Coco Chanel: a divat királynője, náci kollaboráns, dörzsölt üzletasszony vagy egy egyszerű nő, aki csupán biztonságra vágyott? ✦ Pamela Binnings Ewen: Párizs királynője

Ki volt valójában a titokzatos Coco Chanel, aki megrengette a divat világát? Honnan jött, mi hatott rá, hogyan vészelte át a II. világháborút, miért kémkedett a náciknak, és egyáltalán: mi tette őt azzá, aki? Nos, ezek a kérdések joggal foglalkoztatják az olvasót, aki kezébe veszi a Párizs királynőjét. De vajon megválaszolja-e Pamela  Binnings Ewen életrajzi elemekkel operáló lélektani-történelmi fikciója ezen kérdéseket? Közelebb kerülünk-e annak megértéséhez, hogy ki is volt valójában ez a kétségtelenül óriási hatással bíró, erős nő?

Nos, részben. De mielőtt ennyire előre szaladnék, vizsgáljuk meg a Párizs királynőjét, mint olvasmányélményt.

Gyakran hangoztatom, hogy számomra bizony fontos a borító is, mert hiszem: egy jól eltalált, az adott könyv hangulatát jól kifejező borítóval lesz igazán teljes az élmény. Nem mellékesen pedig, mivel elsőként ezzel „találkozik” a potenciális olvasó, így abban is segítségünkre lehet a borító, hogy az aktuális lelkiállapotunknak, hangulatunknak, kedvünknek, élethelyzetünknek megfelelő olvasmányt válasszunk. A (jó) borító tehát – szerintem – egy olyan „ziccer”, amelyet nem érdemes kihagyni, alábecsülni. A 21. Század Kiadó általában elég erős ezen a fronton, és nincs ez másképp a Párizs királynője esetében sem: hibátlanul sikerült eltalálni a regény melankolikus, szokatlan atmoszféráját – számomra legalábbis pontosan ilyen élmény volt olvasni a történetet.

A furcsa hangulatú regényben fikció keveredik életrajzzal.

PAMELA BINNINGS EWEN ALAPVETŐEN NEM MEGY TÚL MÉLYRE – HA NEM IS A FELSZÍNEN, DE A FELSZÍN KÖZELÉBEN MOZOG (AMI EGYÉBKÉNT NEM BAJ), MÉGSEM SEKÉLYES, BÁR MEGMARAD A KÖNNYEN EMÉSZTHETŐ KATEGÓRIÁNÁL.

Visszatérve a kezdeti kérdésekhez: megtudjuk-e a regényből, hogy ki volt valójában a nő a Coco Chanel név mögött? Nem egészen, ugyanakkor a regény segít árnyalni a képet, engem speciel közelebb vitt ahhoz, hogy – még ha azonosulni nem is feltétlenül tudok vele – megértsem a miérteket azon tettei mögött, amelyekért sokan elítélik.

A regény egyik nagy érdeme az, hogy behoz egy olyan témát, amiről talán kevesebb szó esett, esik: ráirányítja a figyelmet azokra a nőkre, akik a II. világháború idején a náci katonák szeretői voltak. Ezeket a nőket később saját honfitársaik kiáltották ki kollaboránsoknak, és sokuk kegyetlen megtorlások áldozataivá váltak.

Nem célom állást foglalni ebben a kérdésben jelen könyvértékelővel, ahogy a szerző sem óhajtja az olvasó szájába rágni, hogy mit is kéne gondolnia, viszont rámutat arra, hogy – ahogy az életben szinte semmi – ez sem egy „fekete-fehéren” eldönthető vagy megítélhető kérdés. A történelem egy kegyetlen szegletére világít rá, és elgondolkozásra késztet: én vajon mit tettem volna meg a túlélésért, a jóllétemért, a szeretteimért? Meg lehet-e ítélni? El lehet-e ítélni? Azt hiszem, ezekre nem léteznek „helyes” válaszok.

Pamela Binnings Ewen regénye nem lett a kedvencem, nem varázsolt igazán el, nem okozott katarzisélményt. Ugyanakkor jól esett elmerülnöm ebben a szokatlan, lassan hömpölygő történetben, és némi bepillantást nyernem abba, hogy ki az a nő, aki a máig töretlen népszerűségnek örvendő Chanel márkanév mögött állt.

„Ez olyan lecke volt számomra, amit sosem felejtettem el. A munka szabadság. A munka biztonság és függetlenség.”

➯ Még több könyves tartalmat találsz INSTAGRAMon és FACEBOOKon!