2016/10/14

Kedves és szelíd, de őrült | John Fowles - A lepkegyűjtő

John Fowles – A lepkegyűjtő
[The Collector]

Vajon elég jó felvezetés-e a könyvnek, ha azt mondom, miután hajnalba nyúlóan befejeztem, alig jött álom a szememre? Aztán mikor jött, az minden volt, csak nem nyugodt.

John Fowles ugyanis felkavart a maga szépirodalmi módon gyönyörű köntösbe csomagolt, hatvanas években íródott rettenetével. És a rettenetet nem magára a regényre értem, hanem arra a sok gonoszságra, fájdalomra, megnemértésre, amit A lepkegyűjtő rejt.

Azt hiszem, ez a könyv tényleg minden pszicho-thrillerek atyja. Méghozzá olyan, amely végtelenül nemes, kifinomult, és elegáns, nem akar sokkoló részletekkel megbotránkoztatni, hanem a maga „egyszerű összetettsége” rejti a zsenialitását. Szép, fájdalmas, szomorú, és nyugtalanító.


Amennyire szeretem a műfaj könyveit, szégyenszemre korábban nem volt szerencsém a könyvhöz, de ezennel pótolva a hiányosságom, és ezt tudom ajánlani azoknak, akik hozzám hasonlóan vonzódnak a pszicho-thrillerekhez. Mert valahogy ez a könyv alapozza meg.

A történet két nézőpontot rejt, ami elég ügyes húzás, hiszen így sokkal-sokkal árnyaltabb képet kapunk. Mondhatni nélkülözhetetlen ez esetben.

Egyik szemszög az ügyeletes beteg elménk, Ferdinand/Caliban világát jeleníti meg, aki tipikusan az az ember, aki mellett elsétálhatsz naponta ötször, akkor sem fogsz emlékezni rá. Mert ő ilyen. Szóval a férfi – lepkéi gyűjtése mellett - megszállottan figyeli a fiatal művésznövendék, Miranda mindennapjait - az ő fogalmai szerint szerelmes belé, bár soha nem beszélgettek, soha nem kerültek fizikai értelemben közel egymáshoz. Mégis tud mindent a lányról, kivéve a legfontosabbat: a gondolatait. Ferdinand/Caliban érzései azonban lassacskán az elviselhetetlenségig fokozódnak, így amikor váratlanul nagyobb összeg üti a markát, mondhatni isteni jelnek tekinti, és úgy érzi, itt az ideje begyűjteni legújabb „lepkéjét”: a lányt.


A másik nézőpont természetesen a szóba forgó lepke, Miranda szemszögét mutatja be. Ami elképesztően érdekes, izgalmas, és telítve van érzelmekkel. Egy fiatal lány, aki előtt ott áll az egész élet, akinek elvei vannak, aki idealizmusával meg akarja váltani a világot. Iszonyatosan erős, remekül felépített karakter, aki egy pillanatig sem irritált, hanem mély együttérzésemet váltotta ki, és imádtam olvasni a gondolatait. Nem sajnálja tőlünk világnézetének megosztását, múltjának elmesélését, mindazokat az apróságokat, amelyek bemutatják, hogy milyen ember ő valójában. Mindazokat a dolgokat, amiket a férfi egyszerűen nem lát benne – pedig azt hiszi, halálosan szerelmes.

A könyv egyedüli tényleges akcióját az jelenti, ahogy Ferdinand/Caliban elméleti síkról átlép a tettek mezejére, értsd: elrabolja a lányt. Saját titkos cellát alakított ki neki, és akár egy tárgyat, itt tervezi tárolni őt.


A regény tehát kettejük közös történetét meséli el: egy fogságét, amely az egyik fél számára maga a pokol, míg másikuk a mennyországot látja benne. Stockholm-szindróma ide vagy oda – mert bizony ez is megjelenik, amely a lányban is undort kelt, mégsem tud ellene tenni -, Mirandában igencsak komplex érzelmek vetődnek fel: egyrészről végtelenül megveti, lenézi a férfit, miközben sajnálja, majd aztán a gyűlölet hulláma önti el. Nehezen tud mit kezdeni ezekkel, napról napra különböző módon kezeli a férfit, de semmi sem segít.

A pszicho-thriller címke helytálló ugyan, ám mégis sokkal nagyobb hangsúly van a pszichológiai, lélektani részén. Ez azonban olyan erőteljes, hogy simán eléri, hogy kirázzon tőle a hideg.


Erősen ajánlós. Főleg a műfaj szerelmeseinek. A lepkegyűjtő ugyanis tényleg finoman megalapozza a hasonló jellegű olvasmányokat (- amelyekről itt állítottam össze egy toplistát, a személyes kedvenceimből).

Egyébként rémesen hasonlít Caroline Kepnestől a Te c. könyvre - mármint nyilván a Te hasonlít A lepkegyűjtőre. Csak ez sokkal árnyaltabb, sokkal kifinomultabb, sokkal mélyebb, sokkal elgondolkodtatóbb.

„A nők hatalma! Soha nem éreztem ennyire, hogy titokzatos hatalom birtokosa vagyok. A férfi, röhej. Fizikailag gyöngék vagyunk, sok dologban tehetetlenek. Így van ez ma is. De azért mi vagyunk az erősebbek. Képesek vagyunk elviselni a férfiak könyörtelenségét. De ők a mienket nem.”


4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése