Függőségek, vallás, zárt osztály | Chuck Palahniuk - Fulladás

Chuck Palahniuk – Fulladás (Cigányút)

[Choke]

Chuck Palahniukra nem véletlenül szeretnek „sokk-íróként” hivatkozni, ugyanis a pasi tényleg eléri, hogy a gyengébbek kisebbfajta sokkot kapjanak, ahogy bizonyos témákhoz hozzányúl.

Első Palahniuk-könyvem, a Beautiful You számomra elég meggyőző volt: ugyanis én a magam részéről maximálisan nyitott vagyok az elvetemült, szabadszellemű, de mégsem öncélú, meglehetősen beteg olvasmányokra - így nem is volt kérdés, hogy bele kell kóstolnom az író további munkásságába is, amely jelen esetben a Fulladást jelentette.

Kétségtelenül megállapítható, hogy ez a bizonyos Palahniuk-stílus a Fulladás (ami Cigányút címmel is megjelent) esetében is jól felismerhető, és a perverziók, abnormális szituációk, valamint humor felszíne mögött nagy igazságokat találhatunk elrejtve.

Palahniuk erőssége az eredeti fekete humorában, cinizmusában, szatirikus és minimalista, de mégsem elvont stílusában, valamint abban rejlik, hogy már eleve egészen „beteg” – vagy populárisabban fogalmazva: polgárpukkasztó (olyan jó ez a szó, ilyenkor mindig egy lufiként szétpukkanó embert látok magam előtt) - témákhoz szeret nyúlni, amelyeket aztán mééég elvetemültebb módon tálal, miközben mégsem csak üres fecsegésről van szó, hanem a sok-sok beteg réteg alatt megtalálhatjuk az egésznek a célját, az értelmét, egyfajta konklúziót.

A Fulladás esetében Palahniuk fogott néhány alapból is megosztó összetevőt, mint például szexfüggőség, elmebetegség, vallás, és ezek köré építette fel történetét, amelynek narrátora a kissé torzult személyiségű Victor Mancini.

ő nem fulladt meg, csak ilyen cukin alszik

A cselekményről túl sokat nem is szeretnék elárulni: egyrészt mert nem feltétlenül ez a lényeg, hanem inkább maga a tálalás, másrészt pedig még véletlenül sem óhajtanék spoilerezni. Lényeg a lényeg: Victor egy huszonéves szexfüggő, aki próbálja bemutatni nekünk, gyanútlan olvasóknak, hogy egyfelől ez hogyan alakulhatott ki nála, másfelől hogyan küzd meg a helyzettel, és magával a – szürreálisnak nevezhető – életével. Nagyon erőteljesen jelenik meg az anya-fia kapcsolat, hiszen Victor életét erősen befolyásolja anyjának egykori viselkedése, és jelenlegi állapota: a nőt ugyanis zárt osztályon kezelik. A kezelés pedig nem olcsó mulatság, így Victor orvosi tanulmányait félbehagyva egy skanzenban vállal munkát igazi emberi roncsok között, szabadidejében pedig hobbifuldoklót játszik különböző éttermekben, hogy egy kis extra betevőhöz jusson, és fizetni tudja anyja kezelésének költségeit. Így telnek mindennapinak nem nevezhető mindennapjai, amikor megismerkedik egy anyját kezelő új orvossal, dr. Paige Marshallal, aki valamit elindít benne, és az események még érdekesebb fordulatot vesznek...

Rövid kitérő borító-ügyileg: aki régóta követi a blogot, az tudhatja, hogy egyik vesszőparipám a könyvborító. Nagyon nem térnék most ki erre, már írtam róla, és valószínűleg még fogok is, de számomra a borító a könyv szerves része, amelynek kutyakötelessége kéne, hogy legyen, hogy azt jól kifejezze, hozzáadjon valamit, igényes és ötletes legyen. Na mármost, a Fulladás borítója - bár a rózsafüzér utal ugyan a vallás vonalra - szerintem elég gyengécskére és vérszegényre sikeredett. Legalábbis én úgy gondolom, Palahniuknak mindig meglehetősen hálás témái vannak borító-ügyileg, nála aztán ki lehetne élni a kreatív energiákat. Utánanéztem hát, hogy milyen borítókat álmodtak még meg a könyvnek, és azt kell mondjam, én speciel sokkal boldogabb lettem volna, ha hasonlóval jelenik meg nálunk is, egyszerűen jobban kifejezi a könyv szellemiségét. ↓

külföldi borítók ↑

egy ötletesebb hazai borító a könyvről, ami Cigányút címmel is megjelent ↑

(Borítós kiakadás vége, csak gondoltam megmutatom, hogy milyen alternatívák vannak még. Ez már persze ízlés kérdése, de én értékelnék valami hasonlót.)

A könyv tehát lényegében egyfajta alámerülés a posványban, méghozzá meglehetősen olvasmányos formában. Aki vevő az ilyesmire, annak nem érdemes kihagynia, akinek viszont patyolattisztaságú a lelke… nos, annak sem. Ideje felébredni – a valóság ugyanis sokkal mocskosabb, mint gondolnánk.

„Szenvedélybetegként semmi mást nem kell érezned, csak a részegséget, drogmámort, ehetnéket. Elég összehasonlítani ezeket a többi érzelemmel, a bánattal, haraggal, félelemmel, szorongással, kétségbeeséssel, depresszióval, máris nem tűnik olyan utolsó dolognak egy kis függőség. Sőt, kifejezetten életképes választásnak bizonyul.”

4/5