Igen-igen, tudom, hogy még csak február van, de már most ki merem jelenteni: J.D. Barker új regénye az év abszolút kedvencei között is helyet fog kapni. Barkernek eddig minden magyarul megjelent könyvét olvastam – ami mondjuk nem túl sok, ez az 5. regénye (beleértve a Dacre Stokerrel közösen írt Dracult) –, és még nem okozott csalódást. Sőt. Rendkívül üdítő színfolt.
A Szíve helyén sötétség egy fordulatokban gazdag misztikus thriller, elképesztően izgalmas, szerethető karakterekkel, okos cselekményvezetéssel és filmszerűen pörgő, akciódús eseményekkel, ami igencsak megnehezíti az olvasó számára, hogy letegye a könyvet.
A minden szempontból meglehetősen monumentális kötet 1984-ben kezdődik (és nagyrészt a ’80-as, valamint ’90-es években játszódik), több évtized történéseit öleli fel, több mint 700 oldalon keresztül, főszerepben a kisfiúként megismert Jackkel és egy titokzatos kislánnyal, Stellával.
A paranormális elemeket sem
nélkülöző történet stílusosan egy temetőben indul, én pedig bevallom, eleinte
kissé aggódtam, hogy nem lesz-e számomra túl „ijesztő” (amennyire imádom
ugyanis a thriller műfaját, a horrortól legalább annyira ódzkodok). Szerencsére
azonban az én olvasatomban itt nincs szó horrorról, ahogy pedig egyre inkább
kibomlik a történet, úgy érti meg egyre jobban az olvasó is a történtek
misztikus szálát.
A TÖBB SZÁLON FUTÓ REGÉNY ELKÉPESZTŐEN KOMPLEX, SOK-SOK ÉVTIZEDET ÁTFOGÓ, MEGLEHETŐSEN SZÉP SZÁMÚ SZEREPLŐVEL, ÉS MÉGIS: VÉGIG KÖVETHETŐ MARAD, NEM ZAVARODUNK BELE, SŐT, ALIG VÁRJUK, HOGY MÉG MÉLYEBBRE MERÜLHESSÜNK.
Azok a pontösszekötős színezők jutottak eszembe róla, amiket gyerekként nagyon szerettem: eleinte véletlenszerűen elhelyezett, számozott pontokat látunk egy fehér lapon, ahogy azonban elkezdjük őket összekötni – amelynek során néha a legváratlanabb helyeken kapcsolódnak össze a pontok –, végül értelmet nyer az egész, és kirajzolódik előttünk a teljes kép.
Annak ellenére, hogy mindenféle
válogatott borzalmakból itt sincs hiány, elképesztően
jó hangulata van a regénynek, kifejezetten intenzív az atmoszférája,
amelyben jól esik megmerítkezni, és attól a ponttól, hogy igazán beszippantott
(ami nem várat magára túl sokáig, de azért érdemes neki néhány röpke fejezetnyi
időt adni), szinte képtelenek vagyunk elszakadni a történettől.
Na de, száz szónak is egy a vége: a Szíve helyén sötétség újfent megerősített abban, hogy Barker egy nagybetűs ZSENI. De legalábbis egy fantasztikusan jó író.
„Egy egész életet le lehet élni az „egy napon”-ra várva. Kérdezd meg a nagynénédtől, hogy számára elérkezett-e valaha...! – Stella elsimított egy nedves hajtincset az arcából. – Az egész életedet ebben a városban és abban az étteremben fogod tölteni. Sohasem fogsz megmászni egy hegyet sem, és nem fogsz felfedezni egy sötét barlangot sem. Nem fogsz Párizsban sétálni, sőt New Yorkba sem jutsz majd el, abba a hatalmas metropoliszba, ami alig néhány órányira van innen, de ez a távolság egy magadfajta fiú számára leküzdhetetlen. Pislogsz egyet, és amikor kinyitod a szemed, egy pennsylvaniai nyugdíjasotthon egyik hintaszékében fogsz ülni. Megállapítod, hogy az életed elmúlt, és az „egy napon” homályos, távoli délibábbá változott. Ez a város tele van hozzád hasonló emberekkel.”
➯ Még több könyves tartalmat találsz INSTAGRAMon és FACEBOOKon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése