Meglehetősen hullámzóan alakult a kapcsolatom ezzel az egyébként első ránézésre nagyon kis szimpatikus - ám némileg megtévesztő - könyvvel. Bevallom, eleinte voltak olyan pillanatok, amikor inkább félreraktam volna, ez pedig nem kifejezetten segített az alapból is némileg szkeptikus hozzáállásomon. Aztán sikerült ezt az érzést legyűrnöm, aminek nagyon örülök, mert a kezdetleges nehézségek után sokkal kellemesebb benyomások értek.
BOB GOFF SZEMÉLYISÉGÉT ELEINTE NEHEZEN TUDTAM ÉRTELMEZNI, VALAHOGY TÚL SOKNAK TŰNT. AZONBAN IDŐVEL BE KELLETT LÁTNOM, HOGY EGY RÉM SZIMPATIKUS PASI, MINÉL TOVÁBB OLVASSUK A KÖNYVET, ANNÁL INKÁBB MEGKEDVELJÜK.
Hóbortos kalandjairól szóló anekdotáit jólesik az embernek olvasgatni, ha túllépünk a kezdeti furcsaságokon, és annak ellenére, hogy ez akárhogy is nézzük bizony, egy keresztény könyv (amit sosem gondoltam, hogy olvasni fogok!), mégis képes arra, hogy leromboljon olyan negatív beidegződéseket, amik sokunkban vannak a vallással és egyházzal kapcsolatban, ugyanis Bob maga is kritikusan szemléli a tipikus vallási dogmákat, az elvárt keresztényi magatartást, és sajátosan – sokkal szimpatikusabban – értelmezi mindezt.
Egy fokkal mondjuk jobban értékeltem volna a könyvet, ha úgy fele ennyiszer szerepel benne Jézus neve, de ha ettől képes voltam eltekinteni, akkor bizony tényleg azt éreztem, hogy ebben azért lehet valami. Az viszont biztos, hogy a komfortzónámból rendesen kirángatott a könyv, és nem bántam meg.
A KÖNYV SOK (SZÁM SZERINT 31) RÖVIDEBB FEJEZETBŐL ÁLL, AMELYEK MIND EGY-EGY TÖRTÉNETET MESÉLNEK EL BOB ÉLETÉBŐL. EZEK KÖZÜL BIZTOSAN LESZ, AMIVEL JOBBAN ÉS AMIVEL KEVÉSBÉ TUDUNK AZONOSULNI, SŐT VALÓSZÍNŰLEG OLYAN IS, AMIT AKÁR KIFEJEZETTEN IRRITÁLÓNAK ÉRZÜNK.
És igen, ha őszinte akarok lenni, némelyiknél (főleg eleinte) megfordult a fejemben, hogy na ez mekkora egy bullshit már. Ez van, ugyanakkor a lényeg, hogy képes voltam ezeken túllépni, és cserébe olyan történeteket is kaptam, amik kifejezetten inspirálóak és/vagy szívmelengetőek voltak.
Ami kevésbé volt szimpatikus (finoman fogalmazva) az az, hogy mindegyik fejezet zárásaképp kaptunk egy viszonylag szájbarágós Jézusos metaforát az adott anekdotával kapcsolatban. Ezt én abszolút feleslegesnek és soknak éreztem, és nem azt a részét, hogy magát a történetet elhelyezzük valami sokkal „nagyobb dolog” részeként – ez tök jó, de nem hinném, hogy ehhez az a legjobb módszer, hogy minden harmadik mondatra az a válasz, hogy Jézus. Ez a hozzám hasonló „vallási szkeptikusokat” nem fogja meggyőzni, sőt.
BÁR ALAPVETŐEN A MONDANIVALÓVAL TÖBBNYIRE EGYETÉRTETTEM, A TÁLALÁS EZEN RÉSZE NEM LOPTA BE MAGÁT A SZÍVEMBE, UGYANAKKOR AZT ÉRZEM, HOGY A KÖNYV MAGA NÉMILEG NYITOTTABBÁ TETT. TÉNY, MI TÉNY: SOKKAL SZIMPATIKUSABB LENNE EZ AZ EGÉSZ VALLÁS DOLOG, HA OLYAN EMBEREKKEL TUDNÁM MINDEZT AZONOSÍTANI, MINT BOB GOFF.
Alapvetően a történetek – ahogy arra a cím is utal – nagyjából azt akarják bemutatni, hogy akkor leszel valóban értékes ember, ha nem csak a szád jár, hanem a szívedre hallgatva valóban teszel is. Másokért is, magadért is. Nem csak mondod másoknak, hogy számíthatnak rád, hanem tényleg ott vagy, amikor szükségük van rá. Ennek sokféle módja lehet, és erre próbálnak elsősorban rámutatni Bob történetei, hiszen – oké, ez nyálasan fog hangzani – a szeretet a legkülönbözőbb módokon képes arra, hogy kifejezésre juttassák. Nem attól szeretet a szeretet, hogy azt mondom: „szeretlek”.
„Szeretném, ha az számítana hétköznapi, megszokott dolognak, hogy megszólítjuk a tőlünk különböző embereket és egyszerűen csak barátságot kötünk velük.”
4/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése