Könyvértékelő: Robin Sloan - Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Robin Sloan – Penumbra úr nonstop könyvesboltja

[Mr. Penumbra’s 24-hour Bookstore]

Na kérem, ez most annyira friss olvasási élmény, hogy ebben a pillanatban csuktam be a könyvet. Ennek hátránya, hogy még nem tudott „leülepedni” a történet – általában könyvértékelés előtt szoktam rá aludni egyet. Az előnye viszont az, hogy a benyomásaim még abszolút szűziesek és romlatlanok, nincs ami háttérbe szorítsa vagy esetleg torzítsa némileg azokat.

Bevallom, kicsit zavarba hozott a regény, nem igazán tudom magamban elhelyezni, hogy mi is akar voltaképpen lenni. Így hát hallgatok csak a megérzéseimre, amik egészen pozitívnak mutatkoznak. Az nyilvánvaló, hogy nem ez lesz a nagybetűs KÖNYV számomra – pedig a borítója fantasztikus és a témája alapján - könyvek, cuki viccesnevű öreg bácsi, kissé misztikus könyvesbolt - abszolút lehetett volna.

De mégsem.

És ha már szóba került a borító, engednék a csábításnak és kicsit kifejteném a gondolataimat a témában. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de azért merem azt hinni, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel: egy könyvborító rettenetesen sokat számít. Igen! Nem pusztán marketing-értelemben, hogy egy jól eltalált borító mennyivel jobban megfogja az ember tekintetét a könyvek válogatása során, hanem valahogy megalapozza az olvasás alaphangulatát is. Egy frappáns borítójú könyvet sokkal többet veszek a kezembe, néha csak megnézegetni, csodálni mint egy műalkotást – nem, nem ment el teljesen az eszem – mint egy összecsapott, átgondolatlan borítóval megáldott darabot. Nem a giccses, szuperdíszes, színes, csillogó-villogó glitteres borítóra gondolok. Lehet az egy teljesen letisztult, tervezői képességeket nem igénylő borító is, ha éppen azt kívánja meg a könyv. Nem ezen van a hangsúly. Az ideális borító szerintem igényes, illik a történet stílusához, mellőzi az unalmas-klisé megoldásokat, és valamiért megfogja a tekintetet. Szóval kedves könyvkiadók, tessék jól megjegyezni: a borító igenis fontos!
Még hosszas értekezéseket tudnék folytatni a témában, de ettől most megkímélek mindenkit, viszont úgy gondoltam, a Penumbra úr nonstop könyvesboltja tökéletes alkalom, hogy picit írjak a gondolataimról a témával kapcsolatban – ez ugyanis egy nagyon eltalált borító, le a kalappal.

Vissza a könyvhöz: főszereplőnk, Clay Jannon fiatal webdizájner, aki abszolút komfortzónáján kívül egy szokatlan San Fransisco-i nonstop nyitva tartó könyvesboltban kap munkát éjszakás eladóként. Munkaköri leírásában az is szerepel többek között, hogy a betévedőkről részletes nyilvántartást vezessen: mit viselnek, milyen a hangulatuk, illatuk. Munkaadója egy szokatlan öregúr, Penumbra, vásárlókról pedig nem igazán beszélhetünk. Néhány eltévedt lélek és pár állandó „vevő” jelenti a bolt forgalmát. Clay hamar rájön, hogy a látszaton túlmenően is egészen szokatlan könyvesbolttal áll szemben, amely inkább egyfajta kölcsönző szerepet tölt be. Fura emberek még furább könyveket hoznak-visznek. Amikor Clay a barátai, a Google, és hackerek segítségével mélyebbre ássa magát, egészen szokatlan felfedezéseket tesz. A nyomozgatás szálai elvisznek New Yorkba és Nevadába is, menő hotelektől elkezdve furcsa földalatti pincékig.

A cselekményen túl a könyv tulajdonképpen olyan alapvető kérdéssel foglalkozik, mint a hagyományos és a modern technológia egymás mellett létezésének létjogosultsága. Voltaképpen állandóan jelen van a régi és az új folyamatos ütköztetése, melynek során hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. 

Enyhén szólva túl sokat kissé sokat jelenik meg a Google a történetben, ami egy ponton számomra már zavaró volt, bár tetszett, hogy bepillantást nyerhettem a vállalat főhadiszállásának működésébe.  Megismerhetjük a googlerek (igen, ez állítólag egy létező szó) rendhagyó gondolkodásmódját is, ahogyan az öreg, vaskalapos kódfejtő könyvmolyokat is. Egyértelműen kiderül, hogy egyik véglet sem feltétlenül jó irány. Én a könyvből azt a mondanivalót szűrtem le összességében, hogy jó-jó a hagyományos technológia, de nem szabad mereven elzárkózni a fejlődéstől sem teljes mértékben. És ezzel azonosulni is tudok, pedig én egy olyan ember vagyok, aki a mai napig kézzel írt naplót vezet, kézzel írt egyetemi jegyzetekből tanul és a világért sem venne a kezébe Kindle-t. (Aztán nem számon kérni, ki tudja mit hoz a jövő.) Tudni kell nyitnunk a világ felé és megszűrve ugyan, de beengedni a magunk kis világába új dolgokat is. Ennek az ideális egyensúlynak egyfajta megtestesítője Clay. Szélsőséges példát mindkét oldalon ki lehet ragadni a történetből: ott van egyfelől a megrögzötten virtuális világ- és Google-fetisiszta Kat, aki szerintem egészen jó alanya lehetne egy pszichológiai elemzésnek is, és akit bármennyire próbálkoztam, képtelen voltam megkedvelni, valamint a múltban megragadt, mindenfajta modern technológiát elutasító Corvina.

Az epilógus tök jól összeszedi az összes szereplőt és megmutatja az olvasónak, hogy mi történik velük a későbbiekben. Egészen úgy, mint amikor a filmek végén jön az ’1 év múlva’ rész.

Azt gondolom, hogy ez nem egy igazán átütő könyv, de kellemes szórakozást nyújt, csak úgy olvastatja magát. Érdekes, és nem utolsó sorban remek idézeteket találhatunk benne. Penumbra úrnak van néhány igazán frappáns megjegyzése úgy általában az élet dolgairól – és főleg a könyvekről. 

4/5