Korrekt kis lélektani thriller ✦ Jane Corry - Vértestvérek

A férjem felesége után kíváncsian vártam, mivel fog előrukkolni Jane Corry, első regénye ugyanis egy meglehetősen korrekt kis pszicho-thriller lett, én pedig ugyebár a műfaj nagy rajongója vagyok. A Vértestvérek ugyancsak ebben a műfajban marad, és nagyjából pont azt kapjuk, amit az említett első könyv alapján várhatunk. Nem lesz a kedvencem, de mégis nagyon élveztem: izgalmas fordulatokból nincs hiány, miközben a lélektani aspektus sincs elhanyagolva.

Persze a Holtodiglan sikerét nagyon sokan szeretnék meglovagolni – aminek én csak örülök, mert valóban zseniális -, ellenben keveseknek sikerül. Jane Corry sem gondolnám, hogy a kiválasztottak között van, de ez a könyv - és maga a szerző - attól még nagyon rendben van. Ha izgalmas, nemlimonádé, de mégsem túl „nehéz” nyaralós olvasmányt keresnétek, kérdés nélkül ide sorolnám a Vértestvéreket is. Mert hamar beszippant, kikapcsol, leköt, picit megjáratja az agyat, de mégsem terhel meg – és még a borító színe is valamiféle vízparthoz igazodik. :) Ez utóbbi egy rendkívül nyomós érv, ugye? 

Egyébként a cím és a borító alapján én picit mást vártam, de a fülszöveg már sejteti, hogy itt azért nem sokáig szerepelnek kislányok a sztoriban, alapvetően ugyanis a múltban történt események hatását vizsgáljuk a jelenben. Ami remekül szemlélteti, hogy az idő azért talán mégsem gyógyít be minden sebet, bizonyos terheket életünk végéig magunkkal cipelünk, ami szép lassan felőrli az ember lelkét, ha nem kezd vele valamit.

Érdekes módon egyébként én a Vértestvéreket közelebb éreztem magamhoz, mint a szerző előző művét, A férjem feleségét, pedig elviekben azzal kellett volna jobban azonosulnom, de hát ilyen az élet, sose lehet tudni.

A regény váltott szemszögben íródott, nagyrészt a mindenféle komplexusokkal küzdő Alison történetét ismerhetjük meg, aki rajztanárként vállal munkát egy börtönben, ezzel pedig elindít egy olyan láncolatot, amelyre felkészülve ugyan nem volt, de mégis szükséges. Ezáltal ugyanis újraéli a múltbeli eseményeket, s miközben elkezdi szépen lassan feldolgozni, a veszély is egyre közelebb kerül hozzá. És persze itt van nekünk a furcsa Kitty is, aki beszédképtelen és egy otthonban ápolják, emlékei pedig elvesztek, mindössze halvány sejtései vannak, illetve időnként egy-egy benyomás. Aztán egyre több emlék kezd feltörni benne, az olvasó pedig lassanként nekiállhat összerakni a két cselekményszálat, hogy megértsük kik ezek az emberek, miért olyanok amilyenek, és persze: mi történt a múltban, ami ennyire szétzilálta az életüket?

Kifejezetten szimpatikusnak tartom egyébként, hogy Corry olyan kényes témához is bátran mer nyúlni, mint a fogyatékosság kérdése, és nem is óvatoskodva kezeli. Tök érdekes volt belelátni az otthonban lakók életébe, a személyes drámájukba, és azt érezni, hogy az írónő abszolút egyenrangú felekként kezeli őket. Akkor is, ha a könyv bizonyos szereplői nem. Mert bizony hiába van a Vértestvérekben is ennyi klisé módon tipikus pszicho-thrilleres elem, ezáltal mégis kiemelkedik picit a tömegből, méghozzá nem öncélúan.

Így tehát a könyvet bátran tudom ajánlani a műfaj rajongóinak. Nagy csodát nem kell várni, ezzel együtt azonban a Vértestvérek így is egy rendkívül korrekt lélektani thriller, amelyet épp azért szeretünk olvasni, mert pillanatokon belül elveszünk a sztoriban, roppant gördülékeny a stílusa, izgalmasan fordulatos - és picit kiszámítható. Tökéletes választás nem csupán nyaralásra, hanem akkor is, ha egy nehezebb olvasmányunk mellé keresünk valamit, ami ezt némileg feloldja, de mégsem túl „lájtos”.

„A színlelés egy kicsit olyan, mint az alkohol – mondja. – Kis mennyiségben még oké, de ha túlzásba visszük, akkor torzul a látásunk.”

4.5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊