Az IGAZÁN ÜTŐS krimik és thrillerek nyomában + Elbűvölő feleségem könyvértékelő

A krimik és thrillerek a legkedveltebb zsánerek közé tartoznak, ami nem csoda. Számomra is az abszolút komfortolvasmányt egy jó krimi vagy thriller jelenti. De mi a titka az igazán ütős daraboknak? Ezt fejtegetem az alábbi – szokás szerint szubjektív – posztban.

Mielőtt rátérünk a krimik és thrillerek csodálatos világára, muszáj picit tágabbról szemlélnünk a kérdést. Arra nem vállalkoznék, hogy a „jó könyv” titkát keresem, de vannak olyan elemek, amelyek általánosságban szükségeltetnek ahhoz, hogy egy könyv – legyen az thriller, szépirodalom, vagy akár egy könnyű „limonádé”  – valódi értékkel bírjon, és olyanok is, amelyek nem szükségesek ugyan, de sokat hozzátesznek az élményhez.

KEZDJÜK AZ ALAPOKKAL

Kezdjük is a számomra legfontosabb faktorral: magával az ÍRÓI STÍLUSsal. A legzseniálisabb ötlet is maximum középszerű tud lenni, ha nem kapcsolódik hozzá élvezetes, egyedi írói stílus. A hangsúly az élvezetesen ÉS egyedin van. Nem elég egyik vagy másik. Ha csak élvezetes, akkor hiányzik belőle az eredeti hang, ha csak egyedi, de nem hordoz élvezeti faktort, akkor meg öncélú. Véleményem szerint a stílus „ el tud adni” egy egyébként semmilyen történetet is, mert az írói hang teszi értékessé. Kérdés az értékesség mértéke, amely fokozható még a további elemekkel, mint például maga a koncepció ötletessége. A stílushoz kapcsolódik a hangulat is, ez mégsem egy teljesen külön elem – hiszen a hangulatot az író a stílusával át is tudja adni, ha nem, akkor a stílussal vannak problémák.

Számomra ez a legfontosabb faktor: az alap, amire építkezni lehet; ami eldönti, hogy valaki író, vagy csak ír könyveket.

 

Márquez írói stílusa kifejezetten jellegzetes, könnyen felismerhető. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájában egészen zseniális módon vegyíti a lélektant krimivel és mágikus realizmussal.

CSAK A TARTALOM SZÁMÍT?

Míg az egyedi és élvezetes írói stílus szükségképpeni eleme egy jó könyvnek, addig vannak olyan faktorok is, amelyek hiányában is simán lehet egy könyv zseniális, de egyrészről az olvasónak is segít, másrészt az olvasmányélményhez is hozzátesz, ha a beltartalommal összhangban van a „KÜLSŐ ÖSSZHATÁS”. Ez alatt nem csak magát a borítót értem, hanem mindent, amit a könyv elolvasása előtt tapasztalunk az adott könyvből: a dizájn, a kivitelezés, a méret, de még a cím is – voltaképp az az összbenyomás, ami kialakul az emberben, ha a könyvesbolt polcán megpillantja az adott könyvet, kézbe veszi, belelapoz, de még nem olvassa.

A KRIMIK ÉS THRILLEREK „SIKERFAKTORAI”

Oké, de mik azok a faktorok, amelyeknek köszönhetően egy krimi vagy thriller igazán ütős lesz? A bölcsek köve ugyan továbbra sincs nálam sajnos, sőt, egyelőre brit tudós sem vagyok, de rendkívüli módon rajongok ezen műfajokért, és véleményem szerint három olyan faktor van - az imént is elemezgetett általánosságokon túl -, amelyek együttes megléte szükségeltetik ahhoz, hogy igazán ütős legyen egy krimi/thriller.

☞ Az egyik ilyen faktor a LÉLEKTAN, azaz az, hogy pszichológiailag megalapozott a karakterek jelleme és viselkedése. Értem én, hogy tök fordulatos tud lenni az, ha egy szereplő valami tőle abszolút szokatlant tesz, de fontos, hogy jól átgondolt, komplex karakterek legyenek a szereplők, akiktől lehet ugyan meglepő egy-egy cselekedet, de ennek legyen lélektani megalapozottsága. Az írónak tehát figyelemmel kell lennie arra is, hogy az illető személyiségjegyeiből mi következhet egyáltalán.

☞ Nem elég csupán a lélektanra odafigyelni, fontos figyelembe venni a LOGIKÁt is. Ide tartoznak az olyan egyszerű dolgok, minthogy logikai bukfencek lehetőleg ne nagyon legyenek, ne érezzük azt, hogy túl hihetetlen, életszerűtlen a történet. 

☞ Végezetül pedig szükségeltetik az a bizonyos MEGLEPETÉSFAKTOR is, avagy csattanó, ami úgy istenigazából képes földhöz vágni az embert. Ez lehet elszórtan a történetben, lehet töményen a végére hagyva, avagy fokozatosan adagolva, mindegy, de fontos, hogy legyen, ÉS az is fontos, hogy a lélektannal és logikával összhangban legyen.

A három faktor tehát véleményem szerint külön-külön is nagyon lényeges, de arra is oda kell figyelni, hogy harmóniában legyenek egymással.

Pozitív példák

Kitűnő arányban állnak ezek a faktorok például az alábbi könyvek esetében:

Michel Bussi: Fekete vízililiomok → különösen erős az írói stílus, az egyik leghangulatosabb krimi, amit valaha olvastam

Cara Hunter: Egy közeli ismerős → kiemelkedő a meglepetésfaktor, egy végig nagyon fordulatos, tipikusan „letehetetlen” darab, amely a végéig képes fenntartani a feszültséget

Dennis Lehane: Titokzatos folyó → ugyancsak a kiváló írói stílusnak köszönhető egyedülálló hangulatot emelném ki, ami a Fekete vízililiomok esetében álomszerű volt, itt kifejezetten sötét és (jó értelemben) nyomasztó, rendkívül erős a lélektani ábrázolás

J.D. Barker: A negyedik majom → hihetetlenül pörgős, feszültséggel teli könyv, ugyancsak a meglepetésfaktort emelném ki, amelynek köszönhetően nem győzzük kapkodni a fejünket

Caleb Carr: A Halál angyala → zseniális írói stílus vegyül remek karakterábrázolással

Fiona Barton: A gyermek → különösen lélektanilag erős

Negatív példák

Néhány példa arra, amikor valami zseniális is lehetett volna, de valamelyik faktor nagyon félrement...

Megan Miranda: A tökéletes idegen → tipikus esete annak, amikor egy thriller unalomba fullad, mind a meglepetésfaktorral, mind a logikával, mind a lélektannal problémák voltak

Michelle Frances: Az új munkatárs → az írói stílus és az ötlet rendben volt, de sajnos a megvalósítás vérszegény lett, problémák voltak a logikával és a meglepetésfaktorral is

Dorothy Koomson: Az utolsó csepp → a lélektani-logikai faktorok számomra gyakran problémásak voltak, túlságosan hihetetlen összességében

Roboz Léna: Balkáni árnyak → már az alapokkal is probléma van: az írói stílus gyatra, ezenfelül pedig véleményem szerint lélektanilag minősíthetetlen, meglepetésfaktor gyakorlatilag nem létezik, pedig maga a koncepció remek lenne

És mit tud az ELBŰVÖLŐ FELESÉGEM?

Samantha Downing thrillere a Könyvhétre jelent meg, tehát egy meglehetősen friss és ropogós darab. A koncepció szerintem rém érdekes: adott egy házaspárunk, amelynek tagjai úgy döntöttek, hogy azzal dobják fel a kapcsolatukat, hogy közösen gyilkolászni kezdenek. Igen, elismerem, elég beteg, de jó! Az a helyzet, hogy én nagyon élveztem a könyvet, a műfaj rajongóinak egyértelműen ajánlom, bár a kedvenceim közé nem került be. De nézzük is, hogy az iménti faktorok alapján, hogyan teljesít a regény:

LÉLEKTAN

Lélektanilag teljesen rendben van, jól kidolgozott, érdekes, mégsem „hihetetlen” karaktereket kapunk.

LOGIKA

Számomra ez az a faktor, ami a leggyengébb volt, sajnos több helyen úgy éreztem, hogy ez így túlságosan hihetetlen. Logikai bukfencek ugyan nem, de kisebb logikai „megbicsaklások” – véleményem szerint – előfordulnak benne.

MEGLEPETÉSFAKTOR

Nem a legerősebb, de alapvetően rendben van. Bár néhány fordulat kiszámítható, Downing azért tartogat olyan meglepetéseket is, amelyekre nem is gondolnánk, és azt hiszem, a legeslegvégével igen sokat dobott a könyvön.

Downing írói stílusát J.D. Barkerhez hasonlítják, de számomra ez annyiban merül ki, hogy hozzá hasonlóan pörgős, könnyen olvasható a sztori, ugyanakkor sokkal „letehetőbb”, mint Barker könyvei, kevésbé fordulatos, bár kétségtelenül viszi magával az olvasót.

Örömmel láttam, hogy a kiadó átvette az eredeti borítót, ami remekül visszaadja a könyv hangulatát, tehát összességében is jó érzés ránézni a regényre, az ember legszívesebben hurcolná magával mindenhová (én így is tettem).

Egyértelműen ajánlós, mind gyakorlott thrillerfogyasztóknak, mind a műfajjal még csak ismerkedőnek.

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊