2020/10/24

Hol leszel, amikor eltűnik a víz? ✦ Maja Lunde: Kékség

Apokaliptikus disztópia, természeti katasztrófa, klímamigráció, elsivatagosodás. Nyersen, tömören, közérthetően. Valahogy így jellemezném Maja Lunde norvég író klímakvartettjének második darabját, amely önálló kötetként is abszolút megállja a helyét. Gondolatébresztésből (és nyomasztásból) csillagos ötös.

Szubjektív ajánló Maja Lunde irodalmi köntösbe csomagolt végső figyelmeztetésnek is felfogható regényéről.

Fene tudja, miért szeretek ennyire „világvége sztorikat” olvasni, hiszen mindig meglehetősen nyomasztóak, ugyanakkor egy jó apokaliptikus történet emellett rendkívül sok értékes gondolatot is közvetít, és nem utolsó sorban egyfajta figyelmeztetésként is felfogható. Maja Lunde Kékségében pedig épp az a legijesztőbb, hogy a benne felvázolt világ majdhogynem karnyújtásnyira van tőlünk.

Az egyszerre két idősíkon – a jelenben és az egyáltalán nem távoli jövőben – játszódó történet élesen elkülönül egymástól. Míg a jelen (2017) szála egy idős asszony, Signe világába nyújt bepillantást, addig a jövő (2041) vonala egy a fiatal apuka, David és kislánya, Lou menekülését kíséri figyelemmel.


Bár a történetből nem túl sokat tudunk meg arról, hogy Lunde szerint milyen is a világ 2041-ben, elég könnyen kikövetkeztethető: az ember kizsákmányolta a környezetét, lassan mindent felélt maga körül, nem tartotta tiszteletben a természetet, amelynek köszönhetően egyre brutálisabb szárazságok sújtják Európát (is), a víz egyre ritkább és egyre nagyobb kincsnek számít, az egykori termőföldek pedig kezdenek elsivatagosodni.

GYAKORLATILAG ÉLHETETLENNÉ VÁLIK A VILÁG JÓKORA RÉSZE, SOKAN MEGINDULNAK ÉSZAK FELÉ, HOGY ÉLETBEN MARADJANAK. 
A szerző, Maja Lunde. (fotó: Line Møller/vg.no)

Egy, a szárazság miatti tűzeset következtében szétszakadt család két tagja (David és Lou) egy menekülttáborban kötnek ki, és az a remény tartja őket életben, hogy egyszer talán újra egyesülhet a család. Ám a víz és az élelem napról napra fogy.

Visszaugorva az időben 24 évet, Signe, az idős környezetvédelmi aktivista szélmalomharcába csöppenünk, aki kétségbeesetten próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a természet kizsákmányolása beláthatatlan következményekkel jár, a figyelmeztető jelek pedig már bőven átlépték a küszöböt. Signe történetében sok a visszaemlékezés, amely röpke, de viszonylag átfogó képet ad arról, hogy miként változott a világ az asszony gyermekkora óta, és hogyan alakult a nő élete. Ez a szál lassabban csordogál – szó szerint és képletesen is –, mint a jövőben játszódó cselekmény, a két idősík váltakozása pedig egy viszonylag harmonikus egységet alkot.


Az tehát kétségtelen, hogy Maja Lunde egy nagyon eredeti, érdekes, újszerű és legfőképp: fontos regényt írt.

A TÉMAVÁLASZTÁS, KONCEPCIÓ RENDKÍVÜL ÜTŐS, A TÖRTÉNET OLVASMÁNYOS, A STÍLUS GÖRDÜLÉKENY, A SZÖVEG KÖZÉRTHETŐ.

Az, hogy kedvencemmé mégsem vált a könyv, egyrészről abból fakad, hogy néhol picit vontatottnak éreztem, másrészről pedig valahogy hiányérzetem maradt. Megérintett a történet, de nem annyira mélyen, nem annyira zsigerileg, mint amit vártam volna tőle. Megviselt, de mérsékelten, pedig arra számítottam, hogy majd igazán „földhöz vág”.

Kétségtelen azonban, hogy a Kékség eszméletlenül gondolatébresztő - már csak ezért is érdemes elolvasni.

A magyar kiadás borítóját Szabó Imola Julianna tervezte. Bár kétségtelenül nagyon szép borítókkal jelent meg a könyv, számomra mégis a Szabó Imola Julianna által tervezett borító adja át leginkább a regény különös hangulatát.


➯ Még több könyves tartalmat találsz INSTAGRAMon és FACEBOOKon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése