Vajon gondoltam-e volna, hogy egy kortárs magyar szerző lesz az, aki képes elérni, hogy beleszeressek egy olyan könyvbe, amely túlcsordul a finom módon klasszikus, egészen lágy romantikától? Hát dehogy gondoltam volna, és még most is nehezen hiszem el. Márpedig így történt.
Mörk Leonóra ugyanis elképesztően finoman szövi a történet szálait, amely egyszerre romantikus, fájdalmas, kedves, és humoros, miközben végigkövethetjük, ahogy a távoli múlt és a jelen szálai szép lassan összeérnek.
TERJEDELMÉHEZ KÉPEST RENGETEG „NAGY IGAZSÁGOT” TARTALMAZ EZ A KÜLÖNÖS HANGULATÚ REGÉNY.
Tudom, tudom, nem szép dolog, de az a helyzet, hogy általában tartok a kortárs magyar szerzők könyveitől. Ennek az az egyszerű oka, hogy (korlátozott) tapasztalataim szerint sokan hajlamosak egyik vagy másik végletbe esni: vagy szélsőségesen túltolják az alternatív vonalat, és ember legyen a talpán, aki kihámozza, hogy mégis mit akarnak mondani a túlzásba vitt álszépirodalmi stílussal, vagy az alapvető irodalmi igényességet áldozzák fel a szórakoztatás oltárán. Emiatt bevallom, némileg félve nyúlok kortárs magyar könyvekhez, pedig időnként igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni - és azt hiszem, joggal mondhatom, hogy Mörk Leonóra Ködkirálynője is ezen gyöngyszemek közé tartozik, ugyanis remekül sikerült ráéreznie az ideális egyensúlyra.
A KÖDKIRÁLYNŐ UGYANIS SZÉPIRODALMI MÓDON IGÉNYES, A MAGAMFAJTA ÁLMODOZÓ, DE MÉG VÉLETLENÜL SEM „ROMANTIKUS” LÉLEK SZÁMÁRA PONT KELLŐ MÉRTÉKBEN LÍRAI, MÉGIS VAN TÖRTÉNETE, AMELYET RÁADÁSUL ÉRTHETŐ ÉS ÉLVEZETES MÓDON KÉPES ÁTADNI: IDŐNKÉNT HUMORRAL, MÁSKOR SZOMORÚSÁGGAL FŰSZEREZVE.
Alapvetően két különböző, majd lassanként összeérő szálon fut a cselekmény. Egyrészről megismerhetünk az 1700-as évek végén egy különleges fiatal lányt, aki különösen vonzódott a mesékhez, másrészről pedig napjainkban egy ötvenéves nyelvtanárt, Krisztát, aki úgy érzi, „ki kell vonulnia a világból”, ezért mindent hátrahagyva elvonul egy kolostorba a Türingiai-erdő közepén. Charlotte és Kriszta történetében látszólag nincs a világon semmi közös, de Mörk Leonóra szép lassan felfedi előttünk, hogy bizony tévedésben élünk.
Még talán azt is megkockáztatom, hogy hangulatában, stílusában némileg Jessie Burton Múzsájára emlékeztetett valamicskét – és tekintve, hogy i-m-á-d-o-m Burton könyveit, ez nagyon jól esett a kis lelkemnek.
MEGRÖGZÖTT BORÍTÓMÁNIÁSKÉNT PEDIG TERMÉSZETESEN NEM MEHETEK EL SZÓ NÉLKÜL A BORÍTÓ MELLETT SEM (NAGY NORBERT TERVE), AMELY NEM CSUPÁN CSODASZÉP, DE AMI SOKKAL FONTOSABB: REMEKÜL PASSZOL A TÖRTÉNET HANGULATÁHOZ IS.
Összességében tehát igazi meglepetés volt számomra a Ködkirálynő, álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. Én pedig ezentúl nem csupán Mörk Leonóra munkásságát fogom aktívabban figyelemmel kísérni, de azt hiszem, igyekszem némileg nagyobb bizalmat megszavazni úgy általában is a kortárs magyar szerzőknek.
„...kevés annál kínzóbb állapotot tudok elképzelni, mint ha nem élhetnék önazonosan.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése