2018/12/02

Mert a skandináv életérzésekből sosem elég ✦ Göran Everdahl - Lagom (+ BELEOLVASÓ!)



Ha azt hittem, hogy már mindent tudok a skandináv életérzésekről (lásd >>ezt<< a posztot), akkor bizony tévedtem. Göran Everdahl Lagom könyve ugyanis egészen más irányból – és ami a legjobb: kifejezetten humorosan és gyakran önirónikusan – közelíti meg a lagom (azaz a nem túl sok, nem túl kevés, hanem éppen elég felfogás) kérdését, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve a történelmi hátterére, meg úgy egyáltalán a konkrétumokra, ahelyett, hogy csak az érzéseket akarná megfogni.


Különösen imádnivaló, hogy az egész könyv kívül-belül tökéletes harmóniában van, baromi szép színes, valóban élmény forgatni. Az illusztrációk és az egész dizájn ráerősít a mondanivalóra, ami az ilyen „életstílus könyveknél” szerintem rettentően fontos, hiszen így sokkal jobban át tudja adni az életérzést.

A könyv 8+1 fejezetben tárgyalja a svédek rettentően szimpatikus lagom életszemléletét, amelyet nagyon röviden úgy tudnék összefoglalni, mint vérbeli arany középút. A lagom ugyanis azt hirdeti, hogy akkor lehetünk igazán kiegyensúlyozottak, ha az élet minden területén megtaláljuk a harmóniát, aminek nem az a kulcsa, hogy mindenből legyen minél több és nagyobb, hanem az, hogy ráérezzünk, hogy nekünk személy szerint mit jelent a lagom, azaz az ideális, éppen elegendő mérték.
A kötetben szó van a pont jó életről, a pont elég egyediségről, a pont jó étkezésről, a pont jó dizájnról, a pont jó környezetről, a pont jó divatról, a pont elegendő globális szemléletről, a pont elég boldogságról, valamint Lagomország (azaz Svédország) történetéről, és arról, hogy mi is tulajdonképpen ez a lagom, és hogy tett szert ekkora népszerűségre a svédeknél.


Egy halom érdekességet találunk a könyvben, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek tud újat mondani. Én egyébként nem vártam kifejezetten sokat a könyvtől, hisz már olvastam a témában, leginkább csak szerettem volna, ha felidézi bennem azt a kellemes érzést, amelyet a skandináv életérzéses olvasmányok tudnak kiváltani bennem, amelynek nem az az oka, hogy annyira meglepő dolgokat állítanának, hanem az, hogy az ember elmerülhet egy vérbeli komfortolvasmányban, és lássuk be: remek érzés a remek érzésekről olvasni. Na, ehhez képest a Göran Everdahl féle Lagom egy halom meglepetést is okozott, ugyanis színessége mellett valóban meglepően informatív.

A könyvet tehát tudom ajánlani az északi életérzések kedvelőinek, illetve azoknak is, akik még csak most kezdenének ismerkedni ezzel a csodálatos komfortvilággal – akár a Kossuth Kiadó féle látványos kiadványok kiegészítéseképp, akár csak önmagában.

„Egy dolog a visszafogottság, de nem kell beszarinak lenni. Pont elegendő színfolt nem árthat.”

4/5


BELEOLVASÓ↴



➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése