Bár jelenleg a csapból is Cameron Post folyik – nem kis mértékben a könyv alapján készült film sikerének köszönhetően -, aki nem ismerné, mi is ez a sztori, annak röviden bemutatom: Cameron Post a ’90-es években nőtt fel Montanaban, és igen hamar ráébredt arra, hogy más, mint a többiek a környezetében. Ahogy a fülszöveg is fogalmaz: „a szerelem az szerelem – de aki nem az elvárt módon szeret, az átnevelő táborban találhatja magát”.
Cameron nagyjából azzal egyidőben szembesül azzal, hogy a lányok iránt nagyobb érdeklődést tanúsít, mint „illene”, amikor szüleit elveszíti egy autóbalesetben. A fiatal lánynak így párhuzamosan kell megküzdeni gyászával és azzal az ijesztő érzéssel, hogy nem lehet önmaga - ne feledjük, a ’90-es évekbeli Montanaban járunk, ahol a túlélés alapszabálya az, hogy olvadj be és járj szorgosan templomba.
A lány idővel elkezdi felfedezni saját szexualitását és érzelmeit, ám ennek az lesz a vége, hogy erősen vallásos nagynénje az Isteni Ígéret Keresztény Gyógyközpontba száműzi unokahúgát – teszi mindezt abban a meggyőződésében, hogy valóban ez a helyes lépés.
A REGÉNY ALAPVETŐEN AZT IGYEKSZIK BEMUTATNI, HOGY IDŐNKÉNT TÉNYLEG A LEGJOBB SZÁNDÉK MEKKORA ROMBOLÁSRA KÉPES, MILYEN HELYREHOZHATATLAN KÁROKAT OKOZHAT. ENNEK A LEGNAGYOBB ÁLDOZATAI PEDIG NEM AZOK, AKIK KÜZDENEK ELLENE, HANEM AKIK MEGADJÁK MAGUKAT NEKI. AZOK, AKIK MINDENFÉLE ÁLTUDOMÁNYOS DOGMÁK HATÁSÁRA VALÓBAN ELHISZIK, HOGY BENNÜK VAN A HIBA, ÉS KÉPESEK LEHETNEK MEGVÁLTOZTATNI A SZEMÉLYISÉGÜKET.
Mert ha elhiszed, hogy „rosszul vagy huzalozva”, akkor elhiszed, hogy van rá megoldás, hogy meg lehet javítani – csak erősen kell hinni és követni az előírásokat. És amikor minden erőfeszítésed ellenére sem érzed azt, hogy megváltoztál volna, akkor olyan zsigeri önutálat és depresszió törhet az emberre, ami mindennél nagyobb rombolásra képes. Mindeközben pedig azok az emberek, akik „segíteni” akarnak, valóban azt hiszik, hogy képesek „megjavítani” az embert. Ők tényleg hisznek ebben. És ez a legnagyobb baj. A könyv pedig remekül rámutat erre az ördögi körre, és arra, hogy milyen veszélyes lehet mindez.
RENGETEG POZITÍV ELEME VAN A KÖNYVNEK, NEM CSUPÁN A TÉMAVÁLASZTÁS, DE AZ IS, HOGY EHHEZ HOZZÁJÖN CAMERON KÜZDELME A GYÁSSZAL, ÉS AZ A TÉNY, HOGY ALAPVETŐEN A KÖNYVBEN SENKI SEM JÓ VAGY ROSSZ, EMBEREK VANNAK, AKIK IDŐNKÉNT NAGYON ROSSZ DÖNTÉSEKET HOZNAK, EMBEREK, AKIK HISZNEK VALAMIBEN, AMI LEGJOBB SZÁNDÉKUK ELLENÉRE SEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁKAT, EMBEREK, AKIK FÉLELEMBŐL TESZNEK OLYAT, AMIT KÉSŐBB TALÁN MEGBÁNNAK. DE NEM JÓ VAGY ROSSZ EMBEREK, CSAK EMBEREK, ÉS EBBEN BENNE VAN A JÓ MEG A ROSSZ IS.
A regény - a mondanivalóján túl - engem egyértelműen a hangulatával fogott meg leginkább, szinte azt érezzük, hogy mi is a történet szereplői vagyunk, miközben mellettünk az önjelölt cowboyok és csinos háziasszonyok épp a templomba igyekeznek. Ugyanakkor a sok-sok pozitívuma ellenére, számomra mégis hiányzott valami a történetből. Rengeteg témát felvet, viszont ezek valahogy ott maradnak a levegőben lógva.
Épp csak egy hangyányi hiányzott volna, hogy újabb kedvencet avassak – egyelőre ez azonban elmaradt. Ennek ellenére nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Cameron Post rossz nevelése mennyire fontos könyv, és remek olvasmányélmény is. Bár nem lett kedvenc, de erősen ajánlós.
„A támogató ülések célja kifejezetten az volt, hogy az ember belássa: az ő múltja nem a helyes múlt, és ha másik múltja volna, egy jobb múlt, a megfelelő változat, akkor tulajdonképpen nem is kellett volna eljönnie az Ígéretbe. Győzködtem magamat, hogy úgysem hiszem el ezt a hülyeséget, de mégiscsak ott volt, ezt ismételgették nekem nap mint nap. És amikor az embert nagyrészt idegenek veszik körül, akik ugyanazt élik át, mint ő, nem telefonálhat haza, szigorú napirendbe szorítva él vidéken sok-sok kilométerre azoktól, akik régebben ismerték, akik képesek lennének felismerni a valódi énjét, ha azt mondaná nekik, hogy ő már nem emlékszik rá – akkor az az érzése támad, hogy ő nem is igazi. Műéletet él. Mintha egy dioráma figurája volna. Mintha úgy élne, mint a borostyánba kövült, őskori rovarok: elakadva, megdermedve, holtan vagy mégsem, maga sem tudja igazán.”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése