Mára egy nem akármilyen interjúval készültem: a Federation of Soft néven alkotó Linka Zsuzsi és Markó Áron által megálmodott Soft Opening című izgalmas könyvük kapcsán a szerzőpárossal beszélgettem - nem is annyira gyerekmesékről, duci és éhes állatokról, könyves Kickstarter kampányról, valamint arról, hogy tulajdonképpen miért is érezték úgy, hogy egy teljesen szokatlan mesekönyvet kell alkotniuk.
A Soft Opening egy küllemében sem mindennapi „mesekönyv”, és nem csupán borítója szokatlan - belelapozva a könyvbe sem csalódunk, az igazi meglepetések csak most kezdődnek: UV-tintával elrejtett részletek (amelyeket a könyvhöz járó UV-lámpával fedhetünk fel), a kiadványhoz összeállított soundtrack, megdöbbentően igényes szöveg, és számtalan apró, humoros részlet, amelynek jó részét kifejezetten felnőttként tudjuk értékelni.
És az aprólékos kidolgozottságot tényleg komolyan kell venni: a könyv szereplői, a kedves kis duci állatkák már az öltözködéssel sem viccelnek, ha figyelmesek vagyunk felfedezhetünk rajtuk olyan kultikus cipőket, mint az Adidas Stan Smith modellje, vagy épp a Birkenstock papucsok. Az alábbi interjúból – amelyben Zsuzsi és Áron, azaz a Soft Opening megálmodói egy halom érdekességet osztanak meg szokatlan, ugyanakkor kifejezetten szórakoztató könyvük kapcsán – többek között az is kiderül, hogy még Hieronymus Bosch egyik festménye is felbukkan az egyik oldalon…
Ha kíváncsiak vagytok egy némileg szarkasztikus, popkulturális utalásokkal gazdagon tűzdelt gyerek-/felnőttkönyv hibridre, csekkoljátok az interjút.
Hogyan született meg ennek a meglehetősen szokatlan gyerekkönyvnek az ötlete? Egyáltalán tényleg gyerekkönyv ez?
Áron: Joggal merült fel benned a kérdés, hogy gyerekkönyvről beszélünk-e egyáltalán. Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan micsoda. Nekem ez a könyv elsősorban Zsuzsi illusztrációiról szól, eköré épült a történet, voltaképp erre rakódott minden egyéb. Ugyanakkor Zsuzsi illusztrációi nem kimondottan gyerekeknek szólnak, sokkal inkább amolyan szofisztikált felnőtt tartalom. Úgyhogy azt hiszem, számomra annyira nem gyerekkönyv.
Zsuzsi: Az, hogy ez a könyv felnőtteknek is szól, már a legelején eldöntött volt, pont amiatt, mert ismerősök, rokonok mesélték, hogy mennyire unalmas mesekönyvek vannak, és felnőttként időnként szinte tortúrának élik meg a meseolvasást. Ugyanakkor nagyon szoktak örülni akkor, amikor találnak egy-egy olyan részletet a szövegben vagy az illusztrációban, ami kifejezetten felnőtteknek szól.
Akkor jól értelmeztem, hogy ez a könyv legalább annyira szól felnőtteknek – ha nem jobban –, mint gyerekeknek. Én magamban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy van egyfajta „társadalomkritikus Tesz-Vesz város” hangulata.
Zs.: A Tesz-Vesz város tagadhatatlan inspirációt jelentett, én ezen nőttem fel. Még olvasni se tudtam, de már mondogattam magamban a sztorikat. Úgyhogy igen, ez elég tudatos volt részünkről. A történet nyilvánvalóan egy mese, tehát szerintem mind az illusztráció, mind a sztori gyerekeknek is szól, de reméljük, hogy nem csak az általunk célcsoportnak kitűzött 6-8 éves korosztály tudja élvezni a könyvet, hanem bőven alatta és felette is.
Á.: Bennem akkor született meg egy nagyon erős motiváció, amikor egyszer utaztunk valahova vidékre, és az unokatesóim – akik 4-6 évesek – ültek az autóban, a nagybátyám meg mesélt nekik, én pedig arra emlékszem, hogy egyszerűen kifolyt az agyam. Mintha totál hülyének néznék a gyerekeket. Ez nem jó irány, mert én mindig azt látom, hogy a gyerekek valójában azt élvezik, ami inkább „felnőtt program”, nem véletlenül másolják a szüleiket.
ARRA GONDOLTAM, HOGY EZ ÍGY NAGYON NEM OKÉ, EZT LEHETNE MÁSKÉPP, JOBBAN. MERT MIÉRT NE ÉLVEZHETNÉM ÉN IS A MESÉKET?
Markó Áron // fotó: Tóth Martin |
Sokszor érzem azt - tisztelet a kivételnek -, hogy a mesék nagyon leereszkedőek, bugyuták. Mi ennek próbálunk ellene menni: legyen a szöveg, ha nem is irodalmi értékű, de legalább igényes. Az illusztráció a szöveg mellett párhuzamosan fut, és így rétegződik tulajdonképpen az is, hogy kinek mit szeretnénk mondani. Vannak részek, amik egyértelműen a gyerekekhez szólnak – ha az ő szemszögükből nézzük, ez egy egyszerű állatmese tanulsággal, személyiségfejlődéssel, tehát csupa olyan klasszikus elemmel, amihez könnyedén tudnak kapcsolódni. A szülőknek pedig próbáltunk rengeteg apró popkulturális utalást és jópofa kis részletet elrejteni.
„Teszteltétek” már gyerekeken is a könyvet?
Á.: Nem akartuk „túltesztelni”, az volt a munkamódszerünk, hogy megcsináljuk, ahogy tudjuk (Zsuzsi közbeszúrása: „kicsit öntörvényűen”), és ha működik, akkor jó, ha nem, akkor meg megszívtuk. Mi azért nem vagyunk egy Disney, csak egy kétfős „hadsereg”, tehát az nem fért bele, hogy ezer ponton tesztelgessük, hogy működik-e a dolog.
Zs.: De egyébként igen, még mielőtt elkészült volna a fordítás, teszteltük a sztorit. Angol szöveggel még nem, sajnos híján voltunk a tesztcsoportnak.
Ha már szóba került: magyarul is elérhető (lesz) a könyv, vagy csak angolul?
Zs.: Egyelőre csak angolul.
Á.: Én úgy fogalmaznék, hogy ez jelenleg inkább csak egy vágyunk. Az a baj ezzel, hogy ez egy elég bonyolult és drága gyártási technika – ugyanis nem digitálisan nyomjuk, hanem ofszet -, amiből a minimum az 500 példány, úgyhogy ha meg tudunk győzni 500 embert, hogy fizessen érte nem annyira kevés pénzt, akkor igen.
minden oldalon találunk rejtett részleteket - kulisszatitkokat, háttérinfókat, megjegyzéseket -, amelyeket a könyvhöz mellékelt UV-lámpával fedhetünk fel |
Ezek szerint nem is magyar a célcsoportotok elsősorban.
Zs.: Leginkább az angolszász nyelvterületen élők jelentik számunkra a célcsoportot, de ez csak azért alakult így mert mi most kimondottan a Kickstarterre készültünk, és ott az angol az anyanyelv. A magyar nyelvű verzió is tök jó lenne, tervben is van a dolog, de egyszerre csak egy dologra próbálunk fókuszálni. Ha ennek vége, kiszállítottuk az összes könyvet, akkor leülünk, veszünk egy nagy levegőt és kitaláljuk, hogyan tovább.
Á.: Mi alapvetően nem értünk a disztribúcióhoz, a magyar könyvpiachoz, de amit hallottunk róla, az alapján úgy tűnik, hogy ez egy elég nehéz terep. Ezzel együtt nagyon szeretnénk, ha meg tudna jelenni magyarul is, és ha tudunk találni erre egy jó megoldást, akkor bele is fogunk vágni.
És hogy álltok jelenleg a Kickstarter projekttel, mennyire közeli a kitűzött cél?
Zs.: Jelenleg 65%-nál járunk, és még 40 nap van hátra a kampányból (megj: az interjú okt. 15-én készült), de biztosak vagyunk benne, hogy sikerülni fog. Egyébként azt látjuk, hogy akihez elér, attól pozitív a visszajelzés.
Á.: Kétezren nézték meg a videónkat, és most van 120 támogatónk, ami azt jelenti, hogy a videót megnéző emberek több, mint 5%-a beszáll a projektbe, ami baromi jó.
Hogy nézett ki a munkamegosztás, melyikőtök miért felelt a könyv kapcsán?
Zs.: Én illusztráltam (Áron közbeszól: „ez nem igaz, mert én színeztem ki az egyik salátát”), a koncepciót pedig közösen találtuk ki. Az volt a kiindulás, hogy legyen egy vombat, aki mindig éhes. Eszegessen itt-ott-amott, keressen társakat. Ennek során valójában jobbá teszi a többi kisállatka életét is, és ez az üzenete is a könyvnek: hogy mindenki megtalálhatja a maga helyét, ahol ki tud teljesedni. A történetet Áron írta meg - ami szinte a nyomtatásba kerülésig folyamatosan csiszolódott -, majd egy anyanyelvi műfordító fordította angolra.
Á.: Egyébként az egésznek úgy alakult ki a struktúrája, hogy Zsuzsi vizuális világa már megvolt - ezt a szűk baráti körben elég sokan szeretjük és nagyra tartjuk -, amit alapvetően a puha, kissé duci, éhes, szomorkás állatok jelentik.
Zs.: Ebbe a könyvbe mondjuk meglepően sok vidám állat került.
Á.: De ha Zsuzsin múlt volna, akkor sokkal több szomorú és éhes állat kerül bele. Visszatérve, a történet aköré kezdett épülni, hogy Zsuzsinak van ez a típusú vizuális világa,
A KÉRDÉS VISZONT AZ VOLT, HOGY HOGY CSINÁLSZ EGY KÖNYVET – AMINEK VAN IS ÉRTELME - SZOMORÚ ÉS ÉHES ÁLLATOKRÓL? ÉS AKKOR KITALÁLTUK, HOGY JÓ, HÁT, HA ÉHESEK, AKKOR VALAHOGY MEG KÉNE ŐKET ETETNI, ÉS AKKOR LEHETNEK ÉPPEN SZOMORÚAK IS, HA UTÁNA BOLDOGOK LESZNEK. INNEN JÖTT AZ, HOGY OLYAN ÁLLATOK VANNAK BENNE, AKIK JÓK VALAMIBEN, ÉS VÉGÜL MEGTALÁLJÁK A HELYÜKET, ÍGY EZEK A SZOMORÚ-BOLDOG ELLENTÉTEK MEG TUDNAK JELENNI.
Zs.: Ez egyébként egy meglehetősen hosszú folyamat volt, mert nagyon aprólékos vagyok, szeretek mindenféle apró részletet elrejteni, és komplett kutatómunkát végzek minden ruhadarabnál.
Á.: Ez így van, a vombat gardróbjában gyakorlatilag minden egyes ruhadarab megrendelhető valahonnan az internetről. (*nevet*) Szóval Zsuzsi elkezdett rajzolni, én elkezdtem írni a történetet, és ez voltaképp egy oda-vissza ható folyamat volt, tehát még a munkamódszerünk sem követte a megszokott struktúrát, a legtöbb mesekönyv esetében ugyanis az író megírja a történetet, ezt követően pedig az illusztrátor leillusztrálja. Nálunk ez egy fej-fej mellett haladó folyamat volt, miközben folyamatosan visszajelzéseket adtunk egymásnak, amolyan pingpong szerűen. Az egész történet nagyjából 2 év alatt alakult ki. Egyébként gyerekkönyvet írni szörnyű, bár ezt nem tudom, hogy le kell-e írnod (megj.: leírtam), legalábbis nekem pokol volt, mert azt hiszem, bármilyen szöveget egyszerűbb írni, mint valamit a gyerekeknek és felnőtteknek is szánsz egyszerre. Túl vékony a madzag, amin egyensúlyozni kell.
Van kedvenc oldalatok a könyvből?
Zs.: Igazából nem is egy van. Áron inkább azokat szereti, amiknek homogén a háttere, és ikonszerűen lebegnek, én meg a cizellált hátterűeket szeretem jobban, csempékkel, téglákkal, hasonlókkal. Én kifejezetten szeretem a rókás-alpakás képet, aminek az az érdekessége, hogy egyáltalán nem kapcsolódik a történethez, inkább egyfajta kitekintés, de annyira tetszett, hogy muszáj volt belerakni. Illetve a következő oldalon lévő vízilovas kép is közel áll hozzám. Ez az az oldal, amiből megtudjuk, hogy a porszívó ügynökként dolgozó vízilónak van egy nagyon szomorú élete, a háttérben pedig Boschnak a Poklából láthatunk egy részletet a falon.
Á.: Ebben az oldalban is az az érdekes, hogy iszonyatosan sok apró részlete van, ami számunkra nagyon mókás, de valószínűleg sosem fogja megtudni senki, hogy miről van szó. De hogy mondjunk egy példát, amit így a te olvasóid fognak elsőként megtudni: a háttérben a Bosch kép mellett látható kettő darab leopárdos fotó is, és kérdeztem Zsuzsitól, hogy miért pont leopárdok vannak a falon, mire azt mondta, hogy azért, mert a leopárd a víziló legfontosabb természetes ellensége, aminél elkezdtem röhögni, és persze lecsekkoltuk a Googlen, és hát kiderült, hogy természetesen ez nem így van, de ettől függetlenül ez a részlet benne maradt. Ennek a vízilónak a leopárd a legfontosabb természetes ellensége.
Zs.: Voltaképp ezzel akartam hangsúlyozni, hogy milyen szomorú volt az ő előző élete, hogy az ellenségeihez kell elmennie porszívót árulni. Áron, neked van kedvenc illusztrációd?
Zsuzsi épp a porszívó ügynökként dolgozó vízilovat mutatja be, háttérben Bosch festményével és a leopárdokkal // fotó: Tóth Martin |
Á.: A fekete-fehér oldal például eléggé zseniális.
SZERINTEM ELÉG JÓ KONTRASZT, HOGY EGY SZÍNES MESEKÖNYVBEN EGYSZER CSAK OTT EGY FEKETE-FEHÉR OLDAL, AMI EGY NAGYON FINOM VIZUÁLIS JELZÉS. ITT ARRÓL VAN SZÓ, HOGY WALTER – A VOMBAT – MEGÉRKEZIK A HIVATALBA, ÉS UGYE TUDJUK, HOGY A HIVATAL, AZ EGY RETTENETES, SZÖRNYŰSÉGES HELY, ÉS A KÖNYV MÉLYPONTJA, MÁR HA VAN ILYEN EGY GYEREKKÖNYVBEN - EBBEN PONT VAN -, AZ EGY FEKETE-FEHÉR ILLUSZTRÁCIÓT KAP.
Amikor ezt kitaláltuk, az például abszolút egy „aha-élmény” volt, és ez később nagy hatással volt a szövegre is.
Zs.: Illetve itt tetten érhető az is, hogy rengetegszer magamat rejtem el az illusztrációkban, itt például teljesen azonosulok ezzel a tacskóval, én is hasonló cuccokat hordok (Áron közbevetése: „a tacskó táskáján például tiny dogs for great causes felirat látható”), és még a cipőnk is ugyanolyan.
az ominózus tacskólány - aki valójában Zsuzsit testesíti meg - azon a bizonyos fekete-fehér oldalon // fotó: Tóth Martin |
Zsuzsi és Áron minden eladott könyv után 1 euroval támogatja az UNICEF munkáját. A projektről bővebben ˃˃itt˂˂ találtok infókat.
Interjú fotók: Tóth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése