2016/02/28

Szerzemények, avagy üdv a polcomon #1

2016 január/február



Ennek is eljött az ideje: úgy döntöttem, újdonságként bevezetek egy szerzeményes rovatot. (Egyelőre béta verzióban üzemel, majd meglátjuk, hogy megtartom-e.)
Lényege, hogy - ki gondolná - összegyűjtöm, hogy az adott hónap(ok) során milyen könyvújdonságokat vettem/kaptam/cseréltem/loptam/szereztem valamilyen formában. Egyfajta ötletadónak, összegzésnek szánom, egyúttal némi betekintést nyújt, hogy milyen könyvértékelőkre lehet számítani az elkövetkezendő napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek folyamán. Ez nem jelenti azt, hogy ebben a sorrendben érkeznek az értékelések, - eléggé összevissza olvasok ilyen szempontból -, de (majdnem) mindennek eljön az ideje. Egyszer.




[Közérdekű közlemény: érdemes egyébként Instagramon is követni: @tizkicsikonyv néven futok (mily' meglepő), ott hamarabb értesülhettek az újdonságokról a blog háza táján, valamint egy halom ilyen-olyan könyves - valamint könyves+kutyás/macskás - képemmel bombázom a követőimet. :)]

Lássuk tehát, az elmúlt 2 hónapban milyen új lakókkal bővült a könyvespolcom.

Figyelem! Szuperhosszú poszt következik!

1 Demi Kirschner - Öld meg Jana Robinst!
Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst!Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti. 
De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek. 
Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen? 
Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged? 
Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed? 


2 Elin Hilderbrand - A sziget
Elin Hilderbrand: A szigetA Tate családnak generációk óta van nyaralója a vadregényes szigeten, Tuckernuckon. Több mint egy évtizede üresen áll, de most Birdie szeretne egy hetet együtt tölteni Chess-szel, mielőtt a lánya hozzámegy Michael Morganhez. Aztán megtörténik az elképzelhetetlen: a tökéletes Chess (gyönyörű, gazdag, jól nevelt, sikeres gasztrorovat-szerkesztő) szakít a hasonlóan tökéletes vőlegényével. Aztán otthagyja az állását és a New York-i lakását – mindezt magyarázat nélkül. Majd a helyzet tovább bonyolódik, amikor Michael hegymászás közben meghal, és Chess önmagát hibáztatja a történtekért. Birdie meghívja fiatalabb lányát, Tate-et (a csinos és naiv komputerzsenit) és a saját bohém kurátor húgát (akinek híres szobrász férje évekkel korábban öngyilkos lett), hogy csatlakozzon hozzájuk júliusra a szigetre, és hármuk egyesített erejével átsegítsék Chesst a lelki válságon. Az ellátásukról az egykori gondnokuk fia, Barrett Lee gondoskodik, hiszen a szigeten se meleg víz, se telefon, se komp. A jóképű fiatalember mindig is Chesshez vonzódott, ám most felébreszti a Tate-ben lánykora óta szunnyadó szerelmet. Bármennyire is háborítatlan a sziget, a négy nő élete újabb és újabb fordulatokat hoz: Tate és bimbózó kapcsolata Barrett-tel, India és az akadémiáján festőhallgató Lula Simpson viszonya, Birdie, akit meglep a volt férje hirtelen feltámadt gyengédsége, és végül Chess, aki a naplójában felfedi minden titkát, a szomorú szakítását a normális élettel és Michael halálát. 
http://tizkicsikonyv.blogspot.hu/2016/02/konyvertekelo-elin-hilderbrand-sziget.html
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

3 Katarina Mazetti - A pasi a szomszéd sír mellől
A frissen megözvegyült kékharisnya könyvtárosnő és az édesanyja sírját látogató, magányos, egyenesen a tehenek mellől érkező, magával ragadóan természetes parasztgazda egymás mellett gyászolgat a temetőben. Bizalmatlanul méregetik egymást, mígnem egyszer csak, számukra is váratlanul, szenvedélyes érzéki szerelemre lobbannak egymás iránt. Néhány hónapig tartó lángolásuk történetét virtuális napló formájában ők maguk mesélik el, közben feltárul életük minden apró részlete. 


Edgar Wallace: A különös grófnő4 Edgar Wallace - A különös grófnő
A nevelőszülőknél felnőtt Lois Margareta Reddle-t munkahelyéről hivatalos iratokkal a Telsbury női börtönbe küldik. Az udvaron sétáló rabok között felfigyel egy nőre, akit különös körülmények között gyilkosságért ítéltek el. Az igazgató elbeszéléséből rádöbben, hogy az asszony nem más, mint az ő sosem látott édesanyja. Elhatározza, hogy mindenképpen bebizonyítja ártatlanságát.Közben új állásajánlatot kap: Moron grófnő titkárnőként kívánja alkalmazni. Lois beköltözik a grófnő palotájába, és ettől kezdve különös dolgok történnek körülötte. Egy autó kis híján halálra gázolja, egy ismeretlen csokoládét küld neki, melyet aztán éjjel valaki ellop a szobájából. Lois rádöbben, hogy valaki meg akarja ölni…

Caroline Kepnes: Te5 Caroline Kepnes - Te
Joe Goldberg, egy kis East Village-i könyvesbolt eladója egy nap úgy érzi, valóra vált az álma, mikor besétál a boltba egy fiatal írópalánta, Guinevere Beck. Beck megtestesíti mindazt, amire Joe valaha is vágyott: gyönyörű, vagány, okos, és hihetetlenül szexi – egyszerűen tökéletes.
Joe rafinált módon kezdi behálózni Becket, és hála a lány okostelefonjának, Instagram-, Twitter- és Facebook-fiókjának, hamarosan sikerül is közel kerülnie hozzá. De Joe még sokkal többre is képes, hogy hatalmába kerítse rajongása tárgyát.
És vajon Beck valóban olyan angyali és ártatlan teremtés, amilyennek Joe látja? Vagy ő még sokkal sötétebb titkokat rejteget?


6 Sophie McKenzie - Mióta meghaltál
Sophie McKenzie: Mióta meghaltálHátborzongató pszichológiai krimi egy gyászoló anyáról, aki megtudja, hogy évek óta halottnak hitt gyermeke él.
Amikor Geniver Loxley nyolc évvel korábban elveszítette újszülött kislányát, megállt számára a világ, és azóta sem sokat haladt előre. Gent még mindig megviseli, ha babakocsit toló nőt lát; Beth halála előtt három könyve jelent meg, azóta viszont egy sort sem írt.
Egy délelőtt becsenget hozzá egy ismeretlen, és pontosan azt mondja neki, amit mindig is hallani szeretett volna: a kislánya egészségesen született – de azonnal kivitték a műtőből, és bizonyára odaadták egy másik nőnek. Hihetetlen történet, de miért találna ki bárki ilyesmit? Hirtelen rés nyílik Gen biztonságos világának burkán, és tengernyi kérdés zúdul be rajta: Hol van most Beth? Miért nem akar kutatni utána Art? Hogy megkímélje a feleségét az újabb csalódástól? Vagy titkol valamit? Kiben lehet megbízni?
Gen nyomozni kezd, hogy megtalálja kislányát. Reménye azonban csakhamar félelembe és paranoiába csap át, mert olyan sötét üzelmek sejlenek föl előtte, amelyek titokban tartásáért valakinek a gyilkosság sem túl nagy ár…


7 Chuck Palahniuk - Beautiful You (angol)
Chuck Palahniuk: Beautiful You (angol)Penny Harrigan is a low level associate in a big Manhattan law firm with an apartment in Queens and no love life at all. So it comes as a great shock when she finds herself invited to dinner by one C. Linus Maxwell, aka „Climax-Well,” a software mega-billionaire and lover of the most gorgeous and accomplished women on earth. After dining at Manhattan”s most exclusive restaurant, he whisks Penny of to a hotel suite in Paris, where he proceeds, notebook in hand, to bring her to previously undreamed-of heights of orgasmic pleasure for days on end. What's not to like?
This: Penny discovers that she is a test subject for the final development of a line of sex toys to be marketed in a nationwide chain of boutiques called „Beautiful You.” So potent and effective are these devices that women by the millions line up outside the stores on opening day and then lock themselves in their room with them and stop coming out. Except to buy batteries. Maxwell's plan for erotically enabled world domination must be stopped. But how?


A Bookline 2+1 akciójának, valamint egy kedves barátnőmnek köszönhetően sikerült bőségesen feltankolni Helikon zsebkönyvekből is. Ezek a könyvek szuper megoldást jelentenek, ha a) nem akarunk nagyobb táskát cipelni, viszont nem tudjuk elképzelni az életünket könyv nélkül még akkor sem, ha mindössze 5 percet zötykölődünk a villamoson, vagy b) szeretnénk gyarapítani az alapműveltségünket olyan klasszikusokkal, amelyekről nem mernénk bevallani, hogy még nem olvastuk őket, és/vagy c) szeretnénk megúszni a könyvvásárlást négy számjegyű összeg alatt.

8 Lewis Carroll - Alice Tükörországban
Lewis Carroll: Alice TükörországbanMinden tükör kész varázslat: megkétszerezi a világot! Szinte kedvünk támad belépni és körülnézni abban a másik világban. Bizonyára mindenki érezte már ezt a vágyat, legalábbis gyermekként. Ám amire mi csak vágyunk, azt Alice véghez is viszi. A kandalló fölötti nagy tükörben ez a bájos és talpraesett leányka átlép egy különös, bolondos birodalomba. Itt a megelevenedett sakkfigurákon kívül olyan fura lények fogadják, mint a zsemlepke, a hintalódarázs, aztán Subidám és Subidú, no meg Dingidungi, hogy az Egyszarvúról meg Gyilkanyesszről ne is beszéljünk. Sok veszély közt, sok mókás kalandon át jut el Alice odáig, hogy királynővé koronázzák. 
J. D. Salinger: Három korai történet

9 J. D. Salinger - Három korai történet
Én persze megértem – mondta Edna –, hogy mit érezhet a fiú, miután egész nyáron kísérgetett valakit, költötte a pénzt, amit pedig nem lett volna szabad elköltenie, színházjegyekre meg táncos helyekre, meg mit tudom én mire. Persze hogy úgy érzi, hogy az a valaki az adósa. Én viszont nem ilyen vagyok. Egyszerűen nem ilyen az alkatom. Nálam csak az igazi jön szóba. Ahhoz, hogy… szóval, érted. Úgy értem, ha van szerelem, meg minden.


10 Edgar Allan Poe - A fekete macska
Edgar Allan Poe: A fekete macskaEdgar Allan Poe új műfajt teremtett: joggal tekinthetjük őt a krimi atyjának, s művei egyik főhősét, C. Auguste Dupin-t a világirodalom detektívjei előfutárának. Poe novellái több mint másfél évszázaddal az írásuk után is hátborzongatóan izgalmasak. Misztikus rém)történetekkel, titokzatos (bűn)esetekkel találkozunk műveiben, s a sci-fi irodalom egyik első alkotóját is tisztelhetjük benne. Poe legjobb novelláinak felújított fordításait tartalmazza. A fekete macska, A Morgue utcai kettős gyilkosság, Az ellopott levél, Az áruló szív és a kötetben szereplő további novellák számos filmes feldolgozása is jelzi, a szerző ma is érdeklődésre számot tartó klasszikus történeteket alkotott. 

Sir Arthur Conan Doyle: A Négyek Jele
11 Sir Arthur Conan Doyle - Sherlock Holmes - A Négyek jele
„Nem tudtam védekezni a gondolat ellen, hogy milyen rettenetes gonosztevő lett volna belőle, ha energiájával és éles eszével a törvény ellen fordul, ahelyett, hogy azt a törvény védelmének szenteli”- állapítja meg Watson doktor a mesterdetektívről A. C. Doyle második Holmes-regényében, mely csorbítatlanul most kerül először az olvasó kezébe.


12 Nathaniel Hawthorne - A skarlát betű
Nathaniel Hawthorne: A skarlát betűA rendkívül komor hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Tüzes vassal megbélyegzik, és a vörös A betűt (adultery=házasságtörés) ruháin is hordania kell. Az új-angliai szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét. Hawthorne azokat a hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. A skarlát betű nem a képmutatást ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak követését.

Sir Arthur Conan Doyle: Tanulmány vérvörösben
13 Sir Arthur Conan Doyle - Sherlock Holmes - Tanulmány vérvörösben
"Meg fogom őt csípni, Watson; százat teszek egy ellen, hogy megcsípem. S ezt mind önnek köszönhetem. Ha nem unszol, én bizony soha el nem megyek a Brixton Roadra, s akkor elvesztem a legszebb bűnügyet, mellyel eddig találkoztam. Olyan, mint egy műalkotás; tanulmány vérvörösben."



(Kisképek forrása: moly.hu)

5 megjegyzés:

  1. Több könyvet is olvastam már a listáról, többek között Mazettiét is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog majd tetszeni, szerintem haláli egy könyv.:) A különös grófnő pedig nekem is megvan, már régóta itt csücsül a polcomon, de valahogy mindig kikerültem, amikor olvasnivalót választottam a polcról, kíváncsian várom arról is az értékelésedet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, már befejeztem a Mazetti könyvet, és nem véletlenül nincs még róla értékelés... Lesz majd mindenképp, csak kicsit küzdök vele. Nekem sajnos annyira nem nyerte el a tetszésemet, pedig a sztori (meg a borító) alapján biztos voltam benne, hogy imádni fogom.
      A különös grófnővel pedig különös módon én is így vagyok egyelőre, de hamarosan nem kerülgetem tovább. :)

      Törlés
    2. Ó sajnálom, én nagyon szerettem, meg a folytatást is. :) De ugye nem vagyunk egyformák, szerencsére, különben baromi unalmas lenne a világ :)

      Törlés
    3. Ahogy mondod. :) Ezzel együtt egyébként gondolkozom, hogy adok még egy esélyt a folytatásnak, hátha.. :)

      Törlés