Immáron kétségtelenül
megállapítható, hogy Sarah Pinborough igazi irodalmi kaméleon a thrillerek
műfaján belül. Míg első könyve, a Ne higgy a szemének! egy csavaros misztikus
thriller, addig második regénye, a 13 perc formájában egy young adult
lélektani thrillert kapunk, most pedig ismét valami eltérőt alkotott a Ha addig
élek issel. Ez a könyv ugyanis sokkal inkább a hagyományosabb
pszicho-thrillerek felé húz – és be kell vallanom, nekem ez tetszett a
legkevésbé.
Az alapkoncepció egyébként
nagyon szimpatikus (egy erősen szorongó és aggodalmaskodó nő és szárnyait
bontogató tinilánya élete), és az is, ahogy a fülszöveg fogalmaz:
„tucatthrillerek unásig ismerős nyitójelenete: egy nő kilép egy kapcsolatból,
mert fizikailag fenyegetve érzi magát és gyermekét az apa súlyosbodó
alkoholizmusa miatt”. Természetesen nem is Pinboroughról beszélnénk, ha nem
derülne ki idővel, hogy végig az orrunknál fogva vezetett minket – ezt mindig
értékelem -, és bizony helyet kap néhány óriási, kiszámíthatatlan fordulat is.
Sajnos azonban ezek
számomra egyre kiszámíthatóbbá váltak a vége felé, és ami nagyobb problémám: itt
a végén már nem éreztem azt a lélektani megalapozottságot a cselekedetek
mögött, mint Pinborough többi könyvében – vagy akár ennek a regénynek az
eleje-közepe környékén. Nem tudom, mi történhetett, de amennyire élveztem az
olvasását, annyira csalódtam a végén, pedig rettenetesen sok potenciál van a
történetben. Ugyanakkor alapvetően igen jó kritikákat kapott a könyv, tehát
lehet, hogy ez csak számomra volt zavaró.
Azzal együtt, hogy a lezárással
nem voltam megelégedve, a könyv legnagyobb része teljesen rendben van,
kifejezetten gördülékeny a stílusa, hamar magával ragadja az embert, és vár
ránk néhány meglepetés, amely remekül rámutat, hogy a felszín bizony gyakran
csalóka. A mellékszereplők között is vannak ütős karakterek, és érdekes
megfigyelni, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk a főszereplő Lisához. Ez
ugyanis egész biztosan változni fog, ahogy egyre többet tudunk meg róla...
Összességében tehát azoknak,
akiknek tetszett a Ne higgy a szemének! és a 13 perc, tudom ajánlani a Ha addig
élek ist. Azzal együtt, hogy számomra csalódást jelentett a vége, egyáltalán
nem bánom, hogy elolvastam, sőt. Pinborough munkássága pedig ennek ellenére –
vagy tán épp ezért? – kezd egyre jobban érdekelni, nagyon kíváncsian várom,
hogy legközelebb mivel rukkol elő. Azt azonban megelőlegezem neki, hogy ismét a
korábbiaktól eltérő módon fog a thriller műfajához nyúlni – ami véleményem
szerint bátor és pozitív dolog, akárhogy is sül el.
„Simon bólint, és azt mondja, minden rendben lesz, úgy, ahogy férfiak szokták nőknek, mintha gyerekek lennénk, mintha nem tudnánk magunktól, hogy a dolgok nagyon is gyakran nem alakulnak jól, mintha valamiképpen megoltalmazhatnának bennünket a világ összes gonoszságától, amelynek nagy részét általuk szenvedjük el.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése