2016/09/20

Apaság vagy igazság? | William Landay - Jacob védelmében

William Landay – Jacob védelmében
[Defending Jacob]

William Landay egy olyan elgondolkoztató lélektani - sőt megkockáztatom, kicsit talán szociológiainak is nevezhető - krimit tár a gyanútlan olvasó elé, amely jól bemutatja, hogy egy átlagos, jómódú amerikai család hétköznapjai hogyan bolydulhatnak fel szinte pillanatok alatt, s mindebbe nekik mennyire nincs beleszólásuk. Hogy siklanak félre életek úgy, hogy az ember bármennyire is szeretne - egyszerűen nem tud mit tenni. Úgy folyik ki a kezéből az irányítás, mintha csak víz lenne. Hogyan fordulnak át a barátok ellenségekké? És hogyan küzd meg mindezzel egyetlen család?

Megrázó.



A regény egy meglehetősen érdekes témát boncolgat, amelyhez foghatóhoz ezidáig még nem volt szerencsém. A történet szerint Andy Barber köztiszteletben álló helyettes kerületi ügyész, férj, és családapa, aki egy brutális gyilkosság felderítésén fáradozik, amely sokkolja a kisvárost. A helyzetet bonyolítja, hogy az áldozat a fiának, Jacobnak az osztálytársa. A dolgok hirtelen nem várt fordulatot vesznek, és Andy azon kapja magát, hogy másnak adták az ügyet, az első számú gyanúsított pedig a fia lesz. Ami eleinte nevetséges feltételezésnek tűnt, végül komoly fenyegetés lesz, sorra kerülnek elő a terhelő bizonyítékok. A férfiben fortyognak az indulatok, a szakmai hitelessége és családfői-apai kötelességei között hánykolódva azonban nem adja fel a nyomozást, és továbbra is próbálja felgöngyölíteni az ügyet, miközben a válságba került családot szépen lassan felőrlik az események. Jacob nyaka körül egyre erősebben szorul a hurok, Andyre egyre nagyobb nyomás nehezedik, az édesanya, Laurie pedig eközben kezdi teljesen elveszíteni a józan eszét. Szó szerint.

A könyvben lassan, lépésenként haladunk előre, részletesen kitér a nyomozás fázisaira. Nagy hangsúlyt kap az események lélektani lecsapódása: ki hogyan éli meg a helyzetet, milyen következményei vannak, hogyan változnak meg a meghurcoltatás hatására az emberek. Az író nem sajnálja egészen részletekbe menően fejtegetni mind a nyomozást, mind az emocionális szálat, ennek következtében pedig tényleg úgy érezheti az olvasó, mintha ő maga is részese lenne a történteknek. Nagyon elgondolkoztató, és számtalan kérdést vet fel az emberben. Vajon mi mit tennénk az apa helyében? Elítélhetők-e a szülők gyermekük bűneiért? Szülőként feltétlenül hinnünk kell a gyerekünk ártatlanságában? Mekkora terhet róhatunk a szüleinkre? Mi kell ahhoz, hogy egy család darabjaira hulljon?


A könyv végig fent tudta tartani a viszonylag feszült légkört, újabb és újabb kétségeket ébresztve az olvasóban. Gördülékenyen halad előre, és megismerhetjük az amerikai büntetőeljárás komplett menetét. (Ez nyilván annak különösen izgalmas, akit alapból is érdekel a büntető eljárásjogi téma, de szerintem laikusok számára is élvezetes megismerni ezt a rendszert.) Tényleg az események legelejétől egészen a végéig követhetjük a történteket: így indulunk, ez lesz belőle, ez ilyen hatást vált ki, végül mindez így zárul, amely ezzel a következménnyel jár. És pont. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy ha vajon egy ponton csak leheletnyit más irányba haladnak a dolgok, akkor vajon mennyiben lesznek mások a következmények? Egész életek dőlnek romba vagy épülnek újjá egy-egy pillanat alatt. Mi lett volna, ha…?

A maga módján végigkíséri a történetet az izgalom, de egy kissé darabosan, hiszen kitér szinte minden egyes történésre, minden egyes érzelemre. Semmiképp sem egy akciódús krimit kell várni, a cselekmény döntő része a tárgyalóteremben – és a fejekben - zajlik.

Egyszerre érdekes és mégis korlátozó körülmény, hogy az eseményeket Andy nézőpontjából láthatjuk, ezáltal nem sikerült annyira árnyalt képet kapni a címszereplőről, Jacobról például - de igazából ez akár a történet erősségét is jelentheti, hiszen így ténylegesen egy apa szemszöge a mérvadó. Amely nyilván nem elfogulatlan, de éppen ettől ad valami plusz csavart, plusz érzelmi töltetet a sztorinak.

A könyv még rúg egyet az olvasóba zárásként - megcsavarintja a dolgokat, vagy épp tisztázza azokat? Pont annyira marad nyitva a történet, hogy elgondolkoztasson. Meg némileg sokkoljon.

Minden apa átéli egyszer azt a zavarba ejtő pillanatot, amikor önmaga furcsa, torz karikatúrájának látja a gyerekét. Mintha egy pillanatra egymásba folyna az egyéniségetek. Kisfiúkori önmagad, a megfoghatatlan emlék, egyszer csak hús-vér alakban jelenik meg előtted. Te vagy az, és mégsem te, ismerős, de ismeretlen is egyszerre. Régi éned újjávarázsolt, újratekercselt verziója, ugyanakkor olyan furcsa és kiismerhetetlen, mint egy idegen.


4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése