Festői francia falucska, gyilkosság, Monet, női sorsok, impresszionizmus, szenvedély, noir fiction. Röviden ezekkel a címszavakkal tudnám jellemezni Michel Bussi hazánkban frissen megjelent regényét, amelyről kétségtelenül megállapítható, hogy vagy imádni fogja az ember, vagy egész egyszerűen nem tudja hova tenni ezt az egészet.
És hogy én mit gondoltam?
IMÁDTAM! De tényleg. Michel Bussinak valami olyan egészen egyedi stílusa van, amiről nem is sejtettem, hogy ennyire megfog majd.
A KÖNYV EGYÉRTELMŰEN KIEMELKEDIK A TUCATKRIMIK SORÁBÓL, ÉS VALAMI EGÉSZEN EREDETI ELEGYET ALKOT, AMI A MAGA KETTŐSSÉGÉVEL TEREMTI MEG A HARMÓNIÁT. BUSSI ELKÉPESZTŐ PRECIZITÁSSAL NYÚL AZ EMBERI LÉLEKHEZ – MIND A CSELEKMÉNY, MIND AZ OLVASÓK SZEMSZÖGÉBŐL.
Egyrészről lefest nekünk egy lenyűgőző, álomszerű francia falucskát, Givernyt, amely maga is olyan, mintha csak egy impresszionista festmény lenne, el nem tudjuk képzelni, hogy sötét dolgok történjenek itt. Márpedig történnek. És sötét dolgok alatt nem (csak) a bűntényeket értem, hanem a lélektani oldalt. Szereplőink ugyanis remekül felépített, komplex karakterek, akik amolyan franciásan melankólikus viselkedést mutatnak, és súlyos titkokat őriznek. Az egésznek a középpontjában az erős női karakterek állnak, de valójában a könyv legvégéig nem is sejtjük, hogy milyen elképesztően szövevényes az egész sztori.
BUSSI REMEK ÉRZÉKKEL ADAGOLJA A KÖNNYEDSÉGET ÉS A SÚLYOS TÉMÁKAT, AZ OLVASMÁNYOS, GÖRDÜLÉKENY STÍLUST ÉS AZ ELVONTSÁGOT, VALAMINT A SZÉPIRODALMAT ÉS A SZÓRAKOZTATÓ IRODALOMAT, MEGTEREMTVE EZÁLTAL EGY RENDKÍVÜL KIEGYENSÚLYOZOTT OLVASMÉNYÉLMÉNYT – MINDEZT PEDIG RENDKÍVÜL EGYEDI STÍLUSBAN.
A történet három különböző korú nőről szól, akik mind menekülni akarnak a festői francia falucskából. De vajon mi lehet az oka? És miért nem tudnak elmenni? Mindegyikük más problémával küzd – de valójában sokkal több közös van bennük, mint gondolnánk...
Monet kertje - a regény egyik fontos helyszíne - a festői Giverny falucskában. (Forrás: fondation-monet.com) |
A közös pontot, hármójuk személyes történetének összekapcsolódását pedig egy gyilkosság teremti meg. Innen indul a sztori, és tizenhárom nap múlva azt is megtudjuk, hogy hogyan áll össze a kép.
Bár alapvetően nem szeretek fülszövegből idézni, de a könyv elolvasása után azt kell mondjam, ez a fülszöveg-részlet hibátlanul összefoglalja azt, amit a Fekete vízililiomok nyújt a gyanútlan olvasónak: „Bussi regénye is olyan, mint egy lenyűgöző, impresszionista festmény, melynek minden részlete felkelti a kíváncsiságunkat. (...) De ne feledjük: egy kép üzenete akkor tárul fel előttünk, ha kellő távolságból szemléljük a remekművet…”
NEKEM SZEMÉLY SZERINT SOKKAL JOBBAN TETSZETT A REGÉNY, MINT VÁRTAM: EGÉSZ EGYSZERŰEN ELKAPTA A HANGULATOMAT, ÉS PONTOSAN AZOKAT AZ ÖSSZETEVŐKET ÉS ÚGY ADAGOLTA, AMI SZÁMOMRA A TÖKÉLETES OLVASMÁNYÉLMÉNY DEFINÍCIÓJA.
Ugyanakkor valóban rá kell hangolódni erre a sötétebb, franciás, művészi atmoszférára, ha élvezni akarjuk az olvasását, tehát tényleg azt javaslom, csak akkor vegyétek kézbe, ha úgy érzitek, hogy épp egy ilyennek van itt az ideje.
„Elárulok még egy titkot. Giverny egy kelepce! A díszlet csodálatos, nem vitás. Ki kívánkozna el egy ilyen szépséges faluból? De elárulom, itt minden mozdulatlanságba dermedt. Tilos másképp díszíteni a házakat, átfesteni a falakat, leszakítani akár a legapróbb virágot is. Tíz törvény tiltja. Egy festményben élünk. Bekeretezve! Azt gondoljuk, ez a világ közepe. Azt mondják, megéri ideutazni. De a végén ránk ömlik a táj, a díszlet, és mint a lakk, ránk dermed. Beletörődésből, lemondásból kevert mindennapos máz...”
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése