Renée Rosen – Babaarc
[Dollface]
Ki ne szeretné a ’20-as évek hangulatát?
Charleston, gyöngysorok, gengszterek, bubi frizura, csillogó fejdíszek,
szeszcsempészet, jazz, na meg persze cigaretta és tiltott alkoholfogyasztás
minden mennyiségben…
Ebbe az utánozhatatlan világba kalauzol el minket Renée Rosen
regénye, amely nagyrészt valós történéseken alapul, így például Al Capone, Dion
O’Banion, és a gengszterháború is központi szerepet tölt be a történetben.
Az számomra nem is kérdés, hogy mi a könyv legfőbb
erőssége: a hangulata. Pillanatok alatt varázsol el minket, és máris egy
zugkocsmában találjuk magunkat, ahol fülledt a hangulat, vágni lehet a füstöt,
és a csapból is bourbon folyik – már amíg le nem csap egy razzia.
Ebben a világban él főszereplőnk és egyben
történetmesélőnk, a fiatal zsidó lány, Vera Abramowitz, aki épp elkezdte önálló
életét, és természetesen hatalmas tervei és álmai vannak. Amelyek jelenleg nem
igazán akarnak megvalósulni, ugyanis annak ellenére, hogy folyton dolgozik,
mégis állandó pénzszűkében van. A csillagok szerencsés állása folytán azonban idővel
végre rátalál a románc is - méghozzá egyszerre két férfi személyében is, akik
között folyamatosan őrlődik. Amikor pedig kiderül, hogy egyikük az Északi banda,
másikuk pedig a nagy rivális Déli banda tagja, akkor Verában tudatosul, hogy az
élete valószínűleg most fenekestül felfordul, és innentől már semmi sem lesz a
régi.
A könyv Vera életének alakulását követi figyelemmel,
miközben megismerhetjük a kor sajátosságait, a gengszterélet jellemzőit,
illetve azokat a történéseket, amelyek egyszer és mindenkorra hatással voltak a
történelemre. Én túl sokat nem tudtam Capone világáról, legalábbis csak felületes
tudásom volt a témában, de Rosennek köszönhetően elég alapos bepillantást
nyerhettem a koránt sem csak csillogásból álló ’20-as évekbeli Chicago
mindennapjaiba. Ami igaz ugyan, hogy baromi izgalmas, érdekes, és valahol
szórakoztató, de ugyanakkor kőkemény is.
Alapvetően tehát a regény meglehetősen különleges,
már-már a dokumentumregény műfaját súrolja, és igencsak élveztem az olvasását.
Romantika, kaland, dráma, akció mind-mind megjelenik a könyvben, amely időnként
egészen szívfacsaró tud lenni. Ugyanakkor - bár mindenképp egy nagyon jó kis
olvasmányról van szó -, számomra valami kis extra mégis hiányzott belőle, és
egy picikét laposnak éreztem, legalábbis ahhoz képest, amit ebből a rém érdekes
időszakból és témából ki lehetett volna hozni. A Babaarc egy nagyon jó könyv,
de nem zseniális. Mindenképp érdemes elolvasni, főleg azoknak, akik értékelik a
’20-as évek elképesztő hangulatát és/vagy érdeklődnek a klasszikus
gengszterélet iránt, ugyanis a könyv tényleg sokat ad az embernek.
Javasolt fogyasztása: egy hideg, esős napon, egy pohár
whisky társaságában, miközben a háttérben szól a jazz, és lehetőleg alig tudjuk
kibogarászni a betűket a füsttől.
„Körbenéztem a kápolnában – az elöljárók és a tisztes, templomjáró emberek és a szeszcsempészek, gengszterek és verőlegények egymás mellett ültek. Furcsa társaság gyűlt össze aznap, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy a város legbiztonságosabb vagy legveszélyesebb helyén vagyok-e.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése