Jennie Melamed – Lányok csöndje
[Gather the Daughters]
Ha a tavalyi évet egy könyvhöz kéne hasonlítanom, a Lányok csöndje joggal pályázhatna a címre.
2017 ugyanis kétségtelenül a #metoo
mozgalom éve volt, ami legalább annyira megosztó jelenség, mint amennyire
megosztó Melamed könyvének témája.
Természetesen nekem is megvan a határozott véleményem, amit most nem fogok részletesen boncolgatni, ugyanis a) kisregényt
írhatnék a témáról, valamint b) nem szeretnék túlzottan politizálós hangot
megütni, de azt azért elmondom, hogy mikor meghallottam a Magyar PR Szövetség
elnökének (aki maga is nő) álláspontját a témában, miszerint, idézem „csak azt
zaklatják, aki gyenge és/vagy prostiként öltözik”, valamint „aki már letett valamit
az asztalra, az megteheti ezt”, akkor azért erőteljes hányinger fogott el,
valamint egy késztetés, hogy péklapáttal csapjam le. (Passzív-agresszív kontent vége.)
A Lányok csöndje
egy végtelenül abberált (tényleg!) világot
mutat be – rendkívül ízléses formában. Egy ilyen téma esetében könnyen
átfordulhat az egész öncélúságba, de itt szó sincs ilyesmiről. Az igazán beteg
dolgokról nem esik konkrétan szó, csak utalások, így végül is magunkban úgy
könyvelhetjük el a dolgot, ahogy gondoljuk.
Na de kicsit konkrétabban: egy disztópiáról beszélünk,
amely egy elszeparált szigeten élő közösség életét mutatja be. A szigetet az Ősök (akik egyfajta isteneket
jelentenek) alapították elmenekülvén az Óföldről
néhány generációval ezelőtt, és ahol egy rendkívül torz családmodell alakult
ki, amelyben az Atyák a mindenhatók
(különösen a vándorok, akik a vezető
szerepet töltik be), és akiknek a lányaik nem csupán a lányaik, hanem feleség
funkciót is betöltenek a valódi feleségek mellett. Egészen fiatal lányokról
beszélünk, akik úgy nevelkedtek, hogy ez a normális – hiába érzik a zsigereikben, hogy ez így nem
oké -, és akik egészen addig az Atyjuk „tulajdonát” képezik, amíg el nem jön
számukra a termékenység nyara, amikor
is arra kényszerítik őket, hogy egyetlen nyár leforgása alatt (ami mellesleg
leginkább egy orgiára hasonlít) találjanak maguknak
férjet – a náluk idősebb férfiak táborából. Innentől kezdve pedig a férjük
tulajdonává válnak, és gyakorlatilag onnantól, hogy gyereket szülnek,
elértéktelenednek. Amitől pedig mindegyik lány retteg: csak nehogy lányt
szüljenek.
A könyv
nagyon súlyos témát boncolgat és a cselekmény sem finomkodik. Négy különböző
lány szemszögéből ismerhetjük meg a szigetlakók életét: az elnyomott Caitlin, a
várandós leányanya Amanda, a lázadó Janey, valamint a kiváltságos helyzetű
Vanessa nézőpontjából, ami segít, hogy egészen átfogó képet kapjunk – és még
jobban megérintsenek, valamint felháborítsanak a történtek.
A regény
egyébként rendkívül olvasmányos módon van megírva, csak úgy faltam a sorokat,
és egy hardcore vizsgaidőszak mellett is igen hamar ledaráltam, ugyanis valóban
letehetetlen. Kissé zavart ugyan, hogy elég sok helyesírási hibával és
elütéssel találkoztam, még egy átolvasás nagyon ráfért volna, de ezen most nem
akadok le.
Szóval
engem Melamed könyve teljesen beszippantott, és a befejezése után még napokig
kísértett… Ajánlós. Erősen. De készüljetek fel rá.
„- Az a sok könyv. Miért olvasod őket? Ezek sem jelentenek semmit, mégis csinálod.
- Mit kellene tennem? – kérdi Vanessa kétségbeesetten. – Csak takarítsam a házat, járjak iskolába, nézzem a nőket, ahogy gyerekeket szülnek, vég nélkül hallgassam Saul lelkészt és várjak… hogy megváltozzon a testem?
- Mindenki ezt teszi – feleli Janey.
- De te nem.
- Azok a könyvek nem fogják megváltoztatni azt, ami veled fog történni.
-A könyvek… ablakok. Még akkor is, ha azok a helyek, amelyeket rajtuk keresztül láthatok, elérhetetlenek.”
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése