6 év, 6 (+1) kevésbé ismert könyv, amit (szerintem) érdemes elolvasni - blogszülinapi különkiadás

Immáron 6. születésnapját ünnepelte a Tíz kicsi könyv blog – tudom, közhely, de tényleg elképesztő, mennyire elszaladt az idő. Tényleg: olyannyira, hogy idén először elfelejtettem a blog születésnapját. Ez mások számára apróságnak tűnhet, azonban számomra nagyon fontos, hiszen alapvetően határozta meg az életem alakulását ez az egyszerű hobbinak indult dolog. Mégis hogyan feledkezhettem meg róla?! Van ebben valami szimbolikus – de ennek fejtegetésével most nem fárasztanék senkit.

Semmiképp sem szerettem volna azonban megemlékezés nélkül hagyni a hatodik születésnapot, így arra gondoltam, ezúttal 6 (+1, mert szeretem a „pluszegyeket”) olyan könyvet mutatok, amelyek talán kevésbé ismertek, ám – a saját szubjektív véleményem alapján – megérdemelnék a nagyobb figyelmet.

A könyvek mindegyikéről írtam már az elmúlt 6 év során valamilyen platformon, vannak köztük frissebb, valamint néhány éves megjelenések is, és arányaiban egész sok „megosztó” darab.

Jó, de mi számít „kevésbé ismertnek”?

Mivel a „kevésbé ismert” eléggé megfoghatatlan fogalom, így kedvenc könyves oldalamat, a Molyt alapul véve a következő kereteket határoztam meg magamnak:

·     a) 50 db értékelés (csillagozás) alatt kell lennie a könyvnek (összehasonlításképpen: a 2019-ben megjelent Ahol a folyami rákok énekelnek a bejegyzés írásának pillanatában éppen 2800 db értékelésnél jár)

·      b) legkésőbb 2021-es megjelenés lehet, ebben az esetben azonban maximum 10 értékelés (csillagozás) lehet a könyvön

Ééés egy fontos disclaimer még mielőtt belecsapunk (már persze, ha nem görgettél még a könyvek listájához):

Nem azért választottam kevésbé ismert könyveket, mert bármi problémám lenne a népszerű, csapból-is-az-folyik típusú könyvekkel. Sőt: kifejezetten károsnak tartom azt a hozzáállást, amely szerint „gáz” vagy bármilyen okból nem oké, ha – kizárólag vagy nagyrészt – ilyesmiket olvasol, mert akkor csak a csordaszellemet követed és nincs önálló véleményed. Ez véleményem szerint nettó hülyeség. Egyrészt hadd olvasson már mindenki azt, amihez kedve van, az irodalomszeretet nem egy kultúrvetélkedő, másrészt az olvasás egyik szépsége – szerintem – éppen abban rejlik, hogy ugyanaz a könyv, ugyanaz a történet is legalább annyira sokféle személyes olvasatot rejt, ahányan vagyunk.

A gyűjtésem egyedüli oka tehát csupán az, hogy picit ráirányítsam a figyelmet néhány olyan könyvre is, amely talán kevésbé került reflektorfénybe, ám – szerintem – megérdemelné.

Egy kis kitekintés még itt – most már tényleg lassan rátérünk a könyvekre is:

Nem tudom, létezik-e erre magyar kifejezés, én is csak nemrégiben hallottam először a gatekeeping jelenségéről, amelyet az Urban Dictionary eképp definiál: „When someone takes it upon themselves to decide who does or does not have access or rights to a community or identity.” Csapnivaló fordító lennék, így nem kísérlem meg lefordítani a definíciót, de a gatekeeping röviden azt a jelenséget takarja, amikor emberek önhatalmúlag döntenek arról, hogy valaki lehet-e például egy közösség tagja. (Irodalmi példánál maradva: mondjuk valaki, aki kizárólag klasszikus szépirodalmat olvas, úgy dönt, illetve – kimondva vagy kimondatlanul – azt az üzenetet közvetíti, hogy te nem mondhatod magadról, hogy VALÓDI irodalomszerető vagy, hiszen teszem azt, csak krimiket olvasol például.)

Ezt rendkívül romboló hozzáállásnak tartom, ezért ismét megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam: az irodalomszeretet nem kiváltság és nem feltételhez kötött. Az irodalom, a könyvek világa mindenkié.

Már megint elkalandoztam, de egyszerűen ki akart törni belőlem ez a felvezetés. Most már azonban TÉNYLEG hozom is az említett könyveket, amelyek ugyancsak a szubjektív véleményem alapján kerültek bele ebbe a listába.

[1] Laura Ruby: Bone Gap

A mágikus realizmus és a meglehetősen elvont, misztikus ifjúsági irodalom találkozása

Megjelenés éve: 2016

Értékelések száma a Molyon: 20 db

A Tíz kicsi könyv indulásának évében jelent meg és került elém a Bone Gap, amely kétségtelenül egy nagy olvasási komfortzóna-kilépés volt számomra. Fogalmam sem volt, mit várjak a regénytől, csak azt tudtam, hogy éppen véget ért egy kapcsolatom, ami rendesen földhöz vágott, és szükségem volt valami furcsán varázslatosra, ami kiragad a mindennapokból és elvisz egy szokatlan álomvilágba.

Na, a Bone Gap pontosan ezt nyújtotta akkor számomra (ma fogalmam sincs, mit nyújtana, lehet, hogy megér majd egy újraolvasást). Túl sok dologra nem emlékszem a könyvből, arra azonban igen, hogy nagyon szerettem olvasni, iszonyat sokat segített nekem, és persze: azok a varázslatos hangulatok...

forrás: Igor Karimov / Unsplash

A Bone Gapben Laura Ruby egy különleges hangulatú amerikai kisvárosba kalauzolja az olvasót, ahol mintha mindig túl erősen sütne a nap, mindenütt kukorica terem és lágy szellő fúj, amely egyszerre idilli és mégis ijesztő susogással jár át mindent. Az egész könyv emiatt valahogy egyszerre keltett bennem amolyan álmos hatást, és mégis annyira telítve van feszültséggel, hogy szinte a bőrömön éreztem, ahogy szikrázik. Bone Gap, a történet, maga a könyv, minden. Nagyon jó emlék visszagondolni rá.

 

[2] Anna Onichimowska: A világ tíz égtája

Sorsok a világ körül – tizenöt évesek szemével

Megjelenés éve: 2018

Értékelések száma a Molyon: 10 db

A világ tíz égtája egy igazi „táskábadobálós” novellagyűjtemény, ahogy azt a címe is sugallja, tíz rövidke történetet találunk benne a világ különböző tájain élő tinédzserekről. A könyvet Magyarországon élő, kétnyelvű tinédzserek fordították – mindegyik történetet más(ok), amitől valahogy még szerethetőbbé válik az egész.

Izgalmas elolvasni a különböző kultúrákból származó fiatalok történeteit, és megfigyelni, hogy mennyire különböző dolgok jelentik számukra a mindennapi kihívásokat. A történetek jól rámutatnak egyrészről arra, hogy mennyire univerzális oldalai vannak a „tinédzserségnek”, másrészt arra is, hogy mennyire sokfélék lehetnek a sorsok, mégis, mindenkinek a maga „csomagja” a legnehezebb.

forrás: Amir Hosseini / Unsplash

Ugyan a novellák színvonalát eltérőnek éreztem - a többség nagyon korrekt, de találtam pár kifejezetten ütőset is, ugyanakkor egy-kettő számomra kissé semmitmondóra sikeredett -, összességében azonban  tetszettek, és egészében szemlélve úgy éreztem, egy kerek egészet alkotnak. Kicsit olyan ez, mintha egy festményt nagyon részleteiben akarnék szemlélni: nem fog minden részlete tetszeni, lesz, amit ilyen közelségből nem is egészen értek, míg egy másik részlete valami miatt jobban megfog, de a lényeg, hogy ha egészében, távolabbról szemlélem, mit ad nekem. Tetszett, amit A világ tíz égtája adott.

 

[3] Katja Pantzar: Sisu és én

Az én-megtalálás léleksimogató könyve

Megjelenés éve: 2018

Értékelések száma a Molyon: 40 db

Valamiért szeretek időnként számomra szimpatikus „életmód könyveket” olvasni, még akkor is, ha nem tervezek életmódváltást. Ugyanakkor egy-egy ilyen kötetben olykor-olykor találok egy-egy olyan gondolatot, ami valahogy, észrevétlenül beépül az életembe. És jó. A Sisu és én azt hiszem, azért tetszett ennyire, mert elég izgalmas egyvelege a „klasszikus”, kissé talán közhelyes, ugyanakkor nem semmitmondó életmód könyveknek és a személyes élettörténeteknek. Örültem, hogy nem egy távoli szakértő osztja az okosságokat, hanem a szerző mesél a saját életéről, és arról, hogy számára mi jelentette ezt a kissé megfoghatatlan dolgot, az életmódváltást.

forrás: Brian Beckwith / Unsplash

Alapvetően tehát a Kanadából néhány éve Finnországba költözött szerző, Katja Pantzar meséli el személyes történetén keresztül, hogy mit jelent számára, illetve általában a finnek számára a sisu jelenség, és hogyan változtatta meg az életét. Mindezt rettentő szimpatikus stílusban teszi, így nagyon szerethetővé válik ő is, illetve a sisu is. Katja Pantzar őszintén felfedi, hogy milyen mentális és fizikai problémákkal szembesül(t), milyen változtatásokra kényszerült rá, és mindez mekkora pálfordulást jelentett, miközben valahogy mégsem: hiszen annyira természetesnek tűnt. És valami ilyesmiben áll a sisu lényege – amit a könyv nagyon ügyesen bemutat -, hogy nem a drasztikus diéták és hirtelen fitneszguruvá válás jelenti a megoldást, ha valami nem oké. A sisu lényege az apróságokban rejlik, a hozzáállásban, alapvetően nem abban, hogy mit csökkentesz az életedben, hanem milyen pozitívumokat növelsz, vagy emelsz be, amely egyúttal észrevétlenül, természetes módon alapozza meg az élethez való hozzáállásodat.

Számomra a Sisu és én igazi komfortkönyv, amit nagyon jó érzés volt olvasni, és jó érzéseket idéz fel bennem most, több mint 3 év után is.

 

[4] Elizabeth Macneal: Babák városa

Művészet, megszállottság, világkiállítás, vajas brandy és VOMBATOK a viktoriánus Londonban

Megjelenés éve: 2019

Értékelések száma a Molyon: 28 db

Jelen válogatásom talán legmegosztóbb könyve kétségtelenül a Babák városa. Én e-l-k-é-p-e-s-z-t-ő-e-n imádtam, de tudom, hogy sokan meg egyenesen falra másznak tőle. Tök érdekes ez, mindenesetre naná, hogy a listán a helye.

forrás: Annie Spratt / Unsplash

Művészet, megszállottság, világkiállítás, vajas brandy és vombatok (VOMBATOK!) a viktoriánus Londonban. Ez néhány szóban a Babák városa. Baljós és némileg morbid hangulatával zseniálisan passzol az őszi-téli időszakhoz (vagy igazából bármilyen időszakhoz, ha ehhez a hangulathoz támadna kedved). Elmélyülést igénylő, valóban az érzékekre ható, lassan hömpölygő történet. Forró fűszeres tea mellé, ráérős bekuckózáshoz ajánlom elsősorban, amikor minden figyelmedet neki tudod szentelni, amikor röpke megmerítkezés helyett valóban mélyre merülnél egy történetben.

És azt mondtam már, hogy van benne egy Gunievere nevű VOMBAT? IMÁDOM.

 

[5] Sissel-Jo Gazan: Tintagomba

Kulturális és lélektani nagyutazás a dán street art kultúrán keresztül, lenyűgöző felnövéstörténetbe csomagolva

Megjelenés éve: 2020

Értékelések száma a Molyon: 45 db

És íme, a regény, amit TÉNYLEG nem győzök eleget ajánlani, mert egyszerűen baromi jó! Elképesztően zseniális, annyi réteggel, hogy az nem igaz. Szóval, azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy 2020 egyik legnagyobb meglepetése számomra egyértelműen a Tintagomba volt. Amikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt, hogy mennyire zseniális regénybe fogok pillanatokon belül belecsöppenni.

A könyv egy egészen különleges, évtizedeket felölelő kulturális és lélektani nagyutazás története, amelynek során figyelemmel kísérhettem, ahogy egy lány nővé érik, a dán street art kultúra és a különböző politikai ideológiák pedig összefonódnak. Ez már így önmagában is roppant érdekes koncepció, mindezek mellett azonban még családi titkoknak is a nyomába eredtem, nem mellesleg pedig a gombák (bizony!) is fontos szerepet töltenek be a regényben, egyfajta keretet adva a történetnek.

forrás: Matthieu Comoy / Unsplash

A ’80-as évek graffiti kultúrája, hippik és házfoglalók, szélsőséges bal- és jobboldali ideológiák, generációkon átívelő családi titkok és traumák, barátságok, szerelmek, útkeresés, sok-sok gomba, a művészet ereje, az időn és téren átívelő eszmék örökérvényűsége, és persze: a szabad élet utáni mérhetetlen vágy. Ez mind a Tintagomba. Elképesztően sokszínű és összetett – mint maga az élet.

 

[6] Marcin Wicha: Amit nem dobtam ki

Tárgyak, amik utánunk maradnak – avagy egy szentimentalizmustól mentes búcsú története

Megjelenés éve: 2021

Értékelések száma a Molyon: 6 db

Emlékek, tárgyak, történetek, búcsú, gyász. És sok-sok könyves utalás.

Marcin Wicha kötete egészen szokatlan hangulatú. Voltaképp egy visszaemlékezős-anekdotázós búcsú az elbeszélő édesanyjától, az utána maradt tárgyak tükrében. Mégis: az érzelmek mellett megfér benne a humor, amitől nem válik elviselhetetlenül súlyossá, és amitől még őszintébb és szerethetőbb a könyv.

forrás: Michaela Murphy / Unsplash

Az Amit nem dobtam ki váratlan meglepetést tartogatott számomra: igazából nem vártam tőle sokat, felkészültem arra, hogy egy picit azért belehal a lelkem. Valójában azonban meglepően sokat adott – anélkül, hogy igazán megtaposta volna a lelkem. Szokatlan, de jó.

 

[+1] Louise Rachel Snyder: Láthatatlan sérülések

A családon belüli és kapcsolati erőszakról közérthetően

Megjelenés éve: 2020

Értékelések száma a Molyon: 3 db

„Pluszegyként” pedig úgy éreztem, Louise Rachel Snyder hiánypótló kötetét sem hagyhatom le a listáról.

Rachel Louise Snyder rendkívül alapos tényirodalmi műve elsősorban szemléletformáló, és az egyik legjobb dolog benne az, hogy TÉNYLEG mindenkinek, mindenkihez szól: egyáltalán nem csupán szakmabelieknek, hanem abszolút a széles közönségnek.

A szerző – aki egyébként a New Yorker, a The New York Times, a The Washington Post, a Huffington Post és még számtalan amerikai lap újságírója – rendkívül olvasmányos stílusban, nagyon is közérthetően, és ami nagyon fontos: összefüggéseiben mutatja be a családon belüli erőszak területét. Elsősorban ugyan az amerikai rendszer szempontjából (ami azért lényegesen más, mint mondjuk a magyarországi rendszer), ám magáról a bántalmazás dinamikájáról is rengeteget elárulnak a bemutatott esetek. Nem csupán egészen közelről, szinte nagyító alatt vizsgálja meg a bántalmazást, hanem egészen eltávolodva is, rámutatva arra, hogy miként függ össze az erőszak-kultúrával, a toxikus maszkulinitással és még számtalan dologgal.

forrás: Ehimetalor Akhere Unuabona / Unsplash

Úgy korrekt azonban, hogy elmondjam, vegyes érzéseim vannak a könyv kapcsán, ugyanis a magyar kiadás enyhén szólva is hagy maga után kívánnivalót: némileg összecsapott lett, indokolatlanul sok elütéssel, rosszul elválasztott szavakkal, sor közepén félbehagyott mondatokkal, helyenként nem a legjobb fordítással. Ám annak ellenére, hogy ezek bosszantóak tudnak lenni, mégis is azt mondom, hogy nagyon is érdemes elolvasni a könyvet – sőt: szívem szerint mindenkinek a kezébe nyomnám. Mert valamilyen módon – ha csupán közvetetten is – mindannyiunkat érint a téma. Talán mélyebben is, mint gondolnánk.

➯ Még több könyves tartalmat találsz INSTAGRAMon és FACEBOOKon!