Egy beismeréssel kezdem: Diana története sosem érdekelt túlzottan, keveset tudtam róla, és a nagy port kavart tragikus halála idején is még kisgyerek voltam, így nem kavart fel különösebben, hiszen kevésbé értettem a jelentőségét. Ugyanakkor mindig szeretek új élettörténeteket megismerni, és bár korlátozott információim voltak a hercegnőről, alapvetően szimpatikusnak tartottam. A Diana utolsó nyara arra tett kísérletet, hogy bemutassa Diana valódi arcát - a kevésbé vonzó oldalát is -, anélkül, hogy szenzációhajhásznak éreznénk, miközben a szerzővel együtt igyekszünk felfedni a halálos balesetet közvetlenül megelőző időszakot: vajon mi vezetett idáig?
ANTONIO CAPRARICA VÉGTELENÜL KORREKT ÉS OBJEKTÍV NÉZŐPONTJA HAMAR SZIMPATIKUSSÁ VÁLIK, A PASI ÉREZHETŐEN VÉRBELI „DIANA-SZAKÉRTŐ”.
Ugyanakkor ezt néha a könyv gyengéjének is éreztem: míg ő olyan természetességgel beszél a történet különböző szereplőiről, mintha csak kebelbarátai lennének, számomra időnként nehezebben volt követhető, hogy akkor ki kicsoda is. Nem mondom, hogy zavaró volt, de időnként némileg elveszettnek éreztem magamat, ehhez talán jól jött volna a könyv elején egy „ki kicsoda”, amit adott esetben fellapozhatunk.
A KÖNYV EGYÉBKÉNT NEM CSUPÁN BAROMI IGÉNYESEN VAN KIVITELEZVE - AHOGY EZT TÖBBNYIRE MEGSZOKHATTUK AZ EURÓPA KIADÓTÓL -, HANEM VALÓBAN IGYEKSZIK FELFEDNI A LELKI FOLYAMATOKAT, MOTIVÁCIÓKAT IS, HOGY TÉNYLEG MEGÉRTSÜK LEGALÁBB NAGYJÁBÓL, HOGY MI MINDEN ZAJLOTT A FELSZÍN ALATT, ÉS A KIRÁLYI POMPA MEGTÉVESZTŐ ÁLARCA MÖGÖTT MICSODA ÁRMÁNYKODÁSOK ÉS BELHARCOK ZAJLANAK – KÖZÉPPONTBAN TERMÉSZETESEN DIANAVAL.
A Diana utolsó nyarát elsősorban azoknak ajánlanám, akik kifejezetten Diana-rajongók (vagy legalábbis különösebben érdeklődnek a hercegnővel kapcsolatos témák iránt), a maga nemében egy remek, igényes kis darab. Ugyanakkor azok, akik hozzám hasonlóan még csak most ismerkednének a témával, azoknak nem feltétlenül ezt javaslom kezdésnek.
„Diana csak egy normális és ijedt ember volt, aki önmagát kereste. Olyan volt, mint bármelyikünk, akik húsból, vérből, könnyekből vagyunk, és arra vagyunk ítélve – amikor már minden lezajlott és megtörtént -, hogy csak emléket hagyjunk azoknak a szívében, akik szerettek bennünket.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése