A krimik és thrillerek a legkedveltebb zsánerek
közé tartoznak, ami nem csoda. Számomra is az abszolút komfortolvasmányt egy jó
krimi vagy thriller jelenti. De mi a titka az igazán ütős daraboknak? Ezt
fejtegetem az alábbi – szokás szerint szubjektív – posztban.
Mielőtt rátérünk a krimik és thrillerek
csodálatos világára, muszáj picit tágabbról szemlélnünk a kérdést. Arra nem
vállalkoznék, hogy a „jó könyv” titkát keresem, de vannak olyan elemek, amelyek
általánosságban szükségeltetnek ahhoz, hogy egy könyv – legyen az thriller, szépirodalom,
vagy akár egy könnyű „limonádé” – valódi
értékkel bírjon, és olyanok is, amelyek nem szükségesek ugyan, de sokat
hozzátesznek az élményhez.
KEZDJÜK AZ ALAPOKKAL
Kezdjük is a számomra legfontosabb faktorral:
magával az ÍRÓI STÍLUSsal. A legzseniálisabb ötlet is maximum középszerű
tud lenni, ha nem kapcsolódik hozzá élvezetes, egyedi írói stílus. A hangsúly
az élvezetesen ÉS egyedin van. Nem
elég egyik vagy másik. Ha csak
élvezetes, akkor hiányzik belőle az eredeti hang, ha csak egyedi, de nem hordoz
élvezeti faktort, akkor meg öncélú. Véleményem szerint a stílus „ el tud adni”
egy egyébként semmilyen történetet is, mert az írói hang teszi értékessé.
Kérdés az értékesség mértéke, amely fokozható még a további elemekkel, mint
például maga a koncepció ötletessége. A stílushoz kapcsolódik a hangulat is, ez
mégsem egy teljesen külön elem – hiszen a hangulatot az író a stílusával át is
tudja adni, ha nem, akkor a stílussal vannak problémák.
Számomra
ez a legfontosabb faktor: az alap, amire építkezni lehet; ami eldönti, hogy
valaki író, vagy csak ír könyveket.
Márquez írói stílusa kifejezetten jellegzetes, könnyen felismerhető. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájában egészen zseniális módon vegyíti a lélektant krimivel és mágikus realizmussal. |
CSAK A TARTALOM SZÁMÍT?
Míg az egyedi és élvezetes írói stílus
szükségképpeni eleme egy jó könyvnek, addig vannak olyan faktorok is, amelyek
hiányában is simán lehet egy könyv zseniális, de egyrészről az olvasónak is
segít, másrészt az olvasmányélményhez is hozzátesz, ha a beltartalommal
összhangban van a „KÜLSŐ ÖSSZHATÁS”. Ez alatt nem csak magát a borítót értem,
hanem mindent, amit a könyv elolvasása előtt tapasztalunk az adott könyvből:
a dizájn, a kivitelezés, a méret, de még a cím is – voltaképp az az összbenyomás, ami kialakul az emberben,
ha a könyvesbolt polcán megpillantja az adott könyvet, kézbe veszi, belelapoz, de
még nem olvassa.
A KRIMIK ÉS THRILLEREK „SIKERFAKTORAI”
Oké, de mik azok a faktorok, amelyeknek köszönhetően egy krimi
vagy thriller igazán ütős lesz? A
bölcsek köve ugyan továbbra sincs nálam sajnos, sőt, egyelőre brit tudós sem vagyok,
de rendkívüli módon rajongok ezen műfajokért, és véleményem szerint három olyan
faktor van - az imént is elemezgetett általánosságokon túl -, amelyek együttes
megléte szükségeltetik ahhoz, hogy igazán ütős legyen egy krimi/thriller.
☞ Az egyik ilyen faktor a LÉLEKTAN, azaz az, hogy pszichológiailag megalapozott a karakterek
jelleme és viselkedése. Értem én, hogy tök fordulatos tud lenni az, ha egy
szereplő valami tőle abszolút szokatlant tesz, de fontos, hogy jól átgondolt,
komplex karakterek legyenek a szereplők, akiktől lehet ugyan meglepő egy-egy
cselekedet, de ennek legyen lélektani megalapozottsága. Az írónak tehát
figyelemmel kell lennie arra is, hogy az illető személyiségjegyeiből mi következhet egyáltalán.
☞ Nem elég csupán a lélektanra odafigyelni, fontos
figyelembe venni a LOGIKÁt is. Ide tartoznak az olyan egyszerű dolgok, minthogy logikai bukfencek lehetőleg ne nagyon
legyenek, ne érezzük azt, hogy túl hihetetlen, életszerűtlen a történet.
☞ Végezetül pedig szükségeltetik az a bizonyos MEGLEPETÉSFAKTOR
is, avagy csattanó, ami úgy istenigazából képes földhöz vágni az embert. Ez lehet elszórtan
a történetben, lehet töményen a végére hagyva, avagy fokozatosan adagolva,
mindegy, de fontos, hogy legyen, ÉS az is fontos,
hogy a lélektannal és logikával összhangban legyen.
A három faktor tehát véleményem szerint
külön-külön is nagyon lényeges, de arra is oda kell figyelni, hogy harmóniában
legyenek egymással.
Pozitív példák
Kitűnő arányban állnak ezek a faktorok például
az alábbi könyvek esetében:
Michel Bussi: Fekete vízililiomok → különösen erős az írói
stílus, az egyik leghangulatosabb krimi, amit valaha olvastam
Cara Hunter: Egy közeli ismerős → kiemelkedő a
meglepetésfaktor, egy végig nagyon fordulatos, tipikusan „letehetetlen” darab,
amely a végéig képes fenntartani a feszültséget
Dennis Lehane: Titokzatos folyó → ugyancsak a kiváló írói
stílusnak köszönhető egyedülálló hangulatot emelném ki, ami a Fekete
vízililiomok esetében álomszerű volt, itt kifejezetten sötét és (jó értelemben)
nyomasztó, rendkívül erős a lélektani ábrázolás
J.D. Barker: A negyedik majom → hihetetlenül pörgős,
feszültséggel teli könyv, ugyancsak a meglepetésfaktort emelném ki, amelynek
köszönhetően nem győzzük kapkodni a fejünket
Caleb Carr: A Halál angyala → zseniális írói stílus
vegyül remek karakterábrázolással
Fiona Barton: A gyermek → különösen lélektanilag
erős
Negatív példák
Néhány példa arra, amikor valami zseniális is
lehetett volna, de valamelyik faktor nagyon félrement...
Megan
Miranda: A tökéletes idegen →
tipikus esete annak, amikor egy thriller unalomba fullad, mind a
meglepetésfaktorral, mind a logikával, mind a lélektannal problémák voltak
Michelle
Frances: Az új munkatárs → az írói stílus és az
ötlet rendben volt, de sajnos a megvalósítás vérszegény lett, problémák voltak
a logikával és a meglepetésfaktorral is
Dorothy
Koomson: Az utolsó csepp → a lélektani-logikai
faktorok számomra gyakran problémásak voltak, túlságosan hihetetlen összességében
Roboz
Léna: Balkáni árnyak → már az alapokkal is
probléma van: az írói stílus gyatra, ezenfelül pedig véleményem szerint lélektanilag
minősíthetetlen, meglepetésfaktor gyakorlatilag nem létezik, pedig maga a
koncepció remek lenne
És mit tud az ELBŰVÖLŐ FELESÉGEM?
Samantha Downing thrillere a Könyvhétre jelent
meg, tehát egy meglehetősen friss és ropogós darab. A koncepció szerintem rém
érdekes: adott egy házaspárunk, amelynek tagjai úgy döntöttek, hogy azzal
dobják fel a kapcsolatukat, hogy közösen gyilkolászni kezdenek. Igen,
elismerem, elég beteg, de jó! Az a helyzet, hogy én nagyon élveztem a könyvet,
a műfaj rajongóinak egyértelműen ajánlom, bár a kedvenceim közé nem került be.
De nézzük is, hogy az iménti faktorok alapján, hogyan teljesít a regény:
LÉLEKTAN
Lélektanilag teljesen rendben van, jól
kidolgozott, érdekes, mégsem „hihetetlen” karaktereket kapunk.
LOGIKA
Számomra ez az a faktor, ami a leggyengébb volt,
sajnos több helyen úgy éreztem, hogy ez így túlságosan hihetetlen. Logikai
bukfencek ugyan nem, de kisebb logikai „megbicsaklások” – véleményem szerint –
előfordulnak benne.
MEGLEPETÉSFAKTOR
Nem a legerősebb, de alapvetően rendben van. Bár
néhány fordulat kiszámítható, Downing azért tartogat olyan meglepetéseket is,
amelyekre nem is gondolnánk, és azt hiszem, a legeslegvégével igen sokat dobott
a könyvön.
Downing írói stílusát J.D. Barkerhez hasonlítják, de
számomra ez annyiban merül ki, hogy hozzá hasonlóan pörgős, könnyen olvasható a
sztori, ugyanakkor sokkal „letehetőbb”, mint Barker könyvei, kevésbé
fordulatos, bár kétségtelenül viszi magával az olvasót.
Örömmel láttam, hogy a kiadó átvette az eredeti
borítót, ami remekül visszaadja a könyv hangulatát, tehát összességében is jó
érzés ránézni a regényre, az ember legszívesebben hurcolná magával mindenhová
(én így is tettem).
Egyértelműen ajánlós, mind gyakorlott thrillerfogyasztóknak, mind a műfajjal még csak ismerkedőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése