Hátborzongató izlandi apokaliptikus disztópia ✦ Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Egy pszichológus nyilván szanaszét tudná cincálni, hogy miért is vonzódom ennyire a nyomasztó apokaliptikus disztópiákhoz, mindenesetre tény mi tény: a kimondhatatlan nevű izlandi írónő nemrégiben megjelent regénye azonnal felkeltette az érdeklődésemet, és amint átvettem, már bele is vetettem magam.

Már önmagában a cím is izgalmas választás: egyfelől utal Izlandra, mint szigetországra, másfelől az elszigetelődés is fontos momentuma a könyvnek – mind a társadalom, mind az egyén szempontjából vizsgálva.

MERT MIRŐL IS SZÓL TULAJDONKÉPPEN A SZIGET? A FÜLSZÖVEG SZERINT THRILLER, POLITIKAI FIKCIÓ, ÉS DISZTÓPIA KEVERÉKE. ÉN SPECIEL NEM IGAZÁN LÁTOM BENNE A THRILLERT, A POLITIKAI FIKCIÓ PEDIG INKÁBB ÚGY VAN JELEN, MINT ORWELLNÉL: „FIKCIÓ” - SOK IDÉZŐJELLEL...

Szóval maga a (szokás szerint spoilermentes) sztori: Izland egyik napról a másikra hirtelen elveszít mindenféle kapcsolatot a külvilággal. Nem lehet külföldre telefonálni, megszakad az országon kívüli internetkapcsolat, a külföldre induló hajók és repülők mintha a ködbe vesznének, és soha többé nem térnek vissza. Rejtély, hogy mi állhat a dolog hátterében, ám kezdetben nem aggódik senki, nyilván valamiféle hálózati probléma áll a háttérben, ami pikk-pakk megoldódik. Na, hát ez nem következik be, az emberek pedig szépen lassan kezdenek felocsúdni: fel kell készülni arra, hogy ez az állapot tartósnak bizonyul. Ez pedig sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint azt valaha gondolnánk. Elszabadul a káosz, felborul a társadalmi rend, közben pedig egy új politikai hatalom kezd kiépülni, és a szükségállapotra hivatkozva egyre kegyetlenebb döntéseket hoznak meg, miközben a nép egyre nagyobb nyomorba süllyed, egyre inkább elembertelenedik.

 

Vik, Izland (fotó: Jon Flobrant - Unsplash)

A könyv számtalan érdekes kérdést vet fel, amelyekre egész egyszerűen nem létezik helyes válasz. Kezdve azzal, hogy mit lehet kezdeni azokkal a turistákkal, akik az országban rekedtek, egészen odáig, hogy mit lehet tenni akkor, ha helyileg egyszerűen nem biztosítható olyan mennyiségben élelem, ahány ember van?

Engem némileg emlékeztetett a regény az Egy másodperccel későbbre, illetve a Malevilre is, hiszen ezek is apokaliptikus disztópiák, bár előbbi jóval több hatásvadászabb elemmel operál – megjegyzem, jól is áll neki -, szinte látja az ember lelkiszemei előtt, hogy filmre kívánkozik a történet, utóbbi pedig jóóóval grandiózusabb, sokkal mélyebb történet. A sziget témáját tekintve ugyancsak közéjük illik, de mégis egészen más hangulatot közvetít, egész más nézőpontot és kontextust ad, tehát az élmény abszolút újszerű.

A DISZTÓPIÁK ATTÓL LESZNEK IGAZÁN HÁTBORZONGATÓAK, HOGY ANNAK ELLENÉRE, HOGY UGYAN FIKCIÓRÓL BESZÉLÜNK, MÉGIS AZT ÉREZZÜK: REÁLIS ESÉLY VAN ARRA, HOGY A FELVÁZOLTAK – LEGALÁBB RÉSZBEN – TÉNYLEG BEKÖVETKEZZENEK. JELEN ESETBEN NEM IS A KOMPLETT SZTORIRA GONDOLOK, HANEM EGYES ELEMEI (PÉLDÁUL A POLITIKAI AGYMOSÁS, AZ „IDEGENEK” KÉRDÉSE, A GYŰLÖLETSZÍTÁS KÖVETKEZMÉNYEI, AZ ALAPVETŐ SZÜKSÉGLETEK HIÁNYA) AZOK, AMELYEK IJESZTŐ KÖZELSÉGBE HOZZÁK A TÖRTÉNETET.

Bevallom, annak ellenére, hogy műfajánál fogva A sziget sem egy kedves kis könnyed történet, sőt meglehetősen nyomasztó, én nagyon élveztem az olvasását – merthogy szerencsére kifejezetten olvasmányos, ami jóval könnyebben emészthetővé teszi, hamar be is faltam. Aki esetleg attól tartana, hogy túl „nehéz” olvasmány, azt megnyugtatnám: egyáltalán nem az, annak is érdemes belevágnia, aki még csak most ismerkedik a disztópiákkal, vagy épp az izlandi irodalommal. Érdekes könyv, amely sok gondolkodnivalót ad az olvasónak útravalóul, és még több kérdést vet fel – éppen ezért könyvklubok számára is remek közös olvasmány lehet, de egy ideális világban középiskolásoknak is tök jó irodalomórai téma lehetne.

„Olykor egyetlen emberré zsugorodik össze a világ. Egyetlen magányos emberré egy kihalt fjordban.”

4.5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊