2020/07/01

Kim Dzsongun: a könyv ✦ 13 bizarr tény az észak-koreai rezsim működéséről

Anna Fifield tényfeltáró könyve viszonylag olvasmányosan, némi iróniával - máshogy nem is nagyon lehet Észak-Koreáról beszélni, annyira szürreális - mutatja be nem csupán azt, hogy miként került hatalomra Kim Dzsongun, illetve mit lehet tudni az előéletéről, hanem azt is, hogy nagyapja, Kim Ir Szen hogyan alapozta meg, majd fiának, Kim Dzsongilnek vezetővé választásával hogyan szilárdította meg a Kimek hatalmát, hogy működött és működik az észak-koreai rezsim, illetve milyen (meglepő) módszerek felé kezdett el nyitni újabban a „Szeretve Tisztelt Vezető”, Kim Dzsongun.

A könyv nagy utazásra invitálja az olvasót, meglehetősen alapos (mondjuk ez a téma kimeríthetetlen, mindig lehetne még többet írni róla, annyira döbbenetes), bár a végefelé számomra némileg kezdett „ellaposodni”, ha lehet ilyet mondani egy ilyen jellegű könyv esetében. Ezzel együtt baromi érdekes volt belemerülni Észak-Korea bizarr világába, amelyre tényleg nincs jobb szó, mint a szürreális.

Ugyanakkor másképp is ijesztő: bár az ország igen távolinak tűnik, és fizikailag valóban messze is van, mégsem meglepő, ha az olvasó úgy érzi, az eszméi sajnos nem biztos, hogy kellő távolságra vannak tőlünk. A kötet tehát ilyen formán egyfajta figyelmeztetésként is felfogható arra vonatkozólag, hogy Észak-Korea ugyan egy szélsőségesen diktatórikus állam, mégis, ha a totalitárius rendszerek irányába fordulunk (ami kis lépésekkel kezdődik), annak sosincs jó vége.

Az alábbiakban 13 egészen megdöbbentő részletet gyűjtöttem össze Anna Fifield könyvéből Észak-Koreáról, amelyek úgy gondolom, hűen tükrözik a rezsim bizarrságát.

 

1) Kim Dzsongun ’Szeretve Tisztelt Vezetőnk, Kim Dzsongun gyerekkora’ címet viselő hivatalos életrajzában olyan túlzások és nyilvánvaló hazugságok szerepeltek, mint például az arról szóló történet, hogy már 6 éves korában a legvadabb lovakat lovagolta meg, 9 évesen pedig legyőzött egy, az országba látogatott versenymotorcsónak-bajnokot – kétszer is. A Kim Dzsongun nagyszerűségéről áradozó történetek bőven túllépték a szürrealitás határait, így később vissza is vonták az életrajzi tankönyvet, majd átdolgozott formában jelentették meg újra.

2) Jóval azelőtt, hogy Kim Dzsongun ténylegesen hatalomra került volna, megkezdődtek az utódlási előkészületek. Ennek az egyik legdurvább állítólagos lépése az volt, hogy a hatóságok megtiltották, hogy az újszülötteket - az egyébként meglehetősen gyakori névnek számító -Dzsongunnak anyakönyvezhessék, akiket pedig már így hívtak, azoknak meg kellett változtatniuk a nevüket.

3) Kim Dzsongun egy halom titulust adományozott saját magának, az olyan kommersz megnevezésektől elkezdve, mint a Központi Katonai Bizottság elnöke, egészen az olyan, már-már költőket megszégyenítő barokkos elnevezésekig, mint például az „igazság gyámolítója”, a „testet öltött színtiszta szeretet”, vagy épp a „Nap vezérlő sugara”. Figyelembe véve, hogy milyen elképesztően kegyetlen és embertelen cselekmények fűződnek a vezér nevéhez, akár iróniának is felfoghatnánk, de valójában ezek teljesen komolyak, ami szintén az észak-koreai rezsim bizarrságát mutatja. 


4) Bár a nem kevés ember halálát okozó éhínség már elmúlt az országban, továbbra is komoly probléma a rosszultápláltság: az ENSZ még napjainkban is úgy becsüli, hogy Észak-Korea lakosságának körülbelül 40 %-a alultáplált.

5) Minden lakásban, metrókocsiban és közintézményben kötelező kifüggeszteni Kim Ir Szen és Kim Dzsongil bekeretezett fotóját, amelyet mindennap meg is kell tisztítani egy külön erre a célra tartott törlőkendővel.

6) Minden háztartásnak rendelkeznie kell egy fali rádióval, amelyet nem szabad kikapcsolni vagy másik adóra állítani.

7) Még a bölcsődék sem menekülhetnek az intenzív propaganda alól: „Egyik phenjani utazásom során ellátogattam egy bölcsődébe, amelynek homlokzatán felirat hirdette: ’Köszönjük, tisztelt Kim Dzsongun elvtárs!’. A belteret rajzfilmfigurák díszítették, mosómedve-katonák rakétameghajtású gránátvetővel és matróz-kiskacsák géppuskával. A totyogósok műanyag Kalasnyikovokkal pózoltak, miközben a bejutott újságírók szorgosan fotóztak” – idézi fel egyik szürreális élményét (a sok közül) a szerző. 

(Kép forrása: Wong Maye-E / AP) 

8) Észak-Koreában nem szokás születésnapot ünnepelni – kivétel egyet: Kim Dzsongunét.

9)Az országban a hajviselet sem lehet akármilyen: tilos például a nőknek hajat festeni, a férfiaknak pedig kötelező a rövid frizura. Léteznek ’ajánlott frizurák’, amelyeket kifüggesztenek a borbélyüzletek falára.

10)Kim Dzsongun ún. szongbun rendszer szerint sorolja be a lakosságot 3 nagy csoportba: a megbízhatók a lakosság 10-15 %-át teszik ki (ők a rendszer iránt politikailag elkötelezettek), az ingadozók osztályába az emberek nagyjából fele tartozik (ők az „egyszerű emberek”), az ellenségesek csoportjába pedig a népesség 40 %-a sorolható (ők a „nemkívánatos elemek” (például a rendszer szkeptikusai, keresztények, japánokkal kollaborálók, lényegében mindenki, aki másképp gondolkodik, mint ahogy azt a rendszer elvárja, többségüket száműzetésbe küldték).

11)2012-ben Kim Dzsongun átdolgoztatta az észak-koreai büntető törvénykönyvet: belekerült, hogy akinek külföldi médiatartalom van a birtokában, az felforgatást követ el, amely igen súlyos bűncselekmény, és könnyen munkatáborban köthet ki az elkövetője. 


12)A titkosrendőrség által vezetett börtönökben embertelen körülmények uralkodnak. Mindennaposak a válogatott kínzások, verések, súlyos szexuális bántalmazás, éhezés – mindezek mellett pedig kemény munkára kényszerítik a fogvatartottakat. Az ENSZ különleges vizsgálóbizottsága úgy fogalmaz: „Észak-Koreában az emberi jogok megsértése nem egyszerűen állami túlkapás, hanem a totalitárius rendszer alapvető erőkomponense.”

13)A vezető nem csupán bácsikájától szabadult meg kegyetlenül, mindössze 3 évvel ezelőtt Kim Dzsongun idősebb féltestvérét is kivégeztette – egy nemzetközileg tiltott idegméreggel - a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren, mert paranoiásan féltette pozícióját.


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

 

1 megjegyzés:

  1. Egy részét már ismertem, de voltak újdonságok is. Mindenképp várólistára teszem a könyvet. Köszi az összegyűjtött érdekességeket.

    VálaszTörlés