Rettegjenek a háztartási hitlerek | Baráth Katalin - Arkangyal éjjel

Baráth Katalin – Arkangyal éjjel

Őszintén szólva fogalmam se volt, mire számítsak Baráth Katalintól és az Arkangyal éjjeltől. Mindenfélét vártam, de azt pont nem, amit végül kaptam. Ezen a ponton akár egy negatív, kritikáktól hemzsegő írásba is átcsaphatna a könyvértékelő – de nem!

Ez a könyv aztán adott egy - nem is kicsi - (gondolat)ébresztő pofont. Odavágott. Felfalt.

Baráth Katalin korábbi könyvével (A fekete zongora) engem nem kifejezetten győzött meg, ám aztán előrukkolt valami egészen mással, az ő arkangyalával, amellyel jött, látott, és legyőzött. Számomra most bizonyította, hogy bizony nagyon tud.

Az Arkangyal éjjel olyan „bicskanyitogató” helyzeteket és karaktereket tár elénk, amelyektől garantáltan felmegy az emberben a pumpa tehetetlen dühében. Az írónő ugyanis a családon belüli, illetve nők elleni erőszakot – illetve találó megfogalmazásában ezek okozóját, a „háztartási hitlereket” - tűzte ki a regény központi témájaként, amely bizony minden, csak nem könnyed. Ezzel együtt mégis igazán élvezetes és szórakoztató stílusban sikerült megírnia a történetet, amelyhez nagyban hozzájárul az a tömény irónia, amely átjárja a lapokat, köszönhetően főszereplőnknek – de erről később.

Budapesten járunk, a jól ismert utcákat rójuk, amelyek azonban veszélyes hellyé válnak az agresszív férfiak számára, ha leszáll az éjszaka. Egy önjelölt hős (?) ugyanis úgy döntött, maga veszi kezébe az igazságszolgáltatást, és leszámol velük. Ez azonban bevallottan is sokkal inkább saját indulatainak levezetéseként szolgál, mintsem valódi igazságszolgáltatásként a társadalom érdekében. A lényegen azonban nem változtat: a nőverő férfiak kezdhetnek rettegni, ha ugyanis a titokzatos „arkangyallal” szembe kerülnek, bizony nem sok esélyük marad. Az arkangyal személye egyszerre nem marad sokáig ismeretlen előttünk, valamint mégis az marad. Hiszen tudjuk, kiről van szó, beavat minket a gondolataiba, ám mégsem engedi az olvasót igazán a mélyre.

A korábban említett főszereplőnk, a végig névtelenségbe burkolózó hősnő ugyanis meglehetősen szokatlan karakter. Végre szembemegy a sztereotípiákkal, valamint klisékkel – nőcis nő, törékeny virágszál, fiús lány, tipikus háziasszony –, és személyében egy sokkal árnyaltabb főszereplővel örvendezteti meg az olvasót. Névtelen hősünk ezzel együtt nem éppen könnyen kezelhetőségéről híres, valamint nem engedi egykönnyen, hogy kiismerjük. És akkor még enyhén fogalmaztam.

Vissza a történethez: miután arkangyalunk lakótársa, az éppen a családon belüli erőszak áldozataira specializálódott Óvóhelyen dolgozó Bori is erőszak áldozata lesz, fenekestül felfordul főszereplőnk élete. Ezres fordulatszámra kapcsol, és igyekszik maga összerakni a képet, hogy aztán kiemelkedő lelkesedéssel láthassa el a történtekért felelős féreg baját. Miközben egyre mélyebbre ássa magát, lassan tisztulni kezd a kép, ám arra nem számít, hogy maga is veszélyben van, és összeesküvés áldozata lehet.

A spoilermentesség megőrzése érdekében többet nem árulok el magáról a cselekményről, ellenben kiemelném, hogy milyen jó húzásnak találom, hogy időnként (tényleg csak elvétve) egy-egy röpke pillanatra a múltba is bepillanthatunk, amely segít némileg megérteni, hogy hogyan alakulhatott ki ez a fajta erőszakos viselkedés. A hangsúly azonban a némileg szócskán van. Bár csak úgy faltam a sorokat, és nagyon élveztem a történetet, a végén mégis maradtak bennem kérdőjelek. Ezt félig betudom annak, hogy mivel még a hősnőnk nevét sem sikerült megtudnunk, ez a fajta homályos zárás ezt a hangulatot erősíti, másik részben azonban hiányérzetem maradt. Nem vagyok annak a híve, hogy minden gondolatot és történést gondosan az olvasó szájába kell tömni, de azért egy ici-picit még igazán adhatott volna Baráth Katalin, hogy tényleg teljesnek érezzem a könyvet, és ne vonjam le azt a fél pontocskát.

Egyébként a könyv olvasása során fel sem tűnt, csak most, az értékelés írása közben, hogy valamire emlékeztet ez a könyv, aztán rá is jöttem, hogy a déjà vu érzés okozója nem más, mint az Egyszer úgyis megkell halni. Hasonló felállás, mégis más jellegű a történet. Viszont akinek bejött az, annak valószínűleg nem fog csalódást okozni az Arkangyal éjjel sem, illetve fordítva.

Ezzel együtt viszont mégis azt gondolom, hogy Baráth Katalin egészen – sőt kiemelkedően – eredeti módon kreálta meg a történetét, amely tényleg betölt egyfajta űrt a magyar szórakoztató irodalomban. És teszi mindezt oly módon, hogy nem kizárólag a szórakoztatást tűzte ki célul, hanem némi társadalmi felelősségvállalás is helyet kapott.

„Ha picit is érdekelne a politikai korrektség vagy a társadalmi igazságosság – nem érdekel, ezek politikusok választási programjába való, jelentés nélküli szarságok –, akkor itt kéne megemlékeznem a bántalmazó anyákról és feleségekről. De engem az a női kéz érdekel, amelyik nem a gyöngébbre támad, hanem a nagyra és erősre. A kéz, ami azzal fordul szembe, akit az élethossziglani szoktatás szerint csak dédelgetnie szabadna. Vérlázító pofátlanság, nem igaz?”

4.5/5