2019/12/01

Mit olvass a karácsonyfa alatt? ✦ 12 könyvújdonság decemberre

 
Hogy micsoda, máris itt a december?! De bizonyám! Bevallom, én ennek örülök, és ezzel együtt egy csettintésre berobbant a karácsonyi hangulatom is (igen, az sem kizárt, hogy most is épp Happy Holidays playlisteket hallgatok Spotify-on)Az új hónap pedig azt is jelenti, hogy ismét összegyűjtöttem néhány izgalmasnak ígérkező könyvújdonságot, amely mostanában jelenik/jelent meg, csak hogy karácsonykor se maradjatok friss és ropogós olvasmány(ok) nélkül.




Sötét, elbűvölő és feledhetetlen történet egy tehetséges és elszánt árváról a francia forradalom idején, aki Madame Tussaud néven írta be magát a történelembe.

A kicsi, csúnyácska Marie 1761-ben született egy svájci falucskában. Szülei halála után egy viaszszobrász segédjeként a forrongó Párizsban találta magát, sőt hamarosan a versailles-i palotában, ahol egy hercegnő szobrászoktatója lett, majdnem megosztozott egy süteményen a királlyal, és megmentette Marie Antoinette-et a szülőágyon. Ám a palota falain kívül kitört a forradalom, és a bosszúszomjas párizsiak fejeket követeltek…

A Kicsi egy valóság ihlette, különös felnőtt mese művészetről, sorsról, az emberi test és lélek legsötétebb bugyrairól, elhivatottságról, szerelemről – olyan, mintha Charles Dickens és David Lynch négykezese volna.


Agatha Christie „másik nagy nyomozója”, ahogy az előszóban nevezik, szerény, látszólag ártalmatlan vénkisasszony. De csak látszólag!
Nem véletlenül tartja nagyra több megye rendőrfőnöke. Rózsás arca, fecsegése, kötögetése mohó kíváncsiságot, kérlelhetetlen logikát és állandó gyanakvást leplez.
Ebben a kötetben megtalálható Miss Marple véleménye nagy és kis dolgokról: az emberi természetről, férfiakról és nőkről, a fiatalságról, önmagáról – és a gyilkosságról. És persze általában az életről, amihez „nagy adag bátorság kell”. Tizenkét regényből és húsz novellából válogatták össze velős mondásait és szellemesen gonosz megjegyzéseit.
A krimi királynőjének humora és bölcsessége érződik ki egyik kedvenc teremtményének szavaiból; a kötet végén pedig magyarul eddig soha meg nem jelent esszéjét olvashatjuk a női megérzések és a bűnüldözés kapcsolatáról.


A ​mindenség elmélete és A legsötétebb óra Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírójának legújabb könyve egy korábban példa nélküli hatalomátvételről, a világ legerősebb vallási intézményéről és két nagyon különböző férfiról szól – akik történetesen mindketten a Vatikánban élnek.

2013 februárjában az őskonzervatív XVI. Benedek pápa döbbenetes bejelentést tett: benyújtotta a lemondását. Több mint 700 éve ő volt az első pápa, aki önként mondott le a hatalomról. A bíborosi kollégium a hírtől szédelegve sietett a római Sixtus-kápolnába, hogy kiválasszák az utódját. És, meglepő módon, kit választottak? Ferencet, 1200 éve az első nem európai pápát, aki egykor egy tangóklub kidobóembereként dolgozott, továbbá lelkes focidrukker volt, és értett a nép nyelvén.
Miért lépett vissza Benedek a pályája csúcsán annak tudatában, hogy az utódja olyasvalaki is lehet, aki ellentétes nézeteivel akár semmissé is teheti az örökségét? És hogyan alkalmazkodott Ferenc – aki szülővárosában, Buenos Airesben busszal járt a munkahelyére – egy olyan élethez, amelyben egymilliárd híve van? Ha – mint azt az Egyház állítja – a pápa tévedhetetlen, akkor hogyan lehet két eleven pápának, akik szinte mindenben ellentétes nézeteket vallanak, egyaránt igaza?
Anthony McCarten alapos kutatómunkával vizsgálta az életüket, hogy megírhassa A két pápát, és mesterien fonja a történetüket egyetlen lebilincselő narratívává. Ebben a könyvben megismerhetjük Benedek és Ferenc jellemformáló élményeit a háború dúlta Németországban és Argentínában, és betekintést kapunk a vatikáni intrikák és komédiák egyszerre sötét és izgalmas világába, valamint a szexuális bántalmazási botrányokba, amelyek az alapokig rengették meg a világ egyik legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfontosabb intézményét.


Ki ne hallott volna a cápáról? A szörnyetegről, amely rémálmainkból úszott csendesen és fenyegetően az amerikai fürdőváros partjaihoz.
A világhírű regényről, amelyik leírja, hogyan próbálják eltussolni a városka vezetői az első szerencsétlenségeket.
A cápa emberevő. Szép lányokat harap ketté, erős férfiakat csonkít meg, és nincs előle menekvés.
Hirtelen bukkan fel valahonnan a mélyből és lecsap. A cápa maga a halál, megelevenedett félelmünk az ismeretlentől.
Generációk nőttek fel Benchley klasszikus, szikár prózáján. A mesterien lecsupaszított történetből 1975-ben Steven Spielberg filmet rendezett, mely a horror klasszikusává vált.

A ​gyilkosságok nem értek véget, amikor a férjét elkapták.
Gina Royal maga a megtestesült középszerűség: egy félénk, közép-nyugati háziasszony, aki boldog házasságban él, és két imádni való gyereket nevel. De amikor egy autóbaleset felfedi, hogy férje sorozatgyilkosként titokban kettős életet él, Ginának új életet kell kezdenie Gwen Proctorként, félelmetes anyaharcosként.

Most, hogy az exférje börtönben van, Gwen végre menedéket talál a félreeső Stillhouse Lake-ben. Bár a zaklatók és az internetes trollok, akik azt hiszik, köze volt a férje rémtetteihez, még mindig nem szálltak le róla, Gwen néha már-már elhiszi, hogy a gyerekei békében nőhetnek fel.
Ám épp amikor már kezdi megszokni új identitását, egy holttest bukkan fel a tóban, és fenyegető levelek kezdenek érkezni egy jól ismert címről. Gwennek jól meg kell gondolnia, kiben bízik, különben fény derülhet a titkára, és a gyerekei áldozatul eshetnek egy szadista gyilkosnak, aki élvezetét leli abban, hogy kínozza őt.
Egy dolog biztos: már tudja, hogyan vegye fel a küzdelmet a Gonosszal. És nincs, ami megállítsa.

A ​művészeti irányzatok közül egyedül a szürrealizmusnak vannak olyan szélsőségesen különböző képviselői, mint René Magritte és Joan Miró. Ennek az az oka, hogy eredetileg nem képzőművészeti mozgalom volt, hanem filozófiai stratégia, életforma: lázadás a fennálló rendszer ellen, amelyik az első világháború iszonyatos mészárszékére vezette az emberiséget. A népszerű zoológus szer­ző és szürrealista festőművész, Desmond Morris, a művek elemzése helyett az emberre; az alkotók különös és érdekes, hol vonzó, hol taszító személyiségére összpontosítja figyelmét – erős vagy esendő, megszállott vagy közönyös, magányt kereső vagy nagy társaságban sziporkázó, merész különcségekben tobzódó, vagy visszavonult, csendes figurákként mutatja be művésztársait.
A szerző a személyes ismeretség közelségéből beszél a szürrealista alkotók élettörténetéről, gondolkodásáról, indulatairól és gyakran igen színes szerelmi életéről – az elbeszélést a művészek portréja, és egy-egy alkotásuk reprodukciója színesíti. A szürrealisták káprázatos, országhatárokat nem ismerő művészete a tudattalan legsötétebb és legirracionálisabb működéseiből táplálkozik. Desmond Morris lebilincselő hitelességgel mutatja be a szürrealista filozófia világszemléletét, és beszél az egyes alkotók műveiről és életéről.
72 illusztrációval

Gazdag ​és arisztokrata családból származott Audrey Hepburn? Pompás hollandiai kastélyokban nevelkedett gyerekkorában, mint egy hercegnő? Szülei valóban szimpatizáltak a nácikkal? Az anyja tényleg találkozott Adolf Hitlerrel? Miért Anne Frank volt Audrey lelki társa? Mit látott a világháború legnagyobb ejtőernyős hadműveletéből, és hogyan élte meg nagybátyja kivégzését? Hogy szerzett titkos balettelőadásokkal pénzt az ellenállóknak? Tényleg tagja volt a holland ellenállásnak?
Audrey Hepburn máig Hollywood egyik legragyogóbb csillaga, a Római vakáció és az Álom luxuskivitelben című filmek világhírű színésze, aki végül a filmkészítés helyett mégis inkább a családját választotta, és élete utolsó éveiben az UNICEF nagyköveteként tevékenykedett. Számos életrajz született ugyan róla, mégis most először ismerhetjük meg részleteiben hollandiai gyermekkorát, a II. világháború alatti fiatalkori éveit. Az átélt borzalmak és tapasztalatok egy életre meghatározták a mindennapjait, az ellenállás alapvetően befolyásolta művészi tevékenységét, döntéseit és következetes társadalmi felelősségvállalását. Fia, Luca Dotti szerint egyenesen a háború tette azzá az emberré, aki végül lett.
Robert Matzen részletekbe menő könyve feltárja a színésznő kevéssé ismert gyerekkorát, családi hátterét, és elmeséli, hogyan lett a félénk, tizenöt éves kamaszból a későbbi művész és emberbarát világsztár. A holland lány a színésznő saját visszaemlékezései, valamint levéltárakban végzett kutatások, egykori szomszédokkal és helyi lakosokkal készített interjúk és háborús naplók felhasználásával készült. A kötet fotókat is tartalmaz, melyek nagy része Audrey személyes gyűjteményéből származik, és itt jelennek meg először.

A ​szerző nem tudományos munkának szánta művét, nem nyújt új teológiai vagy empirikus felfedezéseket. Inkább gyakorlatias tanácsot ad ateisták számára, miként tudnák megérteni azokat, akik vallásos hittel élik a mindennapjaikat.

Amikor Ferenc pápa 2015 januárjában a Fülöp-szigetekre látogatott, utolsó manilai miséje hat-hét milliós hallgatóságot vonzott. Ugyanebben az évben kétmillió muszlim tette meg a kötelező éves háddzs zarándoklatot Mekkába, és ezalatt több mint nyolcmillió dollárt költött. 2015-ben huszonhatmillió síita muszlim utazott az iraki Kerbelába, hogy Mohamed próféta unokájának halálára emlékezzen. Két évvel korábban százhúszmillió ember vett részt a Kumbh Mela hindu fesztiválon Alláhábádban.
Jelenleg 2,2 milliárd keresztény, 1,6 milliárd muszlim és 1 milliárd hindu él a világon, valamint a zsidóság, a buddhizmus, a sintó, a dzsainizmus, a szikhizmus követői. Ezalatt körülbelül 1,1 milliárd ember vallja magát szekulárisnak, ateistának, agnosztikusnak vagy nem vallásosnak.
„Azért kell tolerálnunk másokat, mert a békés együttélésnek ez a kulcsa. Szerintem ez a könyv legfontosabb üzenete a mai magyar olvasók felé.”

Képzelj el egy olyan világot, ahol a mobilod nem fér el a kezedben; ahol az orvosod olyan gyógyszert ír fel neked, amely rosszat tesz a testednek; ahol rendszeresen előfordul, hogy a munkádat nem ismerik el eléggé. Ha ezek közül legalább az egyik ismerősen hangzik, nagy valószínűséggel nő vagy.
A Láthatatlan nők bemutatja, hogy ebben a többnyire férfiak által és férfiak számára tervezett világban szisztematikusan semmibe vesszük a népesség felét: feltárja a nemek közötti adatszakadékot, vagyis az ismereteinkben lévő hiányt, amely súlyos hatást gyakorol a nők életére.
Az újságíró Caroline Criado Perez a törvényhozástól a várostervezésig, az orvostudományi kutatásoktól a technológiai fejlesztésekig megdöbbentő történeteket és adatokat mutat be a világ minden tájáról. Az úttörő vállalkozásnak nevezhető Láthatatlan nők elolvasása után arra is más szemmel nézünk majd, amit magától értetődőnek tartottunk.

A kormányzó halála (Killing Commendatore) az egész életen át cipelt gyászról, a szerelem okozta sebekről, a háborúról, és a magányról szól.

A regény egy 36 éves, Tokióban élő portréfestő történetét meséli el, aki – mikor a felesége váratlanul bejelenti, hogy válni szeretne – fogja magát és hosszú utazásra indul. Úgy dönt, hogy sok-sok év után először csak a maga kedvéért fog festeni. A magányos művész egy vidéki, hegy tetején álló házban telepedik le, ahol olvas, főz, klasszikus zenét hallgat, és naphosszat nézi az üres vásznat. Az épület azonban (amelyet egyik barátja ajánlott fel neki) nem átlagos, mert valójában egy híres, tradicionális japán festő, Tomohiko Amada tulajdona. A főszereplő a padláson megtalálja a művész Killing Commendatore című erőszakos gyilkosságot ábrázoló festményét, majd a felfedezés események sorát indítja el.

Echo Ridge egy amerikai kisváros. Ellery még soha nem járt itt, de sokat hallott róla. Itt tűnt el a nagynénje tizenhét évesen. Aztán alig öt évvel ezelőtt a város legszebb gimnazista lányát meggyilkolták, és ezzel felkerült a térképre Echo Ridge neve. Ellery most ideköltözik a nagymamájához, akit alig ismer.
A város egy festői szépségű hely, csakhogy sötét titkokat rejteget. Az iskolaév még el sem kezdődik Ellery számára, amikor valaki névtelen fenyegetéseket plakátol ki a városban, és azt ígéri, hogy még az öt évvel ezelőttinél is veszélyesebb lesz az évnyitó iskolai bál. Aztán a fenyegetés be is válik, mert egy lány nyomtalanul eltűnik.
Ellery tud az összes titokról. Az anyja őrizte azokat, akárcsak a nagymamája is. És minél több időt tölt el Echo Ridge-ben, világosabbá válik számára, hogy mindenki rejteget valamit. Csak hogy a titkok nagyon veszélyesek, és a legtöbben nem tudják sokáig rejtve tartani azokat. Éppen ezért Echo Ridge-ben a legjobb, ha megtartod magadnak a titkaid.

1485-ben ​az ifjú Tudor Henrik – akinek trónra való igénye oly gyenge volt, hogy szinte nevetségesnek tűnt – elindult Franciaországból, és egy szedett-vedett kis sereg élén, a Csatornán átkelve elragadta a koronát az Angliát közel négyszáz esztendeje uraló családtól. Fél évszázaddal később a fia, VIII. Henrik kétségbeesetten próbált megszabadulni első feleségétől, hogy nőül vehesse a másodikat, és eközben irgalmatlan eszközök bevetésével megpróbált olyan hatalomra szert tenni, amilyenről korábban még egyetlen király sem álmodott. Ténykedésének következtében az országa többnemzedéknyi időre a megosztottság és a káosz színterévé vált; a vér és az árulás olyan örökségét sikerült megteremtenie, amely megrontotta gyermekei életét és megmételyezte a királyság sorsát.
VI. Eduárd, a gyermekkirály, aki lelkesen hitt az angol egyház megreformálásában, már azelőtt meghalt, hogy láthatta volna álma valóra válását. I. Mária, Aragóniai Katalin kegyvesztetté vált leánya megpróbálta visszaállítani a katolikus egyház uralmát, de ezzel éppúgy kudarcot vallott, mint azzal a szándékával, hogy örököst hagyjon maga után. Őt I. Erzsébet követte a trónon, aki látszólag arra áldozta az életét, hogy megteremtse önmaga, a Szűz Királynő dicsőséges, már-már mesebeli képét, ám a tündéri maszk mögött egy igencsak célratörő asszony rejtőzött, egy olyan személy, aki feláldozta a személyes boldogsága valamennyi esélyét annak érdekében, hogy életben és trónon maradhasson.
A Tudorok bemutatja valamennyi bűnös és szent sorsát, a tragédiákat és a diadalokat, a nagy álmokat és a sötét bűnöket, és fellebbenti a fátylat a Tudor-korról, ámulatba ejtő és borzongást keltő igazságairól, s teszi ezt oly hozzáértő és lebilincselő módon, amelyet nem csupán a történelmi írások, de a regények rajongói is szeretni fognak.


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése