Tényleg nem merjük lekapcsolni a lámpát a könyv után? ✦ Shari Lapena: Karnyújtásnyira a gonosztól

Elképesztő mennyiségben ontják magukból a kiadók az újabb és újabb thrillereket – nem véletlenül: a krimik és thrillerek ugyanis még mindig az olvasók nagy kedvencei. Ennek én speciel csak örülök, ugyanakkor egyrészről könnyű elveszni a hatalmas kínálatban, másrészről - éppen ezért - tényleg nagyon nehéz valóban izzadságszagmentesen újat mutatni a műfajban.

A Karnyújtásnyira a gonosztól egy frissebb megjelenés, amely a fülszövege alapján annyira tucatthrillernek tűnik, hogy muszáj volt megnéznem: vajon mit tud a szerző kihozni egy olyan történetből, amelyet már rengetegen feldolgoztak, méghozzá egy olyan korban, amikor ha nem nyújtasz valóban kiemelkedőt, mehetsz is a thrillersüllyesztőbe?

De kezdjük az elején: vajon miért mondom, hogy a fülszöveg alapján tucatthrillernek tűnik? Mert a sztori nagyon ismerős, napjainkban iszonyat népszerűségnek örvend a domestic thriller műfaja (amire nem tudom, hogy létezik-e magyar kifejezés, én valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy családon belüli/közeli ismerősök, hozzátartozók közötti thriller, tipikus példa rá a Holtodiglan vagy a Zárt ajtók mögött), ez pedig látszólag minden klisé elemet felvonultat a kategóriában:

ADOTT EGY KEDVES, JÓMÓDÚ HÁZASPÁR, MINDENKI BOLDOG, AZ ÉLET SZÉP. AZONBAN A FELESÉG AUTÓBALESETET SZENVED, ÉS ELVESZTI AZ EMLÉKEIT, MIKÖZBEN EGYRE TÖBB GYANÚS DOLOG KERÜL ELŐ, A NŐT PEDIG VÉGÜL GYILKOSSÁGGAL VÁDOLJÁK MEG. DE MI TÖRTÉNT VALÓJÁBAN?

A spoilerezés elkerülése végett nem is ecsetelném tovább a történetet, lényeg a lényeg: végigkövethetjük a házaspár gondolatait, dilemmáit, valamint a szomszéd és legjobb barátnő is képbe kerül, aki árnyalja a képet. De vajon kinek lehet hinni?

Talán már érzitek, hogy miért mondom, hogy egy nagyon tipikus domestic thrillerrel van dolgunk, ami nem feltétlenül baj, hiszen úgy gondolom, hogy egy sablonos alapsztoriból kihozni valami izgalmasat és újszerűt, igazán nagy kihívás. Egy baj van csak: véleményem szerint Shari Lapena nem nőtt fel ehhez a feladathoz, és a látszat végül nem csalt – a végeredmény mégiscsak egy tucatthriller lett.

A KONCEPCIÓ ÉS A MEGVALÓSÍTÁS SAJNOS HARMATGYENGÉRE SIKEREDETT. NEM, ROSSZNAK NEM ROSSZ, DE JÓNAK SEM MONDANÁM. SZÁMOMRA HIÁNYOZTAK A FORDULATOK, A FESZÜLTSÉG, ALAPVETŐEN KISZÁMÍTHATÓNAK ÉREZTEM.

A szerző nem bontja ki kellően a karaktereket, nem ismerjük meg igazán a motivációkat. A borítón olvasható idézet („Ez után a könyv után garantáltan nem merjük lekapcsolni a lámpát este”) egyszerűen értelmezhetetlen számomra, egyrészről azért, mert az égvilágon semmi ijesztő nincs ebben a történetben - és ezt én mondom, aki azért nem olvas/néz még csak horrorszerűt sem, mert tényleg nem merem utána lekapcsolni a lámpát -, másrészről egy thrillernek nem is dolga ez.

Egyébként egyáltalán nem volt rossz a történetet olvasni, engem kellően kikapcsolt, viszont semmi pluszt nem nyújtott. Gyakorlott thrillerolvasóknak csak akkor ajánlom, ha valami kifejezetten lájtos, nem agyalós, némileg lagymatag olvasnivalóra vágynak, a műfajjal ismerkedők számára azonban kezdésnek egész jó lehet.

„Különben is, a szerelem nem más, mint hatalmas szemfényvesztés, gondolja. Egy ideálba szeretünk bele, nem a valóságba.”

3/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊