Íme, egy újabb példa arra,
amikor egyszerre alig várom, hogy megtudjam, mi lesz a történet vége, és közben
mégsem akarom, hogy véget érjen...
Előrebocsátom: ez a könyv
zseniális. Már Celeste Ng - a lélek mestere - előző regénye, az Amit sohase mondtam el is tetszett, de
ezennel tényleg beírta magát a
kedvenc íróim közé.
A regény középpontjában két
egészen különböző család áll: egyfelől a művészlélek és örök vándor, Mia és
tinédzser lánya, Pearl, valamint a tökéletes amerikai kertvárosi idillt
megtestesítő Richardson família – természetesen sok (szám szerint 4) gyerekkel,
újságíró anyával és ügyvéd apával. Shaker Heightsban járunk, Cleveland egyik
különösen nyugodt kertvárosában, ahol gyakorlatilag mindent szigorúan
szabályoznak - ez az ára, ha az amerikai álomhoz akar tartozni valaki -, kezdve
azzal, hogy hány darab fa álljon a házak előtt, mekkorára nőhet meg a gyep, és
milyen színűre lehet festeni egy házat. Ebbe a látszólagos idillbe érkezik meg
Mia és Pearl, akik egyébként folyton úton vannak, ezúttal azonban azzal a céllal, hogy
végleg letelepedjenek. A megérkezésük azonban olyan folyamatokat indít el (vagy a címre utalva úgy is mondhatnánk, olyan lángokat lobbant fel),
amelyre senki nem volt felkészülve...
Rettentően érdekes volt belelesni
ezeknek a nagyon eltérő személyiségeknek a gondolataiba, és magunkat is arra
késztetni egyúttal, hogy állást foglaljunk – ami sokkal nehezebb, mint
gondolnánk. A Kis tüzek mindenütt
ugyanis egy fájdalmasan jól megírt, ijesztően életszerű lélektani regény, ami
nem fél faji kérdéseket is feszegetni, és arra is rávesz, hogy átgondold
magadban azt, hogy mitől anya egy anya, hol kezdődnek és érnek véget az „anyaság”
határai, mikor indokolt kiszakítani egy gyereket a környezetéből, illetve vajon
mindig létezhet-e megbocsátás, mindig jár-e második esély.
A könyv egyébként - abszolút
jogosan - rettentően jó kritikákat kapott már külföldön is. És ha már külföld,
mutatok néhány csodás kiadást a könyvből – azzal együtt, hogy részemről
telitalálat az Európa Kiadó féle magyar kiadás borítója is, elég erős a
nemzetközi mezőny.↓
(képek forrása: Goodreads)
És ha már borítók: bár a könyv elolvasása előtt ugyan nem világos az embernek, hogy mi ez a dolog a kis tüzekkel, de az egész többszörösen értelmet fog nyerni olvasás során (és különösen a könyv elolvasása után), így hát meg kell állapítanom, hogy ez is zseniális húzás volt. Tényleg nem tudok belekötni.
Szóval azt kell mondjam,
jobb ajánlólevelet én nem is adhatok. Ez is egy olyan regény, amihez „fel kell
nőni”, és nyitottnak kell lenni, de ha ez megvan, akkor pillanatok alatt
beszippant... és sokkal többet ad, mint gondolnánk.
„Egy szülő számára a gyermek nem ember csupán – gyermekünk hely is, Narnia, végtelen, örök hely, ahol egyszerre létezik a jelen, amelyben élünk, a múlt, amelyre emlékszünk, és a jövő, amelyre vágyunk. Látjuk minden alkalommal, amikor az utódunkra nézünk: arcára rétegekben rakódik a csecsemő, aki volt, a gyermek, aki lett, és a felnőtt, akivé válik majd, ezeket egyszerre látjuk, mint egy 3D-s képen. Megszédül tőle az ember. Olyan hely, ahová elmenekülhetünk, ha tudjuk, hogyan lehet bejutni. És ahányszor csak távozunk onnan, ahányszor csak eltűnik gyermekünk a szemünk elől, attól félünk, soha többé nem fogunk tudni visszatérni erre a helyre.”
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése