Edgar
Wallace – A különös grófnő
[The Strange Countess]
Nem
áltatok senkit, A különös grófnő pont az, aminek tűnik: egy klasszikus,
régimódi, habkönnyű „női” (ez így vajon szexista?) krimi. Egy bájos és egyszerű
- már-már az együgyűség határát súroló - regény. Ha erre vágyunk, akkor nem fog
csalódást okozni. Az agysejteket túlzottan nem kell megtornáztatni, ellenben
jól kikapcsol.
Wallace
is rögvest belecsap a közepébe, így én is ezt teszem: adott ez a kissé
ellentmondásos, bár összességében mégis szimpatikus karakter, Lois Riddle, aki
egy ügyvédi iroda fiatal titkárnője. Na de álljunk meg egy szóra: miért is mondom,
hogy ellentmondásos? Ahogy a történetben haladunk előre, egyre inkább
kiütközik, hogy alapvetően értelmesnek, intelligensnek tűnik, mégis ahogy
bizonyos helyzetekben reagál, ahogy megéli azokat, az néhol egészen botrányos.
Annyira buta és teszetosza tud lenni, hogy engem ez sokszor kifejezetten
irritált. Alapvetően a karakterek többségéről elmondható, hogy nem az eszükért
szeretjük őket, és nem különösebben jól kitalált és felépített szereplők,
inkább csak jópofák, bár kissé sablonosak – viszont mondjuk, hogy szerethetőek.
Némelyek. Néha.
