Könyvértékelő: Edgar Wallace - A különös grófnő

Edgar Wallace – A különös grófnő

[The Strange Countess]

Nem áltatok senkit, A különös grófnő pont az, aminek tűnik: egy klasszikus, régimódi, habkönnyű „női” (ez így vajon szexista?) krimi. Egy bájos és egyszerű - már-már az együgyűség határát súroló - regény. Ha erre vágyunk, akkor nem fog csalódást okozni. Az agysejteket túlzottan nem kell megtornáztatni, ellenben jól kikapcsol.

Wallace is rögvest belecsap a közepébe, így én is ezt teszem: adott ez a kissé ellentmondásos, bár összességében mégis szimpatikus karakter, Lois Riddle, aki egy ügyvédi iroda fiatal titkárnője. Na de álljunk meg egy szóra: miért is mondom, hogy ellentmondásos? Ahogy a történetben haladunk előre, egyre inkább kiütközik, hogy alapvetően értelmesnek, intelligensnek tűnik, mégis ahogy bizonyos helyzetekben reagál, ahogy megéli azokat, az néhol egészen botrányos. Annyira buta és teszetosza tud lenni, hogy engem ez sokszor kifejezetten irritált. Alapvetően a karakterek többségéről elmondható, hogy nem az eszükért szeretjük őket, és nem különösebben jól kitalált és felépített szereplők, inkább csak jópofák, bár kissé sablonosak – viszont mondjuk, hogy szerethetőek. Némelyek. Néha.

Kívánságkollázs #4

Képek forrása: moly.hu

Könyvértékelő: Kondor Vilmos - Budapest Noir

Kondor Vilmos – Budapest Noir

A Budapest Noir lapjain megelevenednek a töri könyvek oldalairól jól ismert – és valljuk be, többnyire nem túl szimpatikus – személyiségek. Kondor Vilmos igazán korhű ábrázolása egy sötét korszakba repíti el az olvasót.

A ’30-as évek második felének Budapestjén járunk. Nehéz idők járnak, így amikor egy halott zsidó lányra bukkannak az utcán, senki nem kerít neki nagy feneket. Senki, kivéve egy elszánt bűnügyi zsurnalisztát, Gordon Zsigmondot, akit nem hagy nyugodni az eset – és főleg az, hogy láthatóan mindenhol zsákutcába botlik, és próbálják elkendőzni az ügyet.

Gordon azonban nem adja fel, és elszántsága elvezeti a budapesti alvilág legmélyebb bugyraiba, hogy aztán kiderüljön: a legfelső körök, a társadalom krémje, és a söpredék talán nem is annyira különböznek egymástól. Talán van egy pont, ahol a két világ összeér.

„Hogy van időd ennyit olvasni?”

„Hogy van időd ennyit olvasni?”

Ez egy olyan kérdés, amit - és bocsánat, ebben nincs semmi lenézés vagy arrogancia – szinte csak olyanok tudnak feltenni, akik (még) nem igazán éreztek rá az olvasás mámorító ízére, vagy csak szimplán nem tudják értékelni azt. Igazság szerint már régebben is gyakran feltették nekem ezt a – már-már költői - kérdést, amint fény derült könyvmolyságomra. Amióta pedig beindítottam a blogot, sok-sok kéz és láb sem lenne elegendő ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor hallottam már.

Szóval kedves érdeklődök, íme a válasz: úgy van rá időm, hogy szánok rá időt.
Tudjátok, van az a bizonyos mondás, mely szerint „arra van időd, amire szánsz”. Ilyen egyszerű.

Oké, azért nem egészen ilyen egyszerű. Kicsit bővebben: elkezdtem tudatos(abb) könyvolvasó lenni.

Könyvértékelő: Danielle Paige - Dorothynak meg kell halnia

Danielle Paige – Dorothynak meg kell halnia

[Dorothy Must Die]

Mindenki ismeri a klasszikus Óz történetet. Adott a mi kis jólelkű, naiv kansasi lánykánk, Dorothy, akit egy nap tornádó repít el Ózföldére, ahol aztán felkarolja a Madárijesztőt, a Bádogembert, no meg az Oroszlánt, és együtt indulnak el Smaragdvárosba, hogy mindenki megkapja a maga kis kívánságát a Varázslótól. Közben dalolnak a mumpicok, ragyog az ég, és varázslatos színekbe burkolózva csillog-villog a táj. A végén minden szép és jó.

Nem úgy Danielle Paige kifordított világában. Ózfölde megváltozott, már közel sem az a mesebeli hely, amelyet jól ismerünk: itt bizony kőkeményen hullanak a fejek és a szárnyak, ha valaki nem követi a szigorú előírásokat, vagy akár csak csúnyán néz.

Könyvértékelő: Marian Keyes - A legfényesebb csillag

Marian Keyes – A legfényesebb csillag

[The Brightest Star in the Sky]

Bármennyire is kiidegel ez a szó, de egyszerűen ez fejezi ki leginkább Marian Keyes könyvét: „nőcis”. Nem csajos, nem nőies, nem lányos, hanem nőcis. Eh.

A regény ötlete egyébként igazán szimpatikus és érdekes: egy dublini társasház különböző lakóinak különböző életébe kukkanthatunk bele. (Igen-igen, hasonlóan A bolhapalotához, mégis egészen máshogy.) Nem is akármilyen lakókról van szó: a maguk módján mindannyian vagy szerethetőek, vagy éppen irritálóak, mindegy is, a lényeg, hogy valamilyen érzést váltanak ki belőlünk. Nincs rosszabb az olyan karakternél, amely semlegességével nem vált ki semmiféle reakciót az olvasóból. Mindegyikük élete más-más irányba halad, mégis valahogy összefonódik.

Könyvértékelő: Csabai Márk - A hatlövetű

Csabai Márk – A hatlövetű

Egy író, aki azt hitte, összehozta élete nagy sztoriját.
Egy börtöntöltelék, akinek biztosan nincs ki mind a négy kereke.
Két kopasz, akik folyékonyan beszélik a pofonok nyelvét.
És valahol „a nagy szajré” - ami után fut mindenki.

Mi lesz ebből?

Magyar, pörgős, akciódús, gördülékeny, és borzasztóan szellemes. Ez a hatlövetű.

Csabai Márk könyve vérbeli magyar gengsztersztori, némi Bud Spenceres beütéssel, és bőségesen adagolt humorral. Azt hiszem, ilyen lehet egy igazi budapesti western.