szeretik a minél elvontabb, ám nyelvezetében egyszerű olvasmányokat, amelyek inkább csak felvetnek gondolatokat, hogy azokat aztán a saját értelmezésünk, lelki állapotunk szerint továbbvigyünk magunkban.
EBBEN A FORMÁJÁBAN MÁR-MÁR AZT IS MONDHATNÁM, HOGY EGÉSZEN INTERAKTÍV OLVASMÁNYÉLMÉNYKÉNT IS FELFOGHATÓ A KÖNYV, HISZEN OTT MOTOSZKÁL AZ OLVASÓBAN, HOGY VAJON MILYEN KIMONDATLAN (LEÍRTALAN) ESEMÉNYEK, GONDOLATOK HÚZÓDNAK MEG A HÁTTÉRBEN, AMELYEKET CSAK SEJTÜNK, DE LEÍRVA MÉG VÉLETLENÜL SEM TALÁLUNK.
Ennek a „nyitva hagyottságnak” avagy „befejezetlenségnek” persze vannak fokozatai: míg a legtöbb történet esetében ez tényleg nagyon erősen jelen van, időnként azért találunk olyan darabokat is, amelyek határozottabban vezetik az olvasót, miközben mégis megmarad a szabadabb értelmezés lehetősége – nekem egyébként ezek a történetek tetszettek igazán (ilyen példuál a Az ég kékje, A pálcikaember, a Hetvenhárom, az Egy kedden, vagy épp Az új negyed), nálam ugyanis az „írói szabadságnak” is van egy határa, és számomra ezt Légrádi Gergely többször átlépte. De ez már ízlés kérdése.
A Napfénytető a Könyvhétre (június 13.) jelenik meg a Jaffa Kiadó gondozásában.
+ 3 KORTÁRS NOVELLÁSKÖTET, AMELYEKRE ÉRDEMES EGY PILLANTÁST VETNI
Hogy kinek mi számít jó novellának (novelláskötetnek), az azt hiszem, még inkább szubjektív dolog, mint a regények esetében. Vannak, akik a már-már kisregény hosszúságú novellákat preferálják, mások épp fordítva, egyesek a Légrádi Gergelyesen kimondatlan dolgokat szeretik, míg mások jobban örülnek, ha kevésbé marad egy történet nyitva. Nehéz tehát általánosságban jó novelláskötetről beszélni, hiszen mindannyiunk számára más és más szempontok miatt lesz egy ilyen kötet jó vagy éppen rossz. A novellásköteteknél még az is „nehezíti” a helyzetet, hogy az egyes történetek színvonala szinte mindig eltérő, akkor is, ha éppenséggel ugyanattól a szerzőtől származik, így nehezebb egy egészként értékelni a könyvet, hiszen meglehet, hogy a novellák egyik felét imádtuk, míg a másikat inkább az ablakon hajítanánk ki.
Alábbiakban három olyan novellagyűjteményt hoztam, amelyek - annak ellenére, hogy mindegyikben találkoztam (nem is egy) olyan történettel, amely egyáltalán nem tetszett - összességében számomra kifejezetten pozitív olvasmányélményként maradtak meg. (Korábban már mindegyikről írtam a blogon.)
ANNA ONICHIMOWSKA // A VILÁG TÍZ ÉGTÁJA
Számomra A világ tíz égtája egy rendkívül pozitív csalódás volt, mert pontosan annyira mondja ki a dolgokat, amennyire én szeretem, azaz nem túl elvont, nem túl művészieskedő, mégsem szájbarágós, sokkal inkább gondolatébresztő.
A VILÁG TÍZ ÉGTÁJA EGY IGAZI „TÁSKÁBADOBÁLÓS” NOVELLAGYŰJTEMÉNY. AHOGY AZT A CÍME IS SUGALLJA, TÍZ RÖVIDKE TÖRTÉNETET TALÁLUNK BENNE A VILÁG KÜLÖNBÖZŐ TÁJAIN ÉLŐ TINÉDZSEREKRŐL. NAGYON ÉRDEKES ÖSSZEHASONLÍTANI, HOGY FŐHŐSEINK MENNYIRE MÁS KULTÚRÁBÓL JÖNNEK, ÉS EZÁLTAL MENNYIRE KÜLÖNBÖZŐ DOLGOK JELENTIK SZÁMUKRA A MINDENNAPI KIHÍVÁSOKAT.
Az azonban közös bennük, hogy mindnyájan küzdenek valamivel: ez a valami lehet akár egészen hétköznapi, „tipikus nyugati” probléma, de valóban kemény, harmadik világbeli nehézség is - nagy vonalakban szinte mindenre találunk példát, miközben mégsem válik „nehézkessé” a könyv, stílusa végig gördülékeny.
SZEDERKÉNYI OLGA (SZERK.) // ÉS BOLDOGAN ÉLTEK?
Az És boldogan éltek?-ben az egyik legjobb dolog (a csodás illusztrációk mellett, amelyek Szabó Imola Juliannát dicsérik) maga a koncepciója: mesehősnők utóéletét mutatja be – kifejezetten felnőtteknek szóló módon - rövid novellák formájában, melyeket mind más-más kortárs női szerző „álmodott” tovább.
ÉS HÁT VAN ITT MINDEN: A SZEXUÁLIS KIZSÁKMÁNYOLÁSTÓL ELKEZDVE, A MENEKÜLT KÉRDÉSEN ÁT, EGÉSZEN AZ OLYAN 21. SZÁZADI PROBLÉMÁKIG, MINT A SOCIAL MEDIA FÜGGŐSÉG. EGY VALAMIT AZONBAN ITT NE NAGYON VÁRJUNK: HEPIENDET.
Magát a könyvet egyébként nehéz értékelni, mert meglehetősen eltérő a novellák színvonala, de azért kiemelnék néhányat: Hófehérke ötletes, ám rettenetesen morbid sztorija Berg Judit tollából az abszolút kedvencem, de igen erősre sikerült a kezdő novella, Alice története is (Rakovszky Zsuzsa továbbgondolásában). Molnár T. Eszter ugyancsak ütős sztorit rittyentett Aranyhajról, Nina Yargekov pedig Piroskáról, és Szécsi Noémi Mulanról szóló írása is kifejezetten jól sikerült. Sajnos néhány novella gyengébb lett: Arany Lídia Hamupipőke sztorija engem kifejezetten irritált, A kis hableányt (Hernyák Zsóka) pedig nem pozitív értelemben éreztem morbidnak és öncélúnak, és Sárbogárdi Jolán (a.k.a. Parti Nagy Lajos) bőőőven túl elvont az én ízlésemnek, de alapvetően az írások többsége élvezetes és ötletes, emiatt pedig eszméletlenül olvastatja magát a könyv.SZVOREN EDINA // VERSEIM
És elérkeztünk talán a legmegosztóbb könyvhöz ebben a válogatásban. Címével ellentétben – amely az egyik novellára reflektál – ez bizony nem egy verseskötet, hanem a Libri Irodalmi Díjas Szvoren Edina legújabb novelláskötete. Stílusában ez áll talán legközelebb Légrádi Gergelyhez, ugyanis hasonlóan sokféle értelmezést hagy nyitva az olvasó előtt, viszont teszi ezt rendkívül élvezetes szépirodalmi stílusban.
SZVOREN EDINA ÖSSZES TÖRTÉNETÉRŐL ELMONDHATÓ, HOGY EZEK NEM OLYAN ÍRÁSOK, AMELYEK AZONNAL „ÉRTELMET NYERNEK”, AHOGY BEFEJEZÜNK EGYET. EZEK LEGINKÁBB ZSIGERILEG HATNAK, NÉMI GONDOLKODÁS UTÁN. ÉS NEM BIZTOS, HOGY MINDEGYIK.
Az azonban kétségtelen, hogy Szvoren Edina valóban a magas irodalom kiemelkedő képviselője, és mint ilyen, tény és való, hogy nem biztos, hogy mindenkinek való, nincs is ezzel semmi baj. A kötet nem a széles közönséget célozta meg, és felesleges is ráerőltetni boldog-boldogtalanra.
A történetek valódi értékét az adja, hogy tényleg nagyon életszagú érzések jelennek meg. Igen, időnként maga a sztori némileg elborult, túlzásokba esik, de ez még kontrasztosabbá teszi az emberi reakciókat, gondolatokat, érzelmeket. A Verseim valóban egy gondolkodós kötet, helyenként tűpontos meglátásokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése